Képzeld el, ha egy embrióval tudnánk beszélni és röviddel születése előtt ezt mondanánk neki: Figyelj csak! Nemsokára csodás élményben lesz részed. Egy új világot ismersz majd meg. Színes és szép lesz minden, ami szemed elé tárul. Füleddel hangokat, csodálatos muzsikát fogsz majd fel. Tudsz nevetni, sírni beszélni, énekelni.
A gyermeke ezt válaszolná anyja szíve alatt: mi az, hogy „világ, színek, hangok”? Nem tudom elképzelni.
Aztán mi ezt felelnénk: várj, nemsokára megtapasztalod. Hidd el, minden csodálatos lesz. Ahhoz képest mostani helyzeted fogságnak mondható. Majd meglátod, mennyivel több az élet!
S erre ő hitetlenkedne; mi akkor is csak azt mondhatnánk neki: várj csak, majd átéled. De ha már most bízol benne, akkor már van valami reménységed, aminek örülhetsz.
Valahogy így vagyunk mi is a feltámadással.
H. Gerlach: „Konfirmandenblätter” c. könyve után