Mi is az a böjt? Az átlagember kapásból recitálja a betanult választ: nem szabad húst enni. Van, ki ingatja a fejét a kérdést hallva: nem tudom, nem tudok mit kezdeni vele. Produkció – mondja a cinikus – megint eltelt egy nap és meg tudtam állni, hogy ne egyek húst. Gratulálok magamnak, jó keresztény vagyok.
Ennyi lenne? – kérdezünk vissza. Gasztronómiai megfelelés? Könnyed fogyókúra? Semmiképpen sem. Böjt annyit tesz, hogy számomra valami nagyon nagy jelentőséggel bíró dologról tudatosan lemondok az embertárs mentéséért, akár életmentéséért, szeretetből, hitből az ő javára mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Nézzünk néhány példát!


„…ha testemet tűzre adom is…” 1Kor 13,3. Az ókor világában volt egy jogi lehetőség hellén földön, valaki más elítélt helyett elszenvedni az ő büntetését. Egy átlag családos sok gyermekes polgár eladósodott, következett a könyörtelen, szociálisan érzéketlen büntetés mindaddig, míg az illető le nem rótta tartozását. Egy gyerektelen testvér, rokon, barát átlátva a helyzet drámaiságát, megtehette, hogy eladja magát rabszolgának, a kapott pénzt odaadta az elítéltnek, hogy rendezze adósságát. Így elejét vette a család széthullásának. Hiszen mit tehettek volna az elítélt utódai apai gondoskodás nélkül? Ez is böjt, igaz extrém, nem hétköznapi szeretetgesztus, sokkal inkább szeretetkiáradás. Az „önkéntes” rabszolga karjába a tulajdonos beleégette címerét, vagy a rabszámot. Innen való a Szeretet Himnuszából való idézet: ha testemet tűzre adom is…


„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért (szeretteiért)” Jn 15,13. Sok, sok évvel ezelőtt egy német orvosi szaklapban volt olvasható a következő történet:
Egy asszony egyedül nevelte egy szem gyermekét, kislányát. A kicsi egészséges volt, bár genetikai, születési rendellenesség következtében csak egy vesével rendelkezett. Mégis úgy tűnt, minden rendben van. Néhány csendes, derűben eltöltött év után a bibliai Kármel-hegy villámlás meglepetéseként érkezett egy alapos kivizsgálás könyörtelen zárójelentése: a lányka egy szem veséjét gyilkos kór támadta meg, ha élni akar, azonnali szervátültetés szükségeltetik. A bajt tetézte, hogy csak valami egészen speciális szervet fogad be a teste. Hiába a fogcsikorgatva összegyűjtött pénz, rohangálás, sírás, ordítás, kérlelés az anyja részéről; konok, makacs következtetéssel tartotta magát a halál-szagú zárójelentés. Ekkor az anya úgy döntött, megvizsgáltatja magát. Az eredmény nem vártan sikeres lett: odaadhatja gyermekének veséjét. Igen ám, de ekkor derült ki egy újabb szívbemarkoló tény, egyik veséje hosszú évek óta pang, nem működik. Mit tegyen? Sokan kérték, legyen bölcs, gondolja meg a döntést, hiszen még fiatal, férjhez mehet, lehet gyereke. Azon kapta magát, hogy mindenféle előzmény nélkül, megtanult imádkozni. Nem sokat hezitált, fölfeküdt a műtőasztalra, ősi, belülről jövő anyai ösztöne azt diktálta, inkább a gyerek éljen. Miközben fölfeküdt, az addig pangó, élettelen veséjének működése beindult! Mi van ilyenkor? Mit mond a szakma, a tudomány, mit mondanak mindent agyonbeszélő filozófusok, kimagyarázó szociológusok, tudálékos pszichológusok, közhelygyártó örök óságszagú papok? A Biblia ezt mondja: az Isten szeretet, a szeretet soha el nem fogy. 1Jn 4,16 és 1Kor 13,8


„Úgy szeretette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen” Jn 3,16. Végül gondoljunk Jézus böjtjére! Otthagyta a menny-magas ragyogó, tiszta világát („amit emberi szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív meg nem gondolt” 1Kor 2,9) és eljött ebbe a megbolondult, frusztrált, Mammon istenért nyáladzó, az egót a legfőbb trónra ültető földi életbe. Ő, aki bűnt nem ismert, bűnné lett érettünk, halált nem látott, mégis meghalt, az igei „valakiért”. Elhozta közénk az ő személyes országának soha el nem múló, változhatatlan jó ízét. Mekkora lemondás, micsoda, emberi szavakkal, megköszönhetetlen kegyelem! Áldassék az Ő neve!
Kedves Olvasók! Kérem, gyűjtsék össze életük hétköznapi „böjti szilánkjait” és bibliaórákon beszéljünk róla, arról, amit eddig átélhettek kegyelemből! Gazdagítsuk, bátorítsuk egymást egyre inkább szorongó mindennapi világunkban!

Berkesi Gábor