Pozsonyi út 2026.01.11 A BAÁR-MADAS SZUPLIKÁCIÓJA
A BAÁR-MADAS REFORMÁTUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZUPLIKÁCIÓJA BUDAPEST-POZSONYI ÚTI REFOMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
- JANUÁR 11.
ÉNEK: BERECZKY LIZA 2. 0. FELOLVASÁS (NÉMETH PATRIK 8.A):
Szeretettel és tisztelettel köszöntjük a Budapest Pozsonyi úti református gyülekezet tagjait! Iskolánk, a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, amelyet 1907-ben eredetileglányok számára indított a református egyház. Iskolánk egykori tanulója, Nemes Nagy Ágnes költő szavait hívjuk segítségül intézményünk bemutatására.
FELOLVASÁS (KÁLMÁN LUCA 7.B):
„Az én középiskolám a Baár-Madas református leánygimnázi um volt. Nagyon jó iskola, már csak azért is, mert Áprily Lajos volt az igazgatója, az első eleven költő, akit
ismertem. Szerettem ezt az iskolát, a tanárokat, a sárga padokat, a nagy kavicsos udvart, ahol tornáztunk. A kert. Később ez vissza-visszatérő motívummálett az életemben.
Valami módon úgy érzem, a kert olyan kereszteződés, ahol a természet és az emberi civilizáció összeér; találkozási pont, csomópont."
FELOLVASÁS (NOSKO ILONA 8.B):
„Hadd jegyezzem meg, mintegy mellékesen, hogy a Baár-Madas szép volt. Nem utolsó szempont. Tele van a világ a környezet esztétikai nevelőerejének felismerésével- ezt a mi iskolánk magától értetődően nyújtotta. Nagy épülettömbje, amelyen érezhető volt a magyar motívumokkal dolgozó századelő hatása, nagy telken terült el,hatalmas gesztenyefasor körítette. Nem tudjuk elfelejteni a két tavat, a gyepágyakat, ahol tornáztunk, sportoltunk, a lugasok sorát, és mindenütt a rengeteg virágot, ezt a gyerekkori édenkertet."
VERS (BALOGH LILLA 8.B):
Nemes Nagy Ágnes: A kertben (részlet) Áprily Lajosnak és Jékely Zoltánnak
A kertre kell, a kertre mindig Emlékezni. Vagy inkább
a mintha-most-is, mintha-volna mellől eltörölni a minthát.
Tulajdonképpen azt hihetné az ember, hogy a múlt lecseng. De nem,
eltűnik, aztán visszatér...
FELOLVASÁS (KOMJÁTHY GYÖNGYVÉR 6.A):
„Olyan fontos volt életemben a középiskola, mint a múlt századi angol regények szereplőinek. A Baár-Madas református leánylíceum a Rózsadombon volt található, a város egy szép vil anegyedében. Úgynevezett előkelő iskola volt, de volt benne valami a régi kálvinista kollégiumok szelleméből is."
FELOLVASÁS (NOVÁK ZSÓFIA 8.B):
A Baár-Madas épületének alapkövébe helyezve a következőket olvashatjuk: „Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus." (1Kor 3,11), és az alapkő okmányának szövege így folytatódik: „Krisztus magyar református keresztyén egyháza és a testéhez tartozó református leánynevelő intézetünk ezen a fundamentumon kíván Isten segítségével építeni,nem fát, szénát, pozdorját, nem Isten nélkülvaló tudományt, nemlátszatra számító szépségeket, nem teherbírásra képtelen divatbábokat, hanem ezüstöt, aranyat, drágaköveket, a magyar hazafias, református műveltség színezüst várát ...".
CSELLÓ: KURUCZ GYÖRGY 9.D
JELENLÉVŐ DIÁKOK (AKI VÁLLALKOZI K, SAJÁT SZAVAKKAL MEGFOGALMAZVA):
Miért szeretek a Baár-Madasba járni? Miért jó iskola a Bár-Madas? (egy mondatban)
TANÁRI KÖSZÖNTÉS RÖVIDEN (BERKESI ANNA)
Közös ÉNEK (ÖRVENDJETEK, MERT ISTEN ÚGY SZERET)

Add Your Comments