Kiss Sándor (1918 Vásárosnamény - 1982 Washington) - a "bibliás politikus", Isten és a Haza szolgálatában.
A beregi kurucföld politikai levegőjével érkezett a híres református iskolavárosba, Sárospatakra, ahol a Soli Deo Gloria ifjúsági mozgalom vezetője lett. A szegedi Apponyi kollégiumban, a második világháború utolsó előtti éveiben szerzett tanári diplomát. A Kaláka Szolgálat munkatársaként Kiss Sándor a Pozsonyi úton ismerkedett meg az itteni Szórványkaláka Szolgálat munkájával. A szándékuk az volt, hogy a szórványban lévő emberekhez könyveket juttassanak el. Később - Bereczky Albert védnöksége alatt - a Református Szórványkaláka Szolgálat csoportjának vezetője lett egyházközségünkben. Többször tartott előadást a Pozsonyi úti gyülekezetben irodalomról, szociológiáról, politikáról. 1944-ben Bereczky Albert, aki fiaként szerette, presbiterré választatta, 1946-ban zsinati tagnak javasolta, később a Zsinati Tanács tagjává megválasztották.
1944. december 12-én antifasiszta ellenállás ifjúsági szárnyának tagjaként a nyilasok őrizetbe veszik, társaival együtt kegyetlenül megkínozzák. A fogságból 1945. január elején megszöktetik, a németek távozásáig templomunk toronyszobájában és pincéjében bujkál. Tildy Zoltán hatására belép a Független Kisgazdapártba. A párt egyik kiemelkedő személyiségeként, a tudományos rendezvények szervezői feladatkörét látja el. 1945 elején elvállalja a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) országos elnöki tisztjét, de távozik, amikor belátja, a megszálló Vörös Hadsereg támogatta kommunisták kisajátítják a szövetség vezetését. 1945 nyarán a volt sárospataki diáktárssal, Vatai László református lelkésszel létrehozzák a Bajcsy-Zsilinszky Endre Politikai Akadémiát, melynek szervezője és egyik kiemelkedő szónoka. Nemzetgyűlési képviselőként a pártja képviseletében a kitelepítésre ítélt svábok mentésére nagy számban állít ki igazolványokat. Az Országos Intéző Bizottság tagjaként ő szervezi meg a baloldali blokkal szemben az 1946. szeptember 8-i, a Hősök terén zajlott nagy politikai demonstrációt. Miután a fasiszták fogdáját már megszenvedte, 1947. január 16-án a kommunisták börtönébe kerül. Az úgynevezett köztársaság-ellenes Magyar Közösség összeesküvési perben elítélik. Egy cellába kerül azzal a csendőr-főhadnaggyal, aki 1944 végén, miközben különböző kínzásokat végeztetett rajta, a 90. zsoltárt énekeltette vele. Isten kegyelmes munkája nyomán a börtönben mégis "megbékélnek" egymással. Szabadulása után csak kemény fizikai munkát vállalhat. Részt vesz az '56-os eseményekben is: a Független Kisgazdapárt és a Magyar Paraszt Szövetség újjászervezője. Emiatt emigrációba kényszerül, de az ENSZ vizsgálóbizottsága előtt is tanúságtevő, a magyar ügyek fáradhatatlan mindenese. Soha nem térhetett haza. Köztéri szobrát Vásárosnaményban, 2000. március 15-én leplezték le.
"Hosszú évek szenvedésében, a börtönben éppúgy, mint a hadifogságban, megmutatkozik, hogy ki milyen ember. Emberségből, erkölcsből ott lehet vizsgázni és abban, azt hiszem, egyet értünk, hogy erkölcs nélkül nincsen igazi élet, politika sincsen. Van a politikának egy más fajtája, de elég baj, hogy van." (New York, 1959)
"Amikor 1944 márciusában a hitleri Németország megszállta Magyarországot, (...) kötelességemnek éreztem, hogy életre-halálra harcoljak a fasizmus ellen. Így lettem a földalatti Magyar Diák-ellenállási Mozgalom vezetője... Az embertelenség, a megalázás, a kínzás, az emberi méltóság megfosztása soha sem absztrakt, mindig vért és valóságot jelent. Örüljünk annak, hogy olyan világban élhetünk, ahol ez csak a bűnözők világában fordulhat elő. Nem kell feltétlenül megtapasztalnunk, anélkül is átérezhetjük a kínzottak, üldözöttek, megalázottak, eltiportak helyzetét. Az emberiség arra kötelez bennünket, hogy mindig az ő oldalukon álljunk. Ha csak tehetjük, segítsük emberibbé tenni a világot."