Nagyheti utaink

Virágvasárnap Jézus rálépett egy nehéz útra. Ő tudta, átlátta, mi vár rá. Miközben a tömeg boldogan, örömmel fogadta Jeruzsálem utcáin, Ő látta előre a következő állomásokat is. Látta a Gecsemáné kerti gyötrődést, a magányt, az árulást, a megaláztatást, a testi szenvedést, a halált. De az útnak itt nincs vége, mert mindig van még egy stáció: ott van a végén a feltámadás, az élet. Biztos, hogy mi nem igazán lépnénk rá erre az útra, ha ennyire tisztán látnánk előre, mi minden vár is ránk. Jobb is, ha nem is ismerjük előre, mit hoz elénk az élet. Jézusnak mindent úgy kellett átélnie, hogy tisztában volt mindennek. Sokszor a bizonytalanság, a jövő kiszámíthatatlansága
miatt rettegünk, mi fog velünk történni. A lehető legrosszabbat feltételezzük, arra számítunk, minden baj, gond, nehézség, betegség velünk fog megesni. Nehéz azt mondanunk: Atyám, legyen meg a Te akaratod, a Te kezedbe teszem le életemet. Pedig ha megállunk a keresztfánál, átélve sok nehézséget, szenvedést, olyan jó, hogy van miben megtámaszkodni. Hogy van ott egy erős faszerkezet, amelynek neki lehet dőlni. De szomorúságunkban ne csak a földre szegezzük a szemünket. Nézzünk vissza az addig megtett útra, mert ekkor jön a felismerés: mindeddig megsegített minket az Úr (1Sám 7,12). Mindent oly szépen intézett. Ha nem is mindig úgy, mint ahogy mi gondoltuk, de erőt és tapasztalatot adott, a bajban is megpróbálta enyhíteni szenvedésünket. És amikor a legboldogtalanabbnak érezzük magunkat a keresztfának dőlve, akkor a visszatekintés mellett nézzünk felfele is: hiszen a kereszt csodája ad számunkra életet, reményt. Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (1Kor 1,18) Jézus azért járta végig ezt az utat, hogy nekünk könnyebb legyen saját életünk ösvényeit kitaposni. Ne feledjük, hogy nagypéntek egy állomás. Nagyon fontos, mérföldkő, de itt nincs vége az útnak. Tekintetünket felemelve a keresztre, bizalommal teli szívvel nézzünk előre. A legszomorúbb nap után ugyanis mindig érkezik a legboldogabb nap: húsvét, a feltámadás ünnepe. És folytatódik a naponkénti csodás megújulással: a Szentlélek megerősítő, vigasztaló munkájával. Nem kell egyedül végigjárnunk ezt az utat egyedül. Jézus már megtette értünk, helyettünk. Ott jár mellettünk, mint ahogy az emmausi tanítványok mellett volt. És ha elcsüggedünk, elerőtlenedünk, magányosnak és gyengének érezzük magunkat, Szentlelke által mindig ott lesz velünk. Mert Ő velünk van minden nap a világ végezetéig (Mt 28,20). Itt szeretnék megemlékezni a világban élő keresztyén testvéreinkről, akik nap mint nap életüket adják hitükért. Akik halálba mentek a keresztért, akik a szenvedés és a halál árnyékában is a feltámadt, élő Úr Jézusra néztek. Legyen áldott emlékük! Kívánom minden kedves olvasónknak, hogy a húsvéti öröm segítse, a pünkösdi erő támogassa útjuk során!

Isten járjon előttünk az úton, amerre megyünk,
és legyen segítségünkre
életünk minden útján.
Ezt kívánom neked,
magamnak és mindnyájunknak.