Lélek és gyülekezet

2001. június 3. Pünkösd

Prédikál: Berkesi Gábor

Alapige: ApCsel 18,24-28; 19,1-7

Berkesi Gábor

Jöjj, Szentlélek Isten, töltsd be fáradó életünket, kihunyó kedvetlenségünket tedd örömmé. Jöjj, Szentlélek Isten, áldd meg ünneplésünket, áldd meg életünket. Ámen.

Áldást, békességet kívánok, Isten hozta a kedves testvéreket, Pünkösd szent ünnepén. Ünnepel­jünk együtt jó szívvel, énekeljük a 189. számú dicséretünket. (E Pünkösd ünnepében…)

[…]

Helyünket foglaljuk el, énekeljünk, imádkozzunk jó szívvel tovább, kérve a Szentlélek áldását a 377. dicséret mindhárom verse éneklésével. (Szentlélek végy körül bennünket!)

[…]

Az apostol örök érvényű szavával hadd hangozzék köszöntő most is: Kegyelem néktek és békes­ség, Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.

Isten igéjét hallgassuk, olvassuk együtt, amint tudósít bennünket mindarról, ami egykor történt Efézusban. Leülve, hittel, figyelemmel, hallgassuk együtt az evangéliumot.

Klaus Szilvia

Isten igéjét az apostolok cselekedeteiről írott könyv 18. fejezetének 24. versétől olvasom a 19. fejezet 7. verséig.

Apollós Efézusban

Eközben Efézusba érkezett egy Apollós nevű alexandriai származású zsidó férfi, aki ékesen szóló és az írásokban jártas ember volt. Ő már tanítást kapott az Úr útjáról, és buzgó lélekkel hirdette, és helyesen tanította a Jézusról szóló igéket, de csak János keresztségét ismerte. Igen bátran kezdett beszélni a zsinagógában is.

Amikor meghallgatta őt Akvila és Priszcilla, maguk mellé vették, és még ala­posabban megmagyarázták neki az Isten útját. Amikor pedig át akart menni Ak­hájába, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Ami­kor megérkezett, nagy segítségükre volt azoknak, akik a kegyelem által hívőkké lettek. Mert erélyesen cáfolta a zsidókat, és a nyilvánosság előtt bizonyította az írások alapján, hogy Jézus a Krisztus. Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál vé­gigjárta a felső vidékeket, elérkezett Efezusba. Mikor ott néhány tanítványra talált, így szólt hozzájuk: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” Ők így fe­leltek: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.” Ezután megkérdezte tőlük: „Akkor hogyan keresztelkedtetek meg?” A János keresztségével" – vála­szolták ezek. Pál ekkor így szólt: „János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.” Ami­kor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.

Isten lelke áldja meg az ő igéjét szívünkben, imádkozzunk:

Kegyelmes Istenünk, aki Atyánkká lettél Jézus Krisztusban, hálatelt szívvel állunk most meg itt előtted, hogy itt lehetünk, hogy ezen az ünnepen is itt lehetünk és tudjuk mindannyian, hogy Te ajándékoztad nekünk az életet, Te leheltél életet a mi testünkbe is, Te ajándékoztad nekünk bioló­giai létünket, életünket is, és hisszük, hogy a lelkünket is egyedül Te tudod megeleveníteni, egyedül Te tudod betölteni élettel. Hálásak vagyunk Neked azért, hogy Te Karácsonykor megszülettél ér­tünk, Nagypénteken a keresztre mentél értünk, Húsvétkor feltámadtál, aztán visszatértél az Atyá­hoz, visszatértél a mennyei világba. Hálásak vagyunk azért, hogy Te ígérted a Te Szent Lelkedet, ígérted, azt hogy velünk leszel, és velünk maradsz minden napon. Köszönjük Neked ezt a kegyel­met és köszönjük, hogy Te most itt is kész vagy arra , hogy a Te lelkeddel elevenítsd meg az éle­tünket, épp akkor, amikor talán nagyon megfáradtak vagyunk, amikor betöltenek minket a gondok, bajok, különböző napi feladataink, és sokszor talán úgy érezzük, hogy nagyon üresek vagyunk, sok­szor úgy érezzük, hogy nem igazán vagyunk képesek arra, hogy elevenen és frissen tovább éljünk, tovább menjünk. Imádkozunk azért, hogy Te tölts be most minket a Te lelkeddel, Te eleveníts meg minket újra és Te adj nekünk újra ötleteket, gondolatokat és bölcsességet is , de főleg nagyon sok szeretetet az életünk napjaihoz, munkahelyen, családban, bárhol amerre csak járunk. Tudjuk, hogy Te ezt mindenható Istenként meg tudod, és meg is akarod tenni az életünkben. Add, hogy ez a bi­zalom, ez a gyermeki bizalom és nyitottság megmaradhasson bennünk, azért, hogy örvendező éle­tek lehessünk. Köszönjük, hogy most is itt vagy, jelenléteddel, hallasz és látsz minket, így légy és maradj velünk most is a Te áldásoddal. Ámen.

Berkesi Gábor

És hadd hangozzék még egyszer az Ige az imént hallott szakasz 19. rész 2. verséből egy kérdés: „Vajon vettetek-e Szentlelket minekutána hívőkké lettetek?”

A Pünkösd a diadal ünnepe. Még akkor is, ha létszám szerint messze alulmúlja Karácsonyt és Húsvétot is, ha ilyenkor ritkábban kíván az ember, profán szóhasználattal: „Kellemes ünnepeket!”, ha nem ír szeretteinek üdvözlőkártyát, mégis, ez a diadal ünnepe.

Honnan indult és mivé lett? Próféták prófétáltak valamit, nem sokan vették komolyan. Egyik bele is halt abba, hogy prófétált. Megölték. Eljött a világba az Élő Ige, az Ige testet öltött – istálló­ban. Döbbenetes, anti-higiéniás világba. Micsoda kezdet! Micsoda mustármag! Ott látszik a Gol­gota-hegyi hármas kereszt, középen Jézus keresztje – egy akasztófa. Majd nem sokkal később egy családi sírbolt, egy kripta. Jaj, de egyszerű! Mondjuk ki: jaj de gyenge dolognak tűnhetett akkor, aki nem tudta még, hogy ennek lesz még folytatása.

Aki csak ennyit látott, mit mondhatott, mi vonzathatta, mi volt számára megszólító?

És jön néhány nap: Pentecoste – „Pentekoszté” – Pünkösd, 50 nappal később.

A hatalmas diadal. Jézus Szent Lelke megérkezett és az akkori egész világot, Közel-Keletet, Kis-Ázsiát, Dél-Európát megmozgatta, átmozgatta s elindult diadalútján. A Diadal Ünnepe. Itt is. Nem vagyunk annyian, mint Karácsonykor, annyian se mint Húsvétkor – és mégis, ez a Diadal Ünnepe. A mai istentiszteleten hadd legyen ez a címe az igeszolgálatnak: Lélek és gyülekezet.

Az apostol Pál megérkezik Kis-Ázsia fővárosába Efézusba. Ragyogó város, igazi „megapolis”. Kereskedelmi, kulturális centrum, rengeteg ember fordul meg, nagy a nyüzsgés, állandó a forgatag. De már ott Efézusban is talál híveket, atyafiakat. Gyülekezet szerveződött. Összejönnek házanként, a kenyeret megtörik, hangzik a tanítás, imaközösség tartatik, történik a szegények gondozása, a diakónia.

Úgy néz ki, minden rendben van. Egy jól megszervezett közösség. S valami mégis hiányzik, az ügy egy helyben topog, nem tud kiteljesedni, nincs valahogy kisugárzása, és ekkor jön Pál apostol kérdése: „Vajon vettetek-e Szentlelket minekutána megkeresztelkedtetek, minekutána hívőkké let­tetek?”

Milyen kérdés? Milyen furcsa kérdés! Hát azért van gyülekezet, hát nyilván egyértelmű a dolog. Ott járt egy ékesszóló férfiú, Apollós, ragyogó értelmiségi, kiváló igehirdető, lángoló elme, csupa tűz, élet – hát hogyne! Hát őt hallgattuk, ő a mi Apollósunk, Istentől küldött drága eszköz. De hogy lenne Szentlélek? Nem is tudtunk erről. Nem tudtuk, hogy van Szentlélek. Olyan jól megvagyunk nélküle, olyan jól működik, szerveződik az egyház ott Efézusban is, de hogy Szentlélek lenne… Nem tudunk róla. „Hát mire keresztelkedtetek?” „Keresztelő János keresztségére, amit ő hirdetett – a vízkeresztségre.”

És ekkor Pál csendesen szól: vegyetek Szentlelket, Jézus keresztségét, ami valahogy egészen más. Igen. Látva a Szentírásban is az útelőegyengető, az -előkészítő és mestere, a megváltó szemé­lyét, kisugárzását – nagy a különbség. Az aszkéta –Keresztelő János. A sokkoló, a fenyegető, a semmit el nem hallgató. „Íme, a fejsze a fák gyökerére vettetett, s amelyik nem terem gyümölcsöt kivágatik, olthatatlan tűzzel megégetik” – és fenyeget és fenyeget.

Ennek is volt lehetősége, ennek is volt helye. Időnként ilyen szónak kell hangozni, általában jó­léti, közömbös korszakban, igen, hangozni kell ennek a fenyegető szónak is. De valahol milyen más mellette a Jézusi Keresztség, aki azt mondja az asszonynak: „Nem kárhoztatlak, eredj el, s többé ne vétkezz.” Aki azt mondja Lévinek, a vámtisztnek: „Jöjj, és kövess engem.” Nem mondja el mindennek, aminek a kor elmondta őt, ő szeretni jött. Ez a különbség. Az aszkéta kemény, fenye­gető Keresztelő János és a kisugárzó szeretet Ura – maga Jézus Krisztus.

Igen, rá kell döbbenni Efézusban is, egyházat nem emberek szervezik. Az nem úgy történik, hogy összeállnak néhányan és kigondolják, mit hogyan kellene megvalósítani. Kitalálják a tanítást, a dogmatikát, az alaptanításokat. Ha a Szentlélek nem munkálkodik, lehet valahol templom, lehet valahol istentisztelet, szép beszédek hangozhatnak, nagyon komoly imádságok, csak éppen egy helyben topog, valahogy éppen nincsen kisugárzás, nincsen folytatás.

Megdöbbentő volt hallani annak a lelkipásztornak kifakadását, aki ereje megfeszítésével, szinte egyedül a gyülekezetben egy templomot épített, s mikor a templom megépült, eltelt fél év – alig valaki. Hát ezért épült? Lakótelep tájékán, sok ezer ember gyűrűjében, hát ezért épült? Valami hi­ányzik belőle. Valamit nem jól csinálunk. Vajon mit nem? – jött a kérdés. Vettetek Szentlelket? És a kérdés ma is hangzik, itt a Pozsonyi úton. S lehet, hogy ha sokfelé e kérdést feltennénk, sokan nagyon csodálkoznának. Azt meg hogy kell csinálni? Az hogyan történik? Mi az, hogy a „Szentlé­lek vétele”? Hát én meg vagyok keresztelve, én konfirmáltam, én teológiát végeztem, hát én refor­mátus vagyok, vagy akármilyen vallású. Járok közösségbe. Mi az, hogy vettetek Szentlelket? Fon­tos dolog ez? – mondhatná valaki, olyan szektás-ízű kérdés, a pünkösdisták kérdése, nem kell ezen sokat lovagolni, nem kell sokat foglalkozni ezzel. De igen. Mert e nélkül nincs gyülekezet. Lehet­nek ragyogó alkalmaink, felnőttekkel, ifjúsággal. Lehetnek kiváló „Tahijaink”, „emmausi” hétvé­géink. Lehetnek nagyszerű ifjúsági foglalkozások, gyermekfoglalkozások, konfirmáció-előkészítők. Ha nem vettél Szentlelket, az sokszor csak küszködés, izzadás – eredmény nélkül.

Vettél-e Szentlelket? – egyszerű a kérdés. Tiéd-é Jézus Krisztus? Avagy te az Övé vagy? Az Ige testet öltött Karácsonykor s a test igévé lett Pünkösdkor. Ez a különbség.

Vajon mi itt a világban, mivégre vagyunk? A kérdést fel lehet tenni. Miért vagyunk itt? Miért ülünk össze hetente legalább egyszer, időnként többször is, van ennek valami konkrét célja? Valami fontossága, valami üzenete? Ha nem tudunk egy kicsit is kisugározni, akkor az egész olyan felesle­ges.

Valaki elmondta: „Nekem annyi a bajom és bánatom, hogy velem a Szentlélek sem fog már el­bírni, nem fog legyőzni, nem tud rajtam keresztül munkálkodni. Én nem leszek jó alany, nem leszek jó médium.” Igen, központi kérdés: ami egykor Efézusban is volt, központi kérdés azóta is, itt is nálunk: vettetek-e Szentlelket? Avagy egyházias vagyok csupán, semmi több? Jó templombajáró, igehirdető, bármi? Úr-é közöttünk Jézus Krisztus?

Az Ő lelke, az Ő lelkülete, az Ő szeretetteljes valósága, amely jelképesen karokat tár ki ölelésre a külvilág felé. A Dunapart felé, a lakótelepek felé, s amely vonz, mert csak Ő vonz. Emberi beszé­dek ideig-óráig vonzhatnak, emberi kisugárzások ideig-óráig lehetnek csábítóak, de csak ott van előrelépés, ahol az Úr egy gyülekezetben maga Jézus Krisztus.

A Biblia záró könyvében olvasható a hét ázsiai levél. Jézus üzen az öreg János által Efézusban is, és van ott egy döbbenetes mondat a sok kedves szó után: „Az a panaszom ellened, hogy elhagy­tad az első szeretetet”, azt az első lendületet, elhagytad a Szentlelket.

A Szentlélek úgy látszik elhagyható. Igen. De Ő nem hagy el. Ő nem hagy el.

Amit kigondolt, amit várt – valósággá lett. Már nincs érzelem, már nincs lobogás, bár sok min­den történik. Mint egy szerelem, amely talán házassággá magasztosul, és a házaspár évek elteltével sok mindent fel tud mutatni, ez már közös szerzemény, család is van, csak éppen egymás iránt hűl­tek ki teljesen. Vagyunk. Van látszata az együttélésünknek. Ezt értük el. Fel tudjuk mutatni. Csak éppen már hidegek vagyunk egymás iránt, legalábbis ami még rosszabb – közönyösek.

Elhagytad. De a Lélek nem hagy el téged, de a Lélek hűséges marad. De a Lélek elkísér haza, majd az alkalom után, de előtte hívogat az Úr asztalához, találkozni vele élő módon. A Lélek kész­tet, hogy tedd le azt, ami szorongat, mert biztos, hogy szorongat. Kit nem – kérdem én – valami?

Tedd le, hagyd itt az Úr asztalán jelképesen, ne vidd tovább, ne görgesd magad előtt, szabadulj meg tőle. Szabadulj fel belőle, és általa.

S a Lélek az, mely nem fog nemet mondani, ha én már nemet sem mondok. Engem már az sem érdekel, olyan mélyponton vagyok, van-e vagy nincs Isten? A Lélek azt mondja, hogy te vagy, te nekem továbbra is vagy és nem kérdés, van-e ember vagy nincs ember, van-e Isten-kérdés, Őneki nem kérdés, hogy van-e ember, mert van, és Ő hűséges marad.

Íme, a Diadal Ünnepe. Honnan indult, milyen jelentéktelenségből? A kicsiny, alig látható mus­tármag, hogy lett diadalmas nagy fává. Ezt nem érti a külvilág, talán mi sem sokszor. Karácsony megélhető, Karácsony eljátszható, betlehemes játékkal, sok szeretettel, Karácsonyt meg lehet nagy­szerűen ünnepelni a Lélek nélkül is. Nagypéntek, Húsvét eljátszható, megidézhető, kiváló remek passiójátékokkal, de Pünkösd nem eljátszható. A Pünkösd nem megidézhető. Nincs epikája, nincs történése, nincs sztorija – divatos mai szóval mondom mindezt –, a Lélek elkérhető. Fontos-é?

Egy alkalommal, testvéri körben, előjött egy ilyen gondolat, vajon lehet-e sorrendet felállítani, abszolút értelemben imádság-kéréseinket illetően? Az, hogy kinek mi a szubjektív kérése, az a ma­gándolga. De ilyen abszolút közös érték van-e valami? És jött a végső kicsengés, a legnagyobb ké­rés ez: „Jöjj Szentlélek Isten, és töltsd be szívemet, lelkemet.”

Nem megidézhető, de elkérhető és megkapható. „Vettél Szentlelket?” – teszi föl a kérdést egyko­ron Pál, ma Istennek Szentlelke.

Akarsz élni? A mindennapokban, kicsit emberebben, kicsit tisztességesebben, valahol kevesebb konfliktusokkal? Ki az oka? Mindig a másik ember? Ha imádkozom, kiért imádkozom? A körülöt­tem lévőkért, hogy változzanak meg? Hátha a megoldás kulcsa az lenne, hogy kérem a Lelket én magam, és Lélekkel beteljesedek, és csitulnak körülöttem feszültségek, konfliktusok, bajok, küz­delmek. Csak ennyi lenne a megoldás.

Jöjj Szentlélek Isten. Töltsd be szívünket, töltsd be lelkünket, tégy emberré, csendesíts le, adj jö­vendőt, terveket, optimizmust, a legnagyobb kérés hangozzék most is: Jöjj, jöjj Szentlélek Isten. Ámen.

Pünkösd ünnepe van, az Úr asztalát megterítettük, szeretettel hívunk és várunk mindenkit, testvé­rek. Hadd mondjam ma is így, ha valaki közülünk más valláshoz tartozik, ám hitében nem zavarja, szeretettel hívjuk, várjuk a közösségbe.

Erre készülve énekeljük a 370-es számú énekünk első versét (Jövel Szentlélek Úr Isten).

Vinnay Judit

Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus szerezte az úri szent vacsorát. Olvasható ez Pál apostol a korinthusbeli gyülekezetnek írott első levele 11. részének 23. és következő verseiben a következő­képpen:

Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éj­szakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is miután va­csoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által; ezt csele­kedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg el­jön.” Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék ab­ból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.

Imádkozzunk a zsoltáros szavaival.

A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram halld meg szavamat. Füled legyen figyelmes kö­nyörgő szavamra. Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram kicsoda maradhat meg akkor? De ná­lad van a bocsánat. Ezért félnek téged.

Várom az Urat, várja a lekem és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem és gazdag Ő. Meg tud váltani.

Ámen.

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjé­ben. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszí­tették, meghalt és eltemették. Szálla alá poklokra, harmadnapon feltámadt a ha­lottak közül, fölment a mennybe, ül a mindenható Atya Istennek jobbján, onnan jön el ítélni eleveneket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, lelki testünk feltámadását és az örök életet. Ámen.

Testvéreim, előttünk van három kérdés, melyre Isten előtt fennhangon válaszoljunk.

– Hiszitek-e, hogy az Istentől igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtett ember bűnbeeste folytán ti magatok is bűnösök vagytok, kik saját erőtökből Isten ítélőszéke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált érdemeltek? Ha igen, feleljétek: hiszem és vallom.

– Hiszem és vallom.

– Hiszitek-e, hogy Isten a bűnös emberen megkönyörült, Szent Fiát, az Úr Jézus Krisztust megváltá­sunkra testben elbocsátotta, kinek egyszeri és tökéletes áldozatával a bűnnek hatalmát és a kárhozatnak erejét elvette, titeket pedig ingyen kegyelemből megváltott és bűneiteket Őérette meg­bocsátja? Ha igen, feleljétek: hiszem és vallom.

– Hiszem és vallom.

– Hiszitek-e, hogy Isten, aki feltámasztotta az Úr Jézus Krisztust, általa minket is feltámaszt a halál­ból és e földi élet után nekünk örök életet ajándékoz? Ha igen, feleljétek: hiszem és vallom.

– Hiszem és vallom.

– Ígéritek-e, fogadjátok-e, hogy ti e kegyelemért hálából életeteket az Úrnak szentelitek és már e jelenvaló világban, mint az Ő megváltottai az Ő dicsőségére igyekeztek élni? Ha igen, feleljétek: ígérem és fogadom.

– Ígérem és fogadom.

– Én is mindezeket veletek együtt hiszem és vallom, ígérem és fogadom. Most azért, mint az én Uramnak a Jézus Krisztusnak méltatlan, de elhívott szolgája, hirdetem nektek bűneitek bocsánatát és az örök életet, melyet megad a mi Urunk Jézus Krisztus ingyen való kegyelméből az Ő Szent Fiának érdeméért. Ámen.

Testvéreim az asztalt megterítettük, az Úrnak asztalát terítettük meg, járuljunk az asztalhoz, szép rendben.

Az úrvacsora végeztével

Kedves testvéreim, így szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus az Úri szent vacso­rát. Így éltek vele az apostolok, a reformátorok, hitvalló őseink, és így éltünk vele Isten kegyelméből mi is. Mielőtt elbocsátanánk, kérünk és intünk titeket, hogy Is­ten kegyelmét hiábavalóvá ne tegyétek, ne uralkodjék többé bennetek a bűn, sőt viseljétek magatokat keresztyéni hivatásotokhoz méltóan, hogy semmi titeket meg ne foszthasson Istennek ama szeretetétől, amelyet kijelentett és megbizonyított a Jézus Krisztusban. Legyetek, mint az Ő szentjei, szerettei könyörületesek, öltsétek fel a jóságot, alázatosságot, szelídséget, béketűrést. Szenvedjétek el egymást, és ha egymásra valami panaszotok van, bocsássatok meg egymásnak, amint Jézus is megbocsátott nektek. Az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, melyre hivattatok is egy testben.

Adjunk hálát a zsoltáros szavaival:

Várván vártam az Urat és Ő lehajolt hozzám. Meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás ver­méből, a sárból és iszapból, és sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat és bíznak benne. Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát. Ámen.