Szabó Ervinné, Szűcs Ilike néni az alapkőletétel óta jár a Pozsonyi úti templomba, a frissdiplomás Kapuvári Rozi is a templom falai között nőtt fel. Ők vallanak a gyülekezeti kötődésükről.
Ha azt mondom: Pozsonyi úti Református Gyülekezet…
Szűcs Ilike: Akkor az jut eszembe, hogy ez az én második, lelki otthonom, hisz az életem minden fontos eseménye itt zajlott. A keresztelőmtől, a konfirmációmon át az esküvőmig, sőt még a gyermekeim keresztelőit is itt tartottuk a Pozsonyi úton. Én nem tudnám elképzelni az életem e nélkül a közösség nélkül, épp ezért soha nem is szakadtam el tőle.
Kapuvári Rozi: Először a Berkesi család jut eszembe, és a gyerekek, akikkel együtt nőttem fel. A Pozsonyi út ezen kívül mint érzés kap szerepet az életemben. Jelen van, ha sportolok – hiszen a Margit-sziget köreit róva rendszeresen látom a templomot –, jelen van, ha találkozom a barátaimmal – mivel sokak ismerik a gyülekezetet –, jelen van, ha dolgozom – a munkahelyi megpróbáltatások kapcsán – és jelen van este, amikor hálát adok a családomért és azért a közösségért, ahol igazán elfogadnak és ahol a kérdéseimre érdemben megkapom a válaszokat.
Mióta tart a kötelék a gyülekezettel?
Sz. I.: Amióta az eszemet tudom, ide tartozom. Édesapám révén kötődőm a gyülekezethez, ő 38 évig volt itt presbiter. Engem még a Tutaj utcában kereszteltek, a templom alapkőletételére is tisztán emlékszem, pedig csak 4 éves voltam. Azóta megszakítás nélkül ide járok, 26 évig szolgálhattam a gyülekezetet presbiterként. Most unokaöcsémnek, Szűcs Attilának adom örökül a családunkban olyan becses, megtisztelő tisztséget.
K. R.: 1993 óta tartozom a gyülekezetbe családommal együtt. Édesanyám vitt minket templomba, először Budaörsre, ahol Berkesi Gábor korábban szolgált. A lelkész úrból áradó szeretet, befogadás és karizmatikus kisugárzás, valamint édesanyám vezetése miatt jöttünk át ebbe a gyülekezetbe.
Milyen kedves személyiségekkel találkoztak a gyülekezetben?
Sz. I.: Eszembe jut Tildy Jolánka néni, aki hitoktatóként egyengette lelki életemet. Bereczky Albert lelkipásztorral is nagyon jó kapcsolata volt a családunknak, édesapám gyülekezetben végzett szolgálata miatt is. Bodrogi Pálné Juliska néni is vezetett engem az Úr felé.
K. R.: Első sorban Berkesi Gábor, aki nem csupán lelkészként, hanem apai gondoskodással foglalkozott velem születésem óta. Megemlítem még a gyülekezet legifjabb tagjait, akik láttán minden alkalommal mosoly kerül az arcomra, mert öröm látni, hogy van egy erős „sereg”. De a legfontosabb, aki a gyülekezetben a legtöbb munkát végzi, és aki a legtöbbet adta nekem: Jézus.
Milyen meghatározó élményekkel gazdagodtak ez idő alatt?
Sz. I.: Sok-sok emlék köt ide. Eszembe jut több karácsonyi előadás, amelyeket gyermekkoromban még az altemplomban tartottunk. A barátnőmmel mi játszottuk az angyalokat. Később én is taníthattam a vasárnapi iskolában, többek között az akkor még kisgyermek Berkesi Gábort is.
K. R.: Nagyon mély nyomot hagytak bennem a gyermektáborok, például Szokolyán. Ezeket a táborokat követték a csendes hétvégék, melyek szintén nagyon mély és jó hangulatú együttlétek voltak; de talán a legmeghatározóbb élmény minden évben a karácsonyi istentisztelet, amikor az egész családom jelen van.
Mit jelent ehhez a közösséghez tartozni?
Sz. I.: Egy Ige jut eszembe, amit konfirmációmra kaptam. „Nem ti választottatok engem, én választottalak titeket.” Ő hívott ebbe a közösségbe.
K. R.: Megerősítést, elfogadást és szeretetet.