Nyomtatás

„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azokban járjunk.” Ef 2,10

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A Kárpátaljai Református Egyház a Reformáció 500 emlékévben, 2017. január 31-én indította útjára a Reformáció Gyermekei Programot. A program legfontosabb kitűzött célja, hogy Kárpátalján, az egyre jobban fogyó magyarság mellett, a még szülőföldjükön maradt családokban nagyobb hangsúlyt kapjon a gyermekvállalás, és a nagycsaládos életformát ismét célul tűzzék ki a fiatal házaspárok. További fontos célja, hogy a hatványozottan hátrányos helyzetben lévő, számos nehézséggel küszködő, és szegénységben élő magyar családok, közülük is a református testvéreink a jobb megélhetés miatt ne hagyják el Kárpátalját, hanem maradjanak a szülőföldjükön. A helyben maradó magyar fiataloknak a gyermekek vállalásához ne legyen gátja a szegénység. Fontosnak tartsák a magyar testvérek, hogy a megszületett gyermekeknek megtanítsák a magyarságukat megtartó magyar nyelvet és keresztény hitük tovább adásával erősítsék a református keresztény hitüket.

A KRE által elhatározott és meghirdetett nemes cél támogatásához, a Magyarországi Református Nőszövetség a már évek óta működő Keresztmama Programunkkal elsőként csatlakoztunk. A Keresztmama/Keresztszülő programunkkal már korábbi években is támogattunk Kárpátalján egy-egy gyülekezet lelkésze kérésére, és közvetítésével szegény sorsban élő református családokat. A programhoz csatlakozással Magyarországon az egyházközségeinkben az mellett, hogy imáinkban hordozzuk nehéz sorsukat, a gyülekezetek nagyságától függően vállaltuk egy, kettő, esetleg több gyermeknek a keresztszülőségét. A magyar református gyülekezetekben szolgáló nőszövetségek vezetői egész évben folyamatosan gyűjtjük az adományokat, amelyeket eljuttatjuk a Magyarországi Református Nőszövetség országos szervezetünkhöz. A nőszövetségünk országos vezetői, az egyházkerületi vezetői, de nagyon sok gyülekezetben a nőszövetség vezetői is lelkésznők, akik gyakran vállalnak lelkészi szolgálatot kárpátaljai gyülekezetekben, és közös megállapodásunk szerint ezen utazásaik alkalmával juttatják el az országunk gyülekezetiből összegyűlt adományokat - kikerülve Ukrajna törvényi buktatóit - személyesen adják át a programot meghirdető Zán Fábián Sándor püspök úrnak és a programért felelős vezetőnek a püspöki hivatalban.

A kárpátaljai református testvéreink elmondása szerint, így tudnak azonnal és gyorsan segíteni a legrászorultabb családoknak, akiket tájékoztatják az adományozás alkalmával, hogy a segítséget a magyar református testvérektől kapták, legtöbb esetben azt is, hogy melyik gyülekezet adománya. Ezzel a már-már személyes anyagi támogatással, nem csak a kárpátaljai testvéreink szegénységét tudjuk enyhíteni, hanem erősítjük őket a magyarságuk megőrzésében, református hitük megtartásában, és összetartozásunkat is tudjuk folyamatosan táplálni.

Továbbá megérdeklődtük, hogy mennyi összeg az, amely egy-egy család gyermekének, vagy több gyermekének segítséget jelent. Szerintük a sokévi tapasztalatuk alapján évente egy gyermek, évi 42.000 Ft. összegű támogatása Kárpátalján nagy segítség egy családnak. Ebből az összegből, gyermekenként havonta adott 3.500 Ft. adománnyal folyamatosan biztosítani lehet a család egy és több gyermekének a legfontosabb szükségletét. A segítségre szoruló családokat legjobban a gyülekezet lelkésze és a nőszövetség vezetője ismeri, így a Reformáció Gyermekei Program vezetője az ők ajánlásaik alapján ítélik oda és adják át a támogatást az adományokból. Azt is biztosan tudjuk, hogy az adományainkból részesülők jelentős része templomba járó, gyermekeiket megkeresztelő és református hitben nevelő családok.

Az egész világot sújtó, és egyre több embert megbetegítő COVID-19 vírus okozta bajok a Kárpátalján élő testvéreink mindennapjait tovább nehezítik. Az Ukrán államvezetéstől, a mindenkoron elhanyagolt Kárpátalja területén élő magyar testvéreink egészségügyi ellátás területére is alig jut el segítség. Magyarország kormánya igyekszik támogatásában részesíteni őket, mely segítés mellett a keresztényi reformátusvallású hitünkből fakadóan, nekünk is feladatunk a bajaik enyhítése, ha másként nem is tudunk, legalább anyagi támogatásainkkal.

Gyülekezetünk adományai 2017. évtől kezdve, több kárpátaljai nehéz anyagi körülmények között élő családnak segített a gyermeknevelési gondjain. Közöttük két család két éven át kapta adományainkat, akik a program felelőse közvetítésével elektronikus köszönőleveleiket és fényképeiket is elküldték E-mail címemre. Az alábbi köszönések természetesen a gyülekezetünknek szól.

Kedves Nőszövetségi Tagok!

Köszönettel írjuk néhány sorunkat, mindazért a segítségért, melyet Önöktől kaphattunk. Öt gyermek nevelése áldott, bár nagyon nehéz feladat jelenlegi helyzetünkben. Sajnos rossz anyagi helyzetünk még több nehézséget okoz a hétköznapokban. A gyerekek étkeztetésében és a téli tűzifa megvásárlásában komoly segítséget jelent az Önök támogatása.

Isten áldja meg életüket, családjukat és munkájukat.

Köszönettel: Sándor család, Benéből

_________________________________________________ 

Tisztelt Magyar Református Nőszövetség! Kedves ismeretlen Keresztmama!

 

Köszönetünket küldjük részetekre. Hálásak vagyunk, mert gondoltok ránk és szíveteken viselitek sorsunkat. Támogatásotok hozzájárul a mindennapi megélhetésünkhöz. Segít, hogy gyermekeinket jobb körülmények között nevelhessük.

Isten áldja meg életüket gazdagon.

Szeretettel: Maruska család, Verbőcről

 

Kárpátaljai testvéreink, a püspök úr és a program vezetője minden alkalommal hálás szívvel köszönik meg adományainkat. Én is hálás szívvel köszönöm, hogy testvéreink Berkesi Gábor és Székely Tamás nagytiszteletű urak hirdetéseire minden alkalommal jószívű adományaikat szánják a határon túlra szakadt nehéz sorsú testvéreink megsegítésére.

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

Testvéri szeretettel, Lambert Győzőné, a Hálaadás Református Nőszövetség elnöke