Máté 1,18-25
A karácsonyi József történet talán legnagyobb üzenete az, hogy ha a menny világa személyesen üzen, ott megoldhatatlannak vélt problémákra tökéletes megnyugvások kaphatók fölülről. A menny üzent Gábriel nagykövet által, éltető, életmentő konkrét Igét és a frusztrált, stresszes József tökéletes megbékélést talált. Már abban a korban is azt tekintették igazán férfinak, aki meg tudta oldani, le tudta győzni a nehézségeket. Józsefnek van mit megoldani, legyőzni. Szeretett menyasszonya Mária gyermeket vár, holott még nem voltak együtt testileg. Blamázs, skandall
um, botrány, szégyen!
Így írja Máté evangélista: József „igaz ember” volt. Mit jelent ez? Mitől igaz? Attól, hogy életét, minden napját, döntéseit az ószövetségi törvényhez szabja, rendszeresen tanulmányozza a Tórát. De itt van Mária esete. Mit tegyen? Azt üzeni a törvény, hogy a házasságtörő asszonyt, már a menyasszonyt is meg kell kövezni, enyhébb esetben nyilvánosan el kell válni, de az ilyen eldobott nőt már senki nem veheti feleségül, élete végéig koldusbotra jut. Még hogy ő ölje meg drága kis menyasszonyát? Nem, az lehetetlenség! Nyilvánosan váljon el tőle? Tegye koldussá, mások kapcájává? Nem, az elképzelhetetlen! Eszelős skizofrénia számára, hogy éppen ő, a törvényt minden emberi tekintély fölött tisztelő „igaz” ember a paragrafusok betartása által kedvese gyilkosává lesz. Már pedig ha Mária meghal, elpusztul a szíve alatt hordott gyermek is, s akkor nincs nagypéntek, elmarad a világ megváltása. Mit tegyen? Ő az „igaz” szegje meg a törvényt?
Igénk szerint este van Názáretben, a napi munkában elfáradt József bezárja ácsműhelyét, zaklatott idegállapotban imádkozni kezd. Mi mást is tehetne? Jön a mélyről jövő, a mentő szeretetből fakadó emberi ötlet: titokban el kell bocsájtani Máriát, letelepíteni egy másik településen, keresni egy magányos, idősebb nőt istápként, ő pedig majd anyagiakkal támogatja. Háborgó lelke valamennyire megnyugszik, elbóbiskol. S ekkor a tehetetlenség konok világába belép a menny ezredéveket átható, életmentő, csendes, de határozott imperatívusza Gábriel ajkáról: vedd magadhoz Máriát, Isten kegyelembe fogadott eszközét! Ismered József a kétszáz éves próféciát: „ímé a szűz fogan méhében és szül fiút.” Kedvesed lesz a Megváltó földi anyja. Ismerte, hogyne ismerte volna az Igét. Elcsitulnak indulatai és feltétel nélkül magához veszi Máriát. Igen, ismeri az Igét, tudni róla, elfogadni ma is életmentő. De sok későbbi József fogalmazta meg, hogy egy-egy Ige tartotta benne a lelket, bajban, betegségben, fogságban, emberi mélységekben.
Egy este Názáretben, idegbeteg, tehetetlen est hogy lett „csendes éj, szentséges éjjé” Isten örök szeretete folytán! A menny világa személyesen üzent és egy megoldhatatlan probléma életté nemesült. Hangzik ma is karácsony örök, áldott „tőmondata”. „Ne félj!” Értsük magunkra, értelmezzük személyes szóként, és csituljon sok felesleges indulat. Immánuél!