Pozsonyi-út-2026.09.20.Hittanévnyitó Istentisztelet - Kovách Tamás

0 views

LITURGIA 2026. szeptember 20.

Köszöntés

Énektanítás: Kész az én szívem, Istenem… A mélyből hozzád száll szavam… Berkesi Boglárka

Kezdőének: Kész az én szívem, Istenem…

Lekció: Lukács evangéliuma 19,1-9 Komjáthy Gyögyvér

Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 

Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.  Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. 

Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak.

Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. 

Ének: Szívem csendben az Úrra figyel 2X

Kezdő imádság: Horváth Éva

Alapige: Lukács ev. 19,5

Igehirdetés: Kovách Tamás (Zákeus: Mészáros Domonkos)

Ének: Szívem csendben az Úrra figyel 2X

Közbenjáró imádság: Mészáros Kinga

Úri imádság: Kovách Tamás

Hirdetések

Záróének: A mélyből hozzád száll szavam…

Áldás

Add Your Comments