GYÜLEKEZETI KIRÁNDULÁS FELVIDÉKEN
2026. május 16., szombat

Május 16-án szombaton 
GYÜLEKEZETI KIRÁNDULÁS FELVIDÉKEN, A GARAM FOLYÓ MENTÉN 

Részletes program:
07.30 Gyülekező a templom Pozsonyi úti bejáratánál. 

07.45 Indulás a panorámás, légkondicionált 49 személyes autóbusszal.

 

A 10-es főúton jutunk el Esztergomba. Átkelve a Mária Valéria hídon 10.00 óra körül érünk BÉNYBE. 

Itt megnézzük a kiemelt magyar műemléknek számító 13. századi prépostsági templomot, 

amely méreteiben, szerkezetében a jáki templomra emlékeztet. 

Mellette áll egy még régebben épített körtemplom, amelynek megtekintése a templomhoz hasonlóan rendkívüli élmény. 

12.00 óra tájban érkezünk LÉVÁRA, ahol a helyi református egyházközség meleg ebéddel fogad bennünket. 

Kassai Gyula és felesége Kassai Tímea lelkipásztorok lesznek a vendéglátóink, akik ebéd után bemutatják a templomot, 

a magyar bölcsődét és az egyházközség további épületeit. 

A délután folyamán autóbusszal eljutunk a közeli GARAMSZENTBENEDEKRE. 

Itt megnézzük a páratlan szépségű bencés apátsági templomot és kolostort. 

Lévára visszatérve városi körséta következik, melynek során érintjük a város nevezetes épületeit: vár, zsinagóga, tanítóképző…

 

Hazaérkezés a Pozsonyi úti templomhoz 21.00 óra tájban várható. Útközben szükség szerint tartunk egészségügyi szünetet. 

Részvételi költségek felnőtteknek: Útiköltség: 7.000.-Ft/fő. Ebéd hozzájárulás: 4.000.- Ft (összesen: 11.000.- Ft) 

Belépő Garamszentbenedeken: 7.- Euró.

Részvételi költségek gyerekeknek (14 éves korig): Útiköltség: 7.000.-Ft. Ebéd hozzájárulás: 2.000.-Ft Összesen: 9.000.-Ft. 

Belépő Garamszentbenedeken: 4.- Euró.

A forint és euró összegeket készpénzben az autóbuszban szedjük be. 

Akinek az euró beváltása gondot jelent, kérjük előre jelezze!

 

Jelentkezés a lelkipásztor email címén: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

Jelentkezési határidő: 2026. 05. 13. csütörtök este.

MINDENKIT VÁRUNK SOK SZERETETTEL!