2018 évzáró

• vers,

Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.

Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha lelked
bátortalan feddése rád vall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi...

Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.

• újság,
• hírek,
• évzáró

Anyák napja 2018
Május 6-án, vasárnap köszöntöttük az Édesanyákat az istentiszteleten. Berkesi Gábor nagytiszteletű úr az ünnepen a 2Mózes 2,1-10 (Mózes születése és neveltetése) alapján hirdette az igét. Gyermekeink ezután kedves műsort adtak elő.

Családi hétvége Berekfürdőn
Május 25-27 között, péntektől vasárnapig, családi hétvégén voltunk a berekfürdői Megbékélés Háza vendégeiként. A gyülekezet tizennégy résztvevő családja több mint ötvenfős csapattal érkezett meg a táborba, ahol a péntek esti áhitattal kezdődött meg közösségünk. A hétvége saját énekfüzetéből énekeltünk, kicsik és nagyok örömére, zongorán Bajnok Gábor kísérte dalainkat. Odakinn a kertben gyermekeink közösen játszótereztek, nagy sikere volt a kerti kötélpályának.
Szombaton Horsai Ede előadását hallgattuk meg. Ede több évtizede a Debreceni Kollégium lelkész-hitoktatója. Közöttünk a gyermeknevelés legújabb kihívásairól beszélt: van-e különbség a „mai fiatalok” és a korábbi generációk között? Mit lehet átadni gyermekeinknek, hogyan lehet kezelni az információs társadalom okozta problémákat? Vasárnap istentiszteletet tartottunk, ahol együtt szolgáltunk felolvasásokkal, énekekkel. Szabad időnkben pedig ellátogattunk a szemközti élményfürdőbe, a kertben óriási focimeccsek alakultak ki, a ház alagsorában pedig ping-pong és biliárdpartik voltak. Nosztalgiával nézegetjük a hétvége képeit, melynek sikerét jelzi, hogy néhány résztvevő családnál a gyerekek Berekfürdő óta az étkezés előtti asztali áldást kérik. A hétvége egyszemélyes szervezőbizottsága Berkesi Anna volt, akinek hosszú előkészítő munkáját ezúton is köszönjük!

Évzáró családi istentisztelet
Idei évzáró istentiszteletünk újra családi alkalom volt, sok énekléssel. Horváth Éva katekéta vezetésével gyermekeink előadták-elmesélték a Piszkos szívek városának történetét (képünkön). A tanácsteremben Lambert Győzőné irányításával szeretetvendégség volt sok finomsággal. Minden munkatársnak, szülőnek és résztvevőnek köszönjük ezt a nagyszerű ünnepet!

2018 nyári tábor
Idén is lesz Tábor! Ezúttal egy Felvidékhez közeli, gyógyító klímájú erdei környezetben lesz a szállásunk. A körülzárt területen csak mi leszünk, a házias ételeket helyben készítik, az uzsonnáról pedig magunk gondoskodunk. Helyszín: Ráróspusztai Ifjúsági Tábor, Időpont: 2018. július 2–július 7. (hétfőtől szombatig). Imádságainkban hordozzuk közösen a tábor sikerét!

Berkesi Gábor – 25
Márciusban volt huszonöt éve, hogy gyülekezetünk vezető lelkipásztora, Berkesi Gábor megkezdte szolgálatát a „Pozsin”. A szép jubileum alkalmából Pünkösdvasárnap volt és jelenlegi presbitereink köszöntötték őt, gondnokunk Vajda László pedig a presbitérium ajándékát, egy új bocskait adott át Nagytiszteletű Úrnak. Életére és további szolgálatára az Úr áldását kérjük!

• újság,
• vezércikk,
• évzáró

"És onnan tovább menve, láta más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, a mint a hajóban atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik vala; és hívá őket.
Azok pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat, követék őt." Máté 4,21-22

Mennyi katartikus nagy mondat, életalakító, mozgósító aranymondás van a Szentírásban! Mennyi példaértékű, szent ember, akik áldozatukkal, hősiességükkel vagy engedelmességükkel örök kánonjai az igazaknak! Vagy hány és hány egyszerű, olykor egyszeri élet, akik csetlés-botlásukkal, Istentől újra meg újra elrugaszkodásukkal tanítanak. Példaéletek ők is. Ez a pár perc most nem róluk szól.

Villanásnyi ige-pillanatunkban most gondoljunk azokra, akik mindig árnyékban állnak! Akik keze nyomán nem válik szét a Vörös-tenger, és Góliát sem zuhan porba. Mert nem csinálnak semmit, vagyis semmi fontosnak tűnőt. Aranymondatok helyett beszéljen most a csend: ki nem mondott mondatok csendje. Négyszereplős jelenetünk - mert eléggé snittszerű a pillanat, lássuk be - egyetlen megszólalója a folytonosan embert kereső Jézus. Hív: itt csak ennyit tesz, mégis hívása lendíti mozgásba az eseményeket. Jakab és János is a helyzet cselekvői, a hívásra azonnal, így mondja az ige, azonnal indulnak. Csak egy szereplő van, aki szótlan, mozdulatlan. Az atya, Zebedeus csak részt vesz az eseményekben. Elsőre talán megadó passzivitása úgy érzem, mégsem tétlen. Tétje bizonyosan van. Ez ugyanis nem a keresztyénség hőskora, lovagok és szentek ideje. Ekkor még nem divat Jézust követni, sőt azt sem tudhatjuk még, ki is az a Jézus pontosan. A “forgatás” helyszíne tradicionális zsidó háttér. Az apa szava törvény, az apa foglalkozása száll a fiakra, az apa neve alapján ismernek meg (Zebedeus neve a Bibliában többet elő sem fordul fiaitól külön). Patriarchális hatalom törik meg egyetlen pillanatban?

Fiait magához hívja a vándor, és Zebedeus hallgat. Csendje több irányba mutat. Elképzelem, ahogy megpillantja Jézus vágatlan hajú, szakállú tanítói alakját. “Mit akar itt ez a rabbi? Hova viszi a gyermekeimet?” Értetlenség, zavar. “Még mit nem! Két életerős, munkás férfit elvenni tisztes apjuktól?! Szó sem lehet róla!” Emberi, érthető reakció volna. “Fiacskáim, mit fogtok enni? Hol fogtok aludni? Térjetek észhez!” Aggodalom a holnapért... igen, ezek mind lehetnének válaszok. De a végszó elmarad.
Vajon mi történik hát az apával? Jézus átható tekintete igézi meg? Hiszen voltak, akik elutasították a Mester hívását. Ennél kevesebbért is eltántorodtak az Úrtól (lásd Máté 8: “követlek, uram, csak...”-mondatok). Vagy elvesztette ítélőképességét? Nem hiszem: két megtermett halászfiú még akkor is családfenntartó volt, ha verejtékkel és halszaggal kuporgatták össze a mindennapit. A két fiú nélkül az egész család jövője kockán forgott.
Nem, Zebedeus abban a percben maga is döntött: elfogadja fiai döntését. Sőt! Nem is kommentálja őket. Nincsenek “Most elmentek, de majd meglátjátok!”, “Bezzeg ide ne gyertek majd sírva kuncsorogni!” kiáltások. Nem kritizálja, nem vonja kérdőre szeretteit. Elengedi gyermekeit, mintha megérezné, sosem fog tudni annyit adni nekik, mint az Élet Ura. Sosem lesz olyan jó helyük, mint Jézus közelében. És engedi, hogy Jézus egy másik élettel ajándékozza meg őket. Találkoznak-e még valaha? Nem tudjuk. Aggódik értük? Biztosan. De bízik fiaiban, és még inkább az Istenben. Micsoda erő!
A fiúk már messze járnak. Zebedeus hajójában ül. Talán térdére támaszkodva gondolkodik. Sír is egy kicsit. Vagy ahogy én képzelem, megkeményíti arcát - engem sírni ne lásson senki - és folytatja, foltozza a hálót. Ott marad a parton, jelen marad, lehet hozzá hazatérni, lehet nehéz percekben számítani együttérző csendjére. Mindenkori Zebedeusok foltozzák az otthagyott hálókat ma is. Gyermekeik életét, hol durva halász kezekkel, hol tiplikkel és dübelekkel, hol “büszke vagyok rád”, és “bízom benned” mondatokkal. Éljenek a némán, háttérben élő, mozdulatlan, de nem tétlen Zebedeusok. A döntéseinkben jelen levő, de nem parancsolgató életek, az édesapák.

Június harmadik vasárnapján számos országban Apák napját ünneplik. A fenti írás ebből az alkalomból készült.

• újság,
• presbiter,
• évzáró

Miután megkaptam a felkérést, hogy írjak néhány gondolatot egy számomra kedves igéről, bevallom nagy gondban voltam, mert elkezdtek cikázni a gondolataim, hogy melyikre essen a választásom. Legyen az 1 Mózes 2,18, amit házasságkötésünkkor kaptam, amikor olyan boldog voltam? Válasszam inkább az Ézsaiás 55,8-at, mikor életemben annyi mindent nem értettem? Vagy esetleg a Filippi 4,13-at, amikor éreztem, hogy fogytán van az erőm? Lehetne az Ezékiel 24,16, ami gyászomban nyújtott vigasztalást? Vagy inkább a... Mire észbe kaptam, életem eseményei sorra peregtek le előttem: örömök, bánatok, amelyekben egyedül biztos pontként az Úr volt mindig velem. Végül a Jn 14,27-et választottam: ,"Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!"
Ha körbe nézünk, látjuk, hogy a világunk annyira bealkonyult, életünkön oly sokszor eluralkodik a szomorúság, az aggodalom, de ha tekintetünket felemeljük és meglátjuk Őt, akkor észrevesszük, hogy annyi minden van az életünkben, amiért hálát adhatunk, ami nem jár nekünk, mégis megkapjuk. Az Úr bátorít, és lelki békét ígér, vegyük komolyan, merjük elfogadni e kegyelmi ajándékokat és szeretettel, hittel, reménységgel végezzük el, amit e földi életben ránk bízott.
Végezetül egy számomra kedves, bátorító verset szeretnék még megosztani: 

Prohászka Ottokár: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.


Áldás, békesség Istentől!