Gyülekezetünkben évek óta működik a baba-mama kör. Tavalyra erősödött meg úgy igazán, hogy a szokásos beszélgetéseken túl egyéb programok szervezésébe is fogtunk. Karácsony előtt díszítettünk mézeskalácsot, tavasszal kirándultunk erdei tanösvényen, voltunk közösen babakoncerten, havonta egyszer Kucsera Klára vezetésével mondókás-dalos-népzenés Kerekítő foglalkozáson vehettünk részt. Istennek hála, sok a többgyermekes család körünkben, a nagyobb testvérek közül sokan gyülekezetünk ovis hittanos csoportjának hűséges tagjai. Emiatt jött az ötlet, bővítsük ki a szokásos szombati baba-mama-papa köri karácsonyunkat az óvodásokkal is. Így tarthattunk idén először adventi ovis-babás családi délelőttöt gyülekezetünk ovis és babaszobájában.
A délelőtt koncepcióját a karácsonyfára építettük. Erről szólt a bábelőadás, erről szóltak a játékos feladatok, kézműveskedések is. Csoportmunkában szerveztük hetek óta, nagy lelkesedéssel vártuk szülők és hittanos vezetők egyaránt. Szerettük volna a gyermekeket megajándékozni egy tartalmas, igazi karácsonyi hangulatú alkalommal. Vajon sikerült? Erre csak gyermekeink tudnak választ adni, de nekünk felnőtteknek hatalmas élmény volt.
Berkesi Gábor igei köszöntője után gyertyafényes énekléssel hangolódtunk a bábelőadásra, amely a korosztály kedves figurájáról, Kippkoppról szólt. Zenei betétekkel, profi előadókkal, hangulatos rögtönzésekkel, igényes díszlettel teli előadás volt. A gyerekek pedig csillogó szemmel, szájtátva álltak a „színpad” előtt. Amikor arcukra néztünk, meghatódott szívvel láttuk rajtuk a gyermeki áhítatot. A csillagszóró meggyújtása után tényleg közénk érkezett a karácsony: a főszereplő csillagocska elvezette figyelmünket a legnagyobb ajándékra, Jézus Krisztusra. Remélem, gyermekeink számára sikerült valamit megmutatnunk karácsony valójából, lényegéből. Mi az ő kis csillogó tekintetük által kaphattuk meg az ünnepi örömet. Mert ott volt velünk a legnagyobb ajándék, maga Jézus Krisztus, és Ő ott volt a gyermeki áhítatban is. Kedves gyülekezeti tagunk, Bartók Enikő jóvoltából csodálatos karácsonyfadíszt kaphatott minden kis résztvevő: dióhéjban fekvő kis Jézust, amely az ünnepek alatt, és a következő esztendők során is emlékezteti majd őket a délelőtt üzenetére.
Az előadás után játékos feladatokon vehettek részt az ovisok, bölcsisek egyaránt. Építhettek poharakból karácsonyfát, szagolhattak karácsonyi illatokat, beöltöztethették egymást karácsonyfának. A legkisebbek egy falra tett karton fenyőt díszíthettek fel filcből készült díszek segítségével. A gyermeki örömet látni mindig csoda. A szülőnek is hatalmas ajándék, ha megélheti, egy-egy feladat, ötlet mekkora vidámságot, elmélyülést adhat kicsinyeinknek. Matricás papír karácsonyfa díszítéssel, karácsonyfa alakú díszdoboz elkészítésével, illetve egy kis eszegetéssel zártuk a jó hangulatú, csodás pillanatokkal teli délelőttöt.
Íme, mily jó, amikor az atyafiak együtt, közösen munkálkodhatnak. Mert ez a meghitt, szép alkalom nem jöhetett volna létre Csathó Péterné Lakatos Mária, Indráné Oláh Anita, Villányi Viktória, Berkesi Boglárka és Németh Tamás sok-sok munkája, segítsége nélkül. Soli Deo Gloria!