2020 húsvét

A Hálaadás újság 2020 húsvéti cikkei.


A martonyi pálos kolostorrom az Országos Kéktúra útvonalánPresbiterünk, Komjáthy István nemrégiben teljesítette az Országos Kéktúrát. Az 1168 kilométeres túra az Írott-kőtől Hollóházáig kanyarog. Erről a nem mindennapi sportteljesítményről beszélgettünk.

Hálaadás: Mikor kezdted el és/vagy hány túra (nap, év) volt végigjárni?

"Hivatalosan" 2010 szeptemberében kezdtem el bejárni a Kéktúrát, noha korábban több szakaszán jártam már „mezei” kirándulóként, de még pecsételőfüzet nélkül. A nagysikerű Rockenbauer Pál-féle Másfélmillió lépés filmsorozat nyomán indult akkoriban egy kezdeményezés, amelynek célja a túra váltóban történő végigjárása volt, azaz kb. kéttucatnyi lelkes túrázó adta egymásnak a képzeletbeli stafétát, és így teljesítette a társaság a Kéktúrát. Rám egynapnyi gyaloglás jutott a projekt során a Vértesben, az első pecsétet Gánton ütöttem be a feleségemtől frissen kapott igazolófüzetbe. A 152., egyben az utolsó bélyegző 2019-ben, éppen Reformáció napján került a helyére Regéc várának lábánál. Talán furcsának tűnhet, hogy 9 évig tartott bejárni a teljes útvonalat, de egyrészt nincs időbeli korlátja a teljesítésnek, másrészt pár éven keresztül csak évi néhány napot töltöttem a Kéken, ahogy időm engedte. Amikor már úgy tűnt, hogy akár végig is lehet járni, akkor belehúztam, és a teljes táv kb. felét az utolsó két évben teljesítettem. Köszönettel tartozom a családomnak, akik mindvégig támogattak a kihívás során.

Hálaadás: Mi volt a legnagyobb nehézség a túra teljesítése közben?

Ahogy a Budapesttől egyre távolabbi tájegységeket vettem célba (a Kéktúra tetszőleges szakaszokra bontva teljesíthető), egyre bonyolultabbá vált a szervezés, mivel ilyenkor már többnapos túrát érdemes csak tervezni, amelynek kezdőpontjára el kell jutni, és a végéről aztán haza kell keveredni (vagy vissza a kezdőpont közelében hagyott autóhoz). Sokszor órákat töltöttem busz és vonatmenetrendek böngészésével, vagy a megfelelő szálláshelyek kiválasztásával. A Kéktúra több szakasza akár 20-30 km-en át településektől távol halad, és ez jól is van így, csak a „be- és kiszállás”, valamint az éjszakázás emiatt néha komoly fejtörést okoz.

Hálaadás: Mire jó az, hogy valaki a Kéktúrán jár?

Akár csapatban, akár egyénileg járja az ember a Kéket, rengeteg olyan ismeretlen helyet fedez föl, ahova amúgy valószínűleg nem tervezne külön kirándulást, de elképzelhető, hogy nem is hallott még róla. Kőszegen, Dobogókőn, Aggteleken vagy a Kékestetőn biztosan jártak már sokan, de a bakonyi rengeteg mesebeli szurdokait, a bükki karsztcsodákat vagy az Upponyi-szorost már kevesebben ismerik, nem is beszélve mondjuk a Cserehát apró zsákfalvairól, vagy egy erdő mélyén rejtőző, többszázéves elfeledett kolostorromról. Egy kék fonálra felfűzött honismereti túra ez, amely fizikai kihívásnak sem utolsó, ha megnézzük a Kéktúra alapadatait. Vannak különösen nagy szintemelkedéssel járó hegyi szakaszok, de extrém lehet egy sík terepen kánikulában eltöltött túranap is, ahol árnyéktól-árnyékig szalad az ember, néha kilométereket megtéve két fa között.

Hálaadás: Miért jó ugyanez egy keresztyén embernek?

Ugyanazért, amiért bárkinek, hogy úton légy. A Kék semmiképp sem egy öncélú teljesítménytúra, a lényege nem az, hogy a végén kapsz egy oklevelet (persze ennek azért nagyon örültem), hanem hogy más emberré válsz útközben, jobban megismered saját magadat és helyedet a teremtett világban, miközben járod az erdőket, és követed a jelet. Egy eltévedés után rálelni újra a helyes útra, egy kilátóponton elidőzni, és rácsodálkozni a végtelenbe vesző táj szépségeire, lapulva megfigyelni egy mufloncsaládot, vagy akár pár percre beülni egy kis falusi templomba egy rövid imádságra – ezek mind formálják a lelkünket. Én nagyon szeretek egyedül túrázni, a Kéktúra nagyobbik részét is egyedül teljesítettem, ilyenkor különösen rá lehet hangolódni a természetre, és csendben a részévé válni. Lehet ez egy lelki zarándokút is, keresztyén ember számára a vezetés mindkét értelemben adott a Kéken.

Hálaadás: Van-e olyan ige, amihez szívesen kötnéd a túra egy pontját vagy részeit?

Mottóként ezt választanám: „Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, és akinek a te ösvényeid vannak a szívében.” Zsoltárok 84,6

Gratulálunk!

 

Ízelítő a koronavírus miatt kikényszerített online hittanórák „gyümölcseiből”

Évek óta úgy tűnt, nehéz megszervezni a területünkhöz tartozó öt iskolában, sok csoportban a hittanórákat. Valóban nem könnyű, de amit most át kell élnünk, talán az eddigieknél is nehezebb. Embertpróbáló időket élünk egészségügyileg, de valamennyire pedagógusként is. Adott volt a dilemma: hogyan tanítsunk távoktatásban, ha elvész a személyes kapcsolat megismételhetetlensége. Hamar választ kaptunk: minden iskolai hittanóra idejében hozzáférhetővé kell tennünk a digitális tananyagot, az aznapi átgondolni- és tanulnivalókat. Amikor pedig hét-nyolc óra is van egy napon, akkor mindegyiknek még aznap délelőtt elérhetővé kell válnia a diákok
számára. Délutánonként pedig a válaszokra való reagálás, majd természetesen a másnapi digitális órák előkészítése a feladat. Számunkra speciális problémát jelentett, hogy hittanoktatóknak az e-Kréta felületén keresztül
kell tartaniuk a kapcsolatot szülőkkel, gyerekekkel. Mivel a többi tantárgyat a Classroomban látják, ezért egy ideig nem nézték a Krétát. Némi nehézséget okozott, amíg mindenkihez eljutott az információ, hogy hol is keressék tulajdonképpen a hittanórák tananyagát. Ennek ellenére válaszok érkeznek napközben, késő éjjel, korahajnalban: kinek hogy sikerült megbirkózni a többi tantárgy mellett a hittan feladatokkal is. Ezekben a napokban szinte a laptop lett a legközelebbi családtagunk. Terjed a vírus, de Istennek hála elmondhatjuk, terjed az evangélium is. Amit talán óráinkon sem hallhattunk ilyen magas hőfokon, az megfogalmazódott diákjainkban, s eljuthatott hozzánk interneten keresztül, de sok kedves visszajelzés érkezik szülők részéről is.

Küldtünk időközben néhány, a jelen helyzetre utaló, nem csak bibliai tárgyú kérdést is. Jó érzéssel töltött el a kapott válaszok őszintesége. Íme, egy kis csokor ezek közül név nélkül:


Mi az, ami jó számodra most?
„Jó, hogy együtt lehetek családommal.” (2.-os leány);
”Hogy van kertünk, s oda ki tudok menni.” (5.-es leány);
„Kb. semmi, azon kívül, hogy kicsit később kelhetek, az iskola nekem a számítógép.” (6.-os leány);

Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti számodra ezekben a napokban?
„ Hogy meg tudjam állni, ne telefonozzak egész nap.” (7.-es leány);
„Egy napon belül több határidős feladatot kell megoldani.” (6.-os fiú);
„Nem tudom annyira jól elfoglalni magam, hogy repüljenek az órák.” (6.-os leány);

Mi az, ami nehéz?
„A családi problémákat nehéz elviselni.” (6.-os leány);
„Hiányzik a foci.” (2.-os fiú);
„Aggódom idős nagyszüleim miatt.” (8.-os fiú);
„Hogy mindent, amit megszoktam, azt már nem tudom csinálni.” (6.-os leány);
„Hogy nem tudjuk, mi is van most. Mikor lesz vége és hogyan. Bízunk Istenben, reméljük egészségesek maradhatunk. A bezártság is rossz, nem lehet kimenni. Fura, hogy itthon vagyunk és még sincs szünet. Nehéz volt, hogy egyedül voltunk itthon a testvéremmel, mert Anyunak dolgozni kellett menni. Minden megváltozott és nem könnyű ehhez alkalmazkodni.” (6.-os fiú);

Böjti napló készítése

1 Átgondolom, hogy miben kell változnom

„Szófogadóbbnak kell lennem. Az online tanulást komolyabban veszem.” (5.-es fiú); 
„Kicsit lehetnék szorgalmasabb, mert akkor hamarabb túlesnék a kötelező feladatokon és utána ráérnék játszani. Minden este csinálnom kellene 20 db fekvőtámaszt”. (8.-os fiú);
„Leültem a szüleimmel és a testvéremmel, majd megkértem őket, hogy mondjanak olyan dolgokat, amiben szerintük változnom kell. Mivel ebből nem lett semmi, megkérdeztem a legjobb barátnőmet, illetve néhány másikat is. Az biztos, hogy jót nevettünk, és kaptam is válaszokat, amiken elgondolkoztam és megértettem őket.” (5.-es leány);

2 Kedves vagyok a körülöttem lévőkkel

„Adtam a csokimból a testvéreimnek.” (5.-es fiú);
„Kedves vagyok a szüleimmel, akárhogy is piszkálnak, hogy: ezt csináld, meg azt csináld.” (8.-os fiú);

3 Bocsánatot kérek attól, akit megbántottam

„Ma anyát megbántottam, mert nem akartam tanulni. Aztán rávettem magam.” (3.-os fiú);
„Öcsémmel kiabáltam, beláttam ez nem volt jó, ezért bocsánatot kértem tőle.” (4.-es leány);
„Mivel van egy-két barátnőm, akikkel nem jövünk ki jól mostanában, így átgondoltam, min is vesztünk össze, majd ha még mindig úgy gondoltam hogy neki kéne bocsánatot kérnie, elengedtem ezt a gondolatot és elnézést kértem. Ez segített, hogy aznap is nevessünk egyet egymás történetein, így nyugodtan és egy mosollyal az arcomon tettem le a telefont.” (5.-es leány);

4 Megbocsátok annak, aki megbántott

„Ma testvérem nem akart beengedi a szobájába. Megbocsátottam neki. (3.-os fiú);

5 Imádkozom valamiért, valakiért

„Istenem, kérlek, fújd el ezt a vírust!” (2.-os leány);
„Sokszor nem vagyok elég bátor, félek megszólalni. Imádkozom, hogy bátrabb lehessek.” (5.-es fiú);
„Imádkozom azokért, akik aggódnak, hogy bízzanak jobban Istenben, Ő megsegít.” (5.-es fiú);
„Anyukám nagynénje, Márti Debrecenben él, 84 éves, nagyon szeretjük, minden nap imádkozunk érte, hogy ne kapja el a betegséget.” (6.-os fiú);
„Istenem, köszönöm, hogy a kis cicáim jól vannak. Köszönöm, hogy van hol laknunk. Hálás vagyok, hogy nem vagyunk betegek. Kérünk, maradj velünk és segíts minket egész életünkben. Ámen” (5.-es fiú);
„Én Istenem, jó Istenem! Szeretnék már iskolába menni, barátaimmal találkozni. Egészségben, boldogságban. Ámen” (3.-os fiú);
„Istenem, hálás vagyok, hogy minket nem értek vírusok. Kérlek, segítsd a beteg embereket! Ámen” (2.-os fiú);

Ezúton gondolunk minden pedagógus társunkra, kik velünk együtt, nap mint nap megkínlódnak ezzel a be nem járatott, ismeretlen, új módszerrel. De gondolunk minden szülőre, gyermekre, ifjúra ez új próbatételek közepette. Köszönünk minden segítséget, és sok erőt, kitartást kívánunk valamennyiüknek! Bátorításként álljon itt az Ige örök támogatása Pál apostol tollából:
„…a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” 1Korinthus 15,58


Horváth Éva