A második világháború, majd Magyarország megszállása, katonaság, hadi fogság, emberek eltűnése, a kormányok fokozatos balra tolódása, a külső megszálló hatalom kiszolgálása mind-mind azt jelentette, hogy pl. Papp Imre cserkész parancsnoksága után egy ideig még reményként felvetődött a csapat és más ifjúsági szervezetek, mozgalmak újjáalakítása, a folytatás.
A romok eltakarítása után egyházközségünk különböző „egyesületei” nemhogy támogatást nem kaptak, hanem a cserkészmozgalmat egy tollvonással meg is szüntették. Nem tetszett az akkori rendszernek, s ami aztán ebből adódott – és ez a mi mai időnkben a legnagyobb gondot jelenti! –: megszűntek az ifjúsági egyesületek termei. Lakásokat alakítottak ki a már meglévő lakások mellett, amelyek már nem az egyházi, hanem egyéb egyéni és megmagyarázhatatlan érdekeket szolgáltak. Ezután nem volt – és még ma sincs! – önálló helye az ifjúságnak, mint egykor volt. Ezt az önállóságot úgy kell értenünk, hogy meghatározott napokon – kivéve talán a cserkészcsapatot – más-más ifjúsági csoport tartotta összejöveteleit, foglalkozásait, próbáit stb.
Aki vasárnap a Pozsonyi úti templomba megy, jól látja a felnőttek mellett az ifjúságot – óvodás kortól az egyetemistákig. Különösen az utóbbi három esztendőben nőtt meg a vasárnapi iskolások száma, mely nemcsak számbeli növekedést jelent. Egyes önként vállalkozók még a kisgyermekek őrzését is vállalják, hogy a szülők részt vehessenek a templomi alkalmakon. Így például vasárnap délelőtt három nagy csoport veszi birtokba a tanácstermet, a volt főgondnoki szobát, sőt még az iroda egyik helyiségét is. Pénteken pedig az ifjúsági (kis- és nagy IFI), valamint a konfirmációs csoport felkészülése folyik. Így azonban nemcsak a termek, hanem még a fűtött folyosók is foglaltak.
Ha a jelenlegi presbitérium névsorát nézzük, ott találjuk a volt cserkészeket, leánykörösöket, SDG-seket, régi énekkarosokat. Mindez azt mutatja: nem anyagiakban, hanem lelkiekben, meggyőződésben gazdag ez a gyülekezet. Isten csodálatos erejét és segítségét megtapasztaltak sokasága él még közöttünk!
Ha ugyanakkor a volt önálló KIE, a cserkészcsapat, a leánykör és SDG-sek elfoglalt termeire gondolunk, meg kell állapítanunk: az ifjúsággal való még jobb, eredményesebb és meghittebb foglalkozás nincs biztosítva a Pozsonyi úton. Ezen lehet vitatkozni, lehet nekünk ellentmondani, de az ifjúsági mozgalomhoz, mozgalmakhoz tér kell, ami jelenleg nincs.
A cserkészek mozgósítását, szervezését megkezdtük, de helyiség hiányában a mozgalmat beindítani nem tudtuk. Olyan lehetőség kell, ahol a naptól és napszaktói függetlenül összejöhetnek, tervezhetnek, közösségi életet szervezhetnek szabadon, megkötöttség nélkül. Ezt egyébként az egyház történetének írása, anyaggyűjtése közben többen is említették. Mert, ugye, a festőnek, a szobrásznak kell a műterem, az ifjúság „műterme” pedig a játékterem, foglalkozások, összejövetelek szervezésére termek, ami a közösségi munkához elengedhetetlen. Mert meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy ne a belépődíj, a pénztár jelentse az ifjúsági foglalkozásokat, annak kizárólagosságát, hanem amikor szabadideje van, amikor szórakozni, magát elfoglalni akarja – jöjjön a Pozsonyi úti otthonába, ahol nem megtűrik, hanem várják, érdeklődési körének megfelelően: szeretettel. Ahol értelmet és valóságot tudunk teremteni, amint Jézus mondotta: „Engedjétek hozzám a gyermekeket.”
Ha gyülekezetről beszélünk, akkor az ifjúságnak, a jövő gyülekezetének gyarapodása és biztosítása érdekében mindent meg kell tennünk. Mert hogy magunkkal igazoljunk: közülünk többen, nem többen, SOKAN szüleinkkel jártunk még a Tutajba, vagy voltunk az itt is már többször felsorolt ifjúsági csoportoknak nemcsak tagjai, hanem vezetői is. És ezt nem a véletlennek köszönhetjük. Önök közül sokak számára legföljebb csak ismerősen cseng ez a név: TUTAJ. Mi nemcsak a régi múltra, a dicsőre gondolunk, hanem azt is tudjuk, érezzük, valljuk, hogy ez mit jelentett számunkra. Mi, Pozsonyi úti gyülekezet tehát nem kérünk mást, mint az eredeti állapot visszaállítását, mert annak tervezése, megépíttetése nem véletlenül történt.
Örömmel említjük meg, hogy az ifjúsági csoportokon kívül – amelyeket eddig említettünk – az énekkar is bontogatja szárnyait. A közeljövőben a gyülekezetnek ének-zenei hangversennyel mutatkoznak be. Így a már említettek mellett ennek a lelkes közösségnek a támogatását is kérjük. Nem külön, hanem benne az „egészben”.
Ebben segíthet, hogy a XIII. kerületi önkormányzat VÉDETT ANGYALFÖLDI ÉPÜLETként tartja már számon a Pozsonyi úti református templomot. Az erről megjelent újságcikk szerint „Az Önkormányzat pénzügyi alapot hoz létre, melyből az épület tulajdonosa pályázat útján nyerhet el vissza nem térítendő támogatást.” Az ő támogatásukra is szükségünk van. A főváros az 16267 Y/1/2000 sz. határozatával ugyancsak védetté nyilvánította a Pozsonyi úti épületegyüttest.
Tehát nem BEFEJEZÉS, hanem Isten segítségével – amit a Tutajban oly sokszor tapasztalhattunk – a történetben bizonnyal egy új fejezet NYITÁNYa következik.