2020 reformáció

„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azokban járjunk.” Ef 2,10

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A Kárpátaljai Református Egyház a Reformáció 500 emlékévben, 2017. január 31-én indította útjára a Reformáció Gyermekei Programot. A program legfontosabb kitűzött célja, hogy Kárpátalján, az egyre jobban fogyó magyarság mellett, a még szülőföldjükön maradt családokban nagyobb hangsúlyt kapjon a gyermekvállalás, és a nagycsaládos életformát ismét célul tűzzék ki a fiatal házaspárok. További fontos célja, hogy a hatványozottan hátrányos helyzetben lévő, számos nehézséggel küszködő, és szegénységben élő magyar családok, közülük is a református testvéreink a jobb megélhetés miatt ne hagyják el Kárpátalját, hanem maradjanak a szülőföldjükön. A helyben maradó magyar fiataloknak a gyermekek vállalásához ne legyen gátja a szegénység. Fontosnak tartsák a magyar testvérek, hogy a megszületett gyermekeknek megtanítsák a magyarságukat megtartó magyar nyelvet és keresztény hitük tovább adásával erősítsék a református keresztény hitüket.

A KRE által elhatározott és meghirdetett nemes cél támogatásához, a Magyarországi Református Nőszövetség a már évek óta működő Keresztmama Programunkkal elsőként csatlakoztunk. A Keresztmama/Keresztszülő programunkkal már korábbi években is támogattunk Kárpátalján egy-egy gyülekezet lelkésze kérésére, és közvetítésével szegény sorsban élő református családokat. A programhoz csatlakozással Magyarországon az egyházközségeinkben az mellett, hogy imáinkban hordozzuk nehéz sorsukat, a gyülekezetek nagyságától függően vállaltuk egy, kettő, esetleg több gyermeknek a keresztszülőségét. A magyar református gyülekezetekben szolgáló nőszövetségek vezetői egész évben folyamatosan gyűjtjük az adományokat, amelyeket eljuttatjuk a Magyarországi Református Nőszövetség országos szervezetünkhöz. A nőszövetségünk országos vezetői, az egyházkerületi vezetői, de nagyon sok gyülekezetben a nőszövetség vezetői is lelkésznők, akik gyakran vállalnak lelkészi szolgálatot kárpátaljai gyülekezetekben, és közös megállapodásunk szerint ezen utazásaik alkalmával juttatják el az országunk gyülekezetiből összegyűlt adományokat - kikerülve Ukrajna törvényi buktatóit - személyesen adják át a programot meghirdető Zán Fábián Sándor püspök úrnak és a programért felelős vezetőnek a püspöki hivatalban.

A kárpátaljai református testvéreink elmondása szerint, így tudnak azonnal és gyorsan segíteni a legrászorultabb családoknak, akiket tájékoztatják az adományozás alkalmával, hogy a segítséget a magyar református testvérektől kapták, legtöbb esetben azt is, hogy melyik gyülekezet adománya. Ezzel a már-már személyes anyagi támogatással, nem csak a kárpátaljai testvéreink szegénységét tudjuk enyhíteni, hanem erősítjük őket a magyarságuk megőrzésében, református hitük megtartásában, és összetartozásunkat is tudjuk folyamatosan táplálni.

Továbbá megérdeklődtük, hogy mennyi összeg az, amely egy-egy család gyermekének, vagy több gyermekének segítséget jelent. Szerintük a sokévi tapasztalatuk alapján évente egy gyermek, évi 42.000 Ft. összegű támogatása Kárpátalján nagy segítség egy családnak. Ebből az összegből, gyermekenként havonta adott 3.500 Ft. adománnyal folyamatosan biztosítani lehet a család egy és több gyermekének a legfontosabb szükségletét. A segítségre szoruló családokat legjobban a gyülekezet lelkésze és a nőszövetség vezetője ismeri, így a Reformáció Gyermekei Program vezetője az ők ajánlásaik alapján ítélik oda és adják át a támogatást az adományokból. Azt is biztosan tudjuk, hogy az adományainkból részesülők jelentős része templomba járó, gyermekeiket megkeresztelő és református hitben nevelő családok.

Az egész világot sújtó, és egyre több embert megbetegítő COVID-19 vírus okozta bajok a Kárpátalján élő testvéreink mindennapjait tovább nehezítik. Az Ukrán államvezetéstől, a mindenkoron elhanyagolt Kárpátalja területén élő magyar testvéreink egészségügyi ellátás területére is alig jut el segítség. Magyarország kormánya igyekszik támogatásában részesíteni őket, mely segítés mellett a keresztényi reformátusvallású hitünkből fakadóan, nekünk is feladatunk a bajaik enyhítése, ha másként nem is tudunk, legalább anyagi támogatásainkkal.

Gyülekezetünk adományai 2017. évtől kezdve, több kárpátaljai nehéz anyagi körülmények között élő családnak segített a gyermeknevelési gondjain. Közöttük két család két éven át kapta adományainkat, akik a program felelőse közvetítésével elektronikus köszönőleveleiket és fényképeiket is elküldték E-mail címemre. Az alábbi köszönések természetesen a gyülekezetünknek szól.

Kedves Nőszövetségi Tagok!

Köszönettel írjuk néhány sorunkat, mindazért a segítségért, melyet Önöktől kaphattunk. Öt gyermek nevelése áldott, bár nagyon nehéz feladat jelenlegi helyzetünkben. Sajnos rossz anyagi helyzetünk még több nehézséget okoz a hétköznapokban. A gyerekek étkeztetésében és a téli tűzifa megvásárlásában komoly segítséget jelent az Önök támogatása.

Isten áldja meg életüket, családjukat és munkájukat.

Köszönettel: Sándor család, Benéből

_________________________________________________ 

Tisztelt Magyar Református Nőszövetség! Kedves ismeretlen Keresztmama!

 

Köszönetünket küldjük részetekre. Hálásak vagyunk, mert gondoltok ránk és szíveteken viselitek sorsunkat. Támogatásotok hozzájárul a mindennapi megélhetésünkhöz. Segít, hogy gyermekeinket jobb körülmények között nevelhessük.

Isten áldja meg életüket gazdagon.

Szeretettel: Maruska család, Verbőcről

 

Kárpátaljai testvéreink, a püspök úr és a program vezetője minden alkalommal hálás szívvel köszönik meg adományainkat. Én is hálás szívvel köszönöm, hogy testvéreink Berkesi Gábor és Székely Tamás nagytiszteletű urak hirdetéseire minden alkalommal jószívű adományaikat szánják a határon túlra szakadt nehéz sorsú testvéreink megsegítésére.

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

Testvéri szeretettel, Lambert Győzőné, a Hálaadás Református Nőszövetség elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 1990-ben 38 év kényszerű Csipkerózsika álmából felébredt és újraindult budapesti Baár-Madas Gimnázium címerében olvasható egy pár szavas kis latin mondat: Laus viventi Deo (magyarul: dicsőség az élő Istennek). A Felvidékről indult polihisztor zseni, az Európát gyalogosan keresztül-kasul vándorló áldott „csavargó”, Kálvin Institutio-ját magyarra fordító, az első latin-magyar szótárat összeállító Szenczi Molnár Albertből szakadt fel ilyen formán a csendesen eufórikus hálaadás. Nem egészen 100 nap alatt franciából magyarra fordítani az áldott énekes verseket, a Zsoltárokat, mind a 150-et, figyelve a rímekre, szótag és hangjegyszámra, prozódiára (beszéd és zenei hangsúly egybeesésére) valóban emberfeletti.

Találó és nagyon is ideillő ez a kifejezés, emberfeletti. Az ember felett való Úrtól jött és jön az erő és az áldás. Mennyi szenvedés, nélkülözés árán készült el a zsoltárfordítás, mégis Szenczi Molnár Albert nem magáról beszél, távol áll tőle a beteges öndicséret. Nem ő, a fordító, a fontos, hanem az éltető, erőt adó kegyelmes Úr. Tanít ez a jelmondat élni, önmagunkban az életben helyet találni, légvárak helyett biztos jövőt látni, lehiggadni, bölcsebben értékelni, állandó zokszavak helyett a kicsit is megköszönni, a sokért nagy hálát mondani.

Valószínű, hogy a karácsonyi angyalkar Betlehem-mezei éneke ihlethette e mondat megfogalmazásakor: „Dicsőség a magasságban Istennek, s a földön békesség…” Lukács 2,14. Bizonyára ő is továbbgondolta a mennyei kórusművet, Laus viventi Deo, és csak neki az elvégzett heroikus munkáért, nem önmagának vindikált dicséret, gyarló emberi elismerésvágyak szerint. Fakadjon az őszinte tiszta istendicséretből maradéktalan békesség. Az az eiréné, amely indokolatlan, mely ott is hat és hatalom, ahol a „luciferi diszharmónia” látszólag már mindent hatalma alá vont.

Genfi Zsoltárok a protestáns világörökség részei, úgy ünnepeken, mint vasárnapokon, vagy szürke munkás hétköznapokon. Két rövid példa:

Hollandiában járva egy alkalommal egy hétköznap délelőtt Amszterdam kikötőjében vártuk a sétahajó megérkezését. Fellépve a fedélzetre dúdolni kezdtük magyar nyelven a 134. Zsoltárt. Házigazdánk azonnal bekapcsolódott a maga ékes holland nyelvén, majd kihajolt a kormányosfülke ablakán a kapitány, és ő is velünk dörmögte. Pár másodperc és hozzánk csapódott egy háromtagú amerikai kis család és angolul folytatták velünk együtt, bármiféle megbeszélés és szervezés nélkül. Ott, abban a pillanatban megvalósult a trilinguis zsoltáréneklő spontán ökumené.

Fiatal pályakezdő lelkészként meghívást kaphattam a Magyar Televíziótól, hogy vegyek részt Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című művének tévéfelvételén. Az volt a kérés, hogy tanítsam meg színészeknek, statisztáknak a temetési jelenetre a 90. zsoltárunk első és második versét („Tebenned bíztunk eleitől fogva…”). Belépve az olvasóterembe hamar gátlásossá lettem, neves színművészek, köztük Törőcsik Mari, Tordy Géza, Szabó Sándor, Bihari József és mások társaságában, s velük rengeteg statiszta együtt. „Ezeknek én fogok tanítani” – kicsinyhitűsködtem, de ha már vállaltam, tenni kellett. Kezdtem bemutatni az éneket, azt gondolván, talán senki sem ismeri. Ateista időket éltünk, más világ volt az. Legnagyobb megdöbbenésemre a harmadik hangtól szinte mindenki teli torokkal fújta a mi himnikus zsoltárunkat. Zengett a próbaterem: „...és te megmaradsz minden időben”. Színész és statiszta, rendező és segédrendező együtt. Döbbenetes élmény volt: ekkora a mi közös kincsünk? Azóta is hány és hány Istentiszteleten, temetésen hangozhatott fel és adott emberen túli bátorítást, vigasztalást, jövőképet!

Laus viventi Deo – ki nem mondottan a hatodik reformációi jelmondat. Összeköt bennünket, mint egy híd pillérei, Dávid királlyal, az Ószövetség üzeneteivel, a Genfi – Kálvin által propagált – zsoltárokkal, Szenczi fordításával, itt a Pozsonyi úton és szerte a világon mindenütt, hiszen világörökség, ahol hangzik és szívesen hangzik. Nyári ifjúsági és gyermektáborunkban a vizsolyi templomkertben megálltunk tisztelgésre két szobor között: Szenczi Molnár Albert és Károli Gáspár alakja között. Meghatódtunk: hogy van magyar nyelv, magyar ének. Íme, ott állhattunk a két reformátor alakja között és megerősítő tapasztalat volt: ez az örökség az, amit tovább kell vinnünk, ez az az út, amin járnunk kell. Adja az Úr, hogy az idők végezetéig hangozzék a zsoltár!