A mai Újlipótváros területén az első református istentiszteletet 1921. január 8-án tartotta Fövényessy Pál Kálvin téri hitoktató lelkipásztor. Az első alkalmat január 1-re hirdették meg, de kellemetlen meglepetés érte a lelkipásztort, egyetlen egy hívő sem jelent meg. Az aggasztó kezdet után a lelkész látogatásba fogott, házról házra járt, így az első istentiszteleten 16-an, a harmadikon már 80-an jelentek meg.
1931-ig egyetlen református egyházközség volt Budapesten, mégpedig a Kálvin téri. A többi gyülekezet missziói egyházközségként működött. 1931-ben érkezett el az idő arra, hogy leszakadva anyaegyházközséggé váljanak. Ekkor alakult meg Szabó Imre esperes vezetésével a Budapesti Egyházmegye is. A Pozsonyi úti egyházközség 1932. január 1-én kezdte meg első presbitériumával az önálló életét.
Olyan épületről álmodoztak a hívek, amely nemcsak templom, hanem igazi nagyvárosi gyülekezeti otthon, egy kis református telep. Ahol otthont talál a gyülekezeti munka minden csoportja – pl. ifjúság, vasárnapi iskola, cserkészek, kórus, konferenciák –, egyik fejlődését se gátolja a helyiség hiánya. Persze legyen az alkalmazottaknak is lakása. Sőt a torony is legyen beépítve szobákkal, hogy „értelmes torony” legyen. Egy lelki erőközpont otthonát akarták megépíteni.
Holland adományok mellett a gyülekezet tagjai erőn felül adakoztak. Egy házaspár 500 pengőt, egy inas pedig az első heti keresetét, 3 pengőt ajánlott fel, sokan pedig fillérjeiket tették félre a cél érdekében. Az évek során 25 000 pengő gyűlt össze az adakozó szívek jóvoltából.
Szabó Imre református esperes a számos templom nélküli gyülekezeten kívánt segíteni. Úgy vélte, ha a főváros a katolikus egyháznak templomot épít a lakosok adójából, akkor a reformátusok is jogosultak – legalábbis arányos mértékben – hasonló támogatásra. Első kérvényére még válasz sem érkezett, ám az állandóan ismétlődő kérelmek és tárgyalások nyomán kialakult a „fővárosi segély” rendszere. Ennek köszönhetően épült fel az 1930-as, 1940-es években az új Lónyay utcai Református Gimnázium és öt új református templom (Pozsonyi út, Szabadság tér, Pasarét, Külső-Józsefváros, Külső-Üllői út).
Szabó Imre esperes évi 90 000 pengőt harcolt ki a fővárostól az épülő református templomok javára. A Pozsonyi út két évi részletre kapott reménységet, amelyet Szendy Károly polgármester még egy évi részlettel megtoldott, így lett a gyülekezetnek 25 000 pengőből 300 000 pengője.
A templom homlokzatán dr. Lázár Ferenc javaslatára ragyog a Soli Deo Gloria felirat. A mai telekhely megszerzése, a támogatásokban való részesülés nem jöhetett volna létre a főgondnok állhatatos munkája nélkül.
1937. október 31-én, úrvacsorás istentisztelet keretében csendült fel először a 90. zsoltár az akkor elkészült altemplomban. A templom és a torony elkészülésére az infláció és a háborús nehézségek miatt csak 1940-ben kerülhetett sor.
Az építkezést több nehézség hátráltatta: szilárd talaj a Duna-part ezen részén csak 6-11 méter mélyen húzódik, így az épületet vasbeton koszorúra emelték. A torony építésénél a cement megkötését akadályozó kénes víz tört fel, ezért itt az alapozáshoz bauxittal kevert cementből 96 cölöpöt vertek a talajba.
A templomépítésre felhasznált jelentősebb anyagok:
900 000 tégla, 328 130 kg cement, 60 000 kg vas, 1184 m³ kavics, 1000 m³ homok, 13 tonna mész, 15 300 kg gipsz.
Ravasz László egyházreform-elképzeléseinek kulcsfogalma a misszió lett. Ennek eredményeként püspöksége alatt 1921-1941 között Budapesten 15 új gyülekezet keletkezett, 9 templomot avattak fel, 2 iskola és 12 gyülekezeti ház épült.
Az 1950. május 29-i orgonaavató hangversenyre komponálta Kodály Zoltán a 114. genfi zsoltár című művét.
Felhasznált irodalom:
Bereczky Albert: Hálaadás. A pozsonyi úti templom húsz éves története.Budapest, 1941.
Kósa László (szerk.): Reformátusok Budapesten 1. Budapest, 2006.