Beszélgetés Nagy Kázmér presbiterrel

„Kezdetben zavart, hogy mindenki csak Bereczky Albert unokájaként ismer, ma már büszke vagyok rá!” – mondja Nagy Kázmér, gyülekezetünk presbitere, aki nemcsak nagyapjára emlékszik vissza szívesen a gyülekezet életéből.
Bevallom őszintén, hogy a vaskalapos, templomi közegtől gyermekként idegenkedtem, de a Pozsonyi úti gyülekezetben sok közvetlen, igazhitű személyiséggel találkoztam, akik példaértékű életükkel közelebb vezettek az Igéhez. Eszembe jut a templomépítő gyülekezet egyik presbitere: Szalay Gyula, vagy ahogy mindenki ismerte: Szaly bácsi és felesége Szaly néni. Szókimondó, igazi szolgáló lelkek voltak. A vasárnapi ebéd árát például félretették és csendben a templom építésére adták. Szaly bácsi őszinte ember volt. A legvadabb Rákosi-korszakban is hitvallást tett Istenről a piacon. Szaly néni pedig zseniálisan főzött, minden úrvacsorára ő sütötte a kenyeret. Már akkor nagyváros volt Budapest, de az ilyen aktív gyülekezeti tagoknak így is híre ment, olyannyira, hogy egyszer egy emigráns gyülekezeti tagtól Amerikából érkezett egy levél, amelyen csak ennyi szerepelt: „Szaly néninek, Budapest”. És bizony eljutott a címzetthez, annyian ismerték, szerették őket.
Lelki rokonaink voltak ők, úgy ahogy Tildy Jolánka néni is, az 50-es 60-as évek templomi szolgálója, hitoktatója. Jolánka néni alacsony, púpos asszony volt, egy hihetetlenül intelligens személy. Öt nyelven beszélt. Évekig ő tanított engem a vasárnapi iskolában. Olyan képszerűen, plasztikusan tudta előadni a bibliai történeteket, hogy mindmáig fel tudom idézni azokat.
Természetesen nem mehetek el szó nélkül nagyapám, Bereczky Albert emléke mellett sem. Én őt úgy ismertem meg, hogy már félig bénultan élt. A kisugárzása mégis magával ragadó volt. Van, aki egyházkormányzóként bírálja őt, de egy biztos, az, amit itt a templomban hirdetett, maga volt az evangélium, melynek üzenete mindmáig hat. Én most is heti rendszerességgel olvasom az igehirdetéseit. Konfirmációra kaptam tőle egy Újszövetséget, benne a számomra oly kedves Igével: „Vezess engem a Te igazságodban.” Ebből a „Te” alá volt húzva. Ez az én lelki mankóm mind a mai napig. Olyan örökséget kaptam tőle és az egész gyülekezettől, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani, erőt adott és ad számomra mind a mai napig.