Az örök életre vágyakozik az emberiség évezredek óta. Az egyes korokban a tudósok a tudomány aktuális állása szerint meg is tettek mindent annak érdekében, hogy a tehetősek részére csodaszereket ajánljanak az élet meghosszabbítására. (Hiába.) Eleddig nem volt olyan időszak, amelyben annyi ajánlatot, „tuti” tippet zúdítottak volna az emberekre, mint napjainkban. Akár a kozmetikai (szépség) ipart, akár a táplálkozás tudományt tekintjük – a teljesség igénye nélkül említve – megfigyelhetjük, mi mindent adnak el arra való hivatkozással, hogy a termékek használata, illetve fogyasztása az egészségünket, és ennek révén a teljesebb életet, az életminőség javulását szolgálja. Az egészséges életvitelre történő ösztönzés égisze alatt azonban töméntelen mennyiségű haszontalanságot is megvetetnek velünk, amelyek közül sok gyakran többet árt, mint használ, és egy jottányival sem járul hozzá közérzetünk javításához, vagy életünk meghosszabbításához.
Ami elmarad, amiről szinte egyáltalán nem esik szó a fogyasztói társadalom rohanásában, az a fizikai léten, a testi „dimenzión” történő felülemelkedés. Annak tudomásul vétele, hogy az örök életet Jézus Krisztus kereszthalált követő feltámadása hozta el minden földi halandó számára. Isten bárányának ártatlansága és tisztasága az, amelynek befogadásával és vallásával elnyerhetjük a kegyelmet, az Úr örökkévalóságát.
Földi utunk végén a halál vár mindannyiunkra, amelynek bekövetkeztét nem tudjuk megakadályozni annak ellenére, hogy világunkban megannyi lehetőségünk adódik az egészségesebb és teljesebb élet folytatására. Az addig vezető úton szükséges eldönteni, akarjuk-e, vállaljuk-e az örökkévalóságot, azaz befogadjuk-e a bűneinkért ártatlanul meghalt, majd feltámadt Megváltót életünkbe. Jézus Krisztus feltámadása ad egyedüli reményt és bizonyosságot – a halál feletti győzelemre.
„Amikor pedig (…) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött!” (1 Kor 15,54)