Késő van. Késésben vagyunk. “Berekfürdő, 1“ jelzi a tábla, felsóhajtok. Hosszú volt ez a munkahét, ez a kocsiút, mindenki nyűgös. Befutunk végre a Megbékélés házába. Letöttyenek a még ekkor is terített asztal mellé. Meleg étel, csend. Megbékélek lassan én is. Jönnek a többiek, kézszorítás, barátok, itt a csapat. Mert "kell egy csapat" - ez a Pozsonyi úti családos hétvége mottója.
Szombat délelőtt Nyáriné dr. Mihály Andrea pszichiáter előadását hallgatjuk, beszéljük meg. Arra fordul a figyelmünk, hogyan kezelhetjük a digitális család kihívásait - nem csoda, hiszen legtöbben (kis)gyermekes szülőként veszünk részt a táborban. Ez a legégetőbb ügyünk. Amíg a felnőttek "unalmasan társalognak", gyerkőceink játékos kézműveskedéssel múlatják az időt. Az Ifjúsági ház épülete csak a miénk, és olyan jó idő van, hogy az alagsori ping-pong asztalt nem is használjuk: mindenki egyfolytában a kertben nyargal és labdát kerget. Délután hatalmas strandolás kezdődik a berekfürdői élménymedencében - kicsik és nagyok remekül szórakoznak a csúszdákon, a vizes körfolyosóban. Az esti áhitat után indul a BL-döntő nézés: amit az előbb még kifociztunk a kertben, azt most bámulhatjuk tévén pattogatott kukorica mellett. Csillagos ég alatt böngésszük a Göncölt. Aztán bedőlünk az ágyba.
Vasárnap valóban áldott istentisztelet Anna vezetésével. Ige, idézetek, sok-sok éneklés. Csak úgy harsog a "Ne aggodalmaskodjál" vagy az "Ó, halld meg Uram". Az alkalom végeztével a 
Rohampáholy társulat abszurd színházi produkcióját láthatjuk Fekete Zsolt és Komjáthy István előadásában, majd Lázár Ervin figurái elevenednek meg Mamintivel, a zöld tündérrel "gyermekszínészek" és a szülők tolmácsolásában - a gyerekek tátott szájjal vagy éppen kacagva ülik végig a színházasdit.
Most vasárnap dél van. Ezúttal az ebéd mellé töttyenek le és azon gondolkodom, milyen együgyű is vagyok: alig negyven óra múltával ugyanahhoz az asztalhoz mennyire más lélekkel, a Lélekkel ülhetek. Csodálatos napokat töltöttünk együtt! Játéktéglából megépítettük Jeruzsálem falait, szívecskét adtunk egymásnak, lábunk előtt igazi mécsesekből lett mécses az ige, követ festettünk és színes lampionokba rejtettük imádságainkat.
Köszönet formálódgat bennem, hogy újra együtt lehettünk. Annának, hogy sokadszor hozta össze a társaságot, Mária néninek és Péter bácsinak, Orsiéknak és Daniéknak, hogy annyit foglalkoztak a gyerekekkel. Istennek, ezért a negyven óráért. Dicsőség az élő Istennek.
