2012 pünkösd
Pünkösd
- Részletek
- Írta: Reviczky Gyula
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szívek megnyílnak.
Hogy elõször tûnt fel a világnak,
Tüzes nyelvek alakjába’ támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hírdeté a gyõzedelmes eszmét.
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed,
Ma is minden bánkódó szívének,
Hogy ki tévelyg kétségbe’, homályba’:
Világító sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világosítsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívbõl szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Taníts meg új nyelvre, új imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
Interjú Englert Orsolyával
- Részletek
- Írta: Hálaadás
Interjú Englert Orsolyával, korábbi válogatott kosárlabdázóval, a felnőtt konfirmációs kör tagjával
Hogy kerültél a Pozsonyi úti Gyülekezetbe? És miért?
Felnőtt fejjel döntöttem úgy, hogy konfirmálni szeretnék. Aktív sportolóként viszont ennek technikai kivitelezése akadályokba ütközött. Késő este végződtek az edzéseim, és több egyházközösség csak délután adott lehetőséget a felnőtt hittan illetve konfirmációs körökre. Aztán sokadik telefonos próbálkozásomra, egyszer csak jó hírrel szolgált a lelkész: "hétfő este várjuk magát nagy szeretettel"... És hétfő este egy tényleg csupaszív ember várt az ajtóban: Berkesi Gábor.
Hogy érzed magad itt?
Hiszem, hogy a Jóisten okkal vezetett ide. Első pillanattól fogva befogadtak a Testvérek és úgy érzem a legjobb helyre kerültem. Húsvét hétfőn megtörtént a konfirmáció is, ami szintén csodálatosan élmény volt.
A közösségbe tartozással nem itt találkoztál először, hiszen hosszú éveken át kosárlabdáztál. Hogy találkoztál a sportággal, és mit jelent számodra?
19 évig profi kosárlabdázó voltam. 90-szeres magyar válogatottként egy hónappal ezelőtt fejeztem be aktív pályafutásomat. Külön öröm számomra, hogy pályafutásom utolsó meccseire a hétfői konfirmációs kör tagjai is kilátogattak és szurkoltak nekem. Sportolóként gyermekkorom óta közösségben játszom, átéltem a közösség és az összetartozás fantasztikus erejét. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy a hit, az alázat és a szeretet ereje néha csodákra képes a sportpályán is.
Nagy közhely, de sokan mondják, hogy a sportban is fontos a hit. Hinni kell abban, hogy az ember meg tudja csinálni azt is, ami szinte lehetetlen. Te is vallod ezt?
Igen vallom. Megannyi győzelem emlékét őrzöm, amikor az ellenfél a pálya másik oldalán, erősebb, ügyesebb, gyorsabb volt és mégis sikerült legyőznünk őket. Erre szokták mondani sportnyelven, hogy nálunk megvolt a "kémia". Ez lefordítva, számomra egyet jelent a hittel. Amikor mind a 10-en egy egységként, egy közös óriási szívvel vagyunk képesek hinni, küzdeni és bízni. Hinni a egymásban, küzdeni egymásért és bízni az összetartozás erejében.
Mik a terveid most a kosárlabdázás után?
Kisgyermekekkel fogok foglalkozni, illetve egy sporttáplálkozási tanácsadással foglalkozó cégnél kezdek majd dolgozni augusztustól. Szeptembertől a SOTE dietetikus szakán fogok tanulni, és emellett, ha Jóisten megsegít minket, akkor készen állok az anyai szerepre is.
Hittanos évzáró hálaadás, 2011- 2012
- Részletek
- Írta: Horváth Éva
A sok külső és belső nehézség ellenére is nagy hálaadással számolhatok be a kedves gyülekezetnek, hogy idén is sok örömben, áldásban lehetett részünk a gyermekekkel való foglalkozás során – kicsiknek, nagyobbaknak és felnőtteknek egyaránt. Vasárnaponként szeptemberben három csoportban kezdődött el a foglalkozás (Csathóné Mária, Boza Kristóf, Horváth Éva vezetésével), ami segédlelkészünk távozásával módosult – a felsősök csatlakoztak a péntek délutáni csoporthoz. Vasárnapi alkalmainkat mintegy negyven gyermek látogatta. Hétköznap délutánonként az önkormányzati iskolákban tizennégy csoportba osztva lehetett rendszeresen hittan foglalkozásokat tartani mintegy kilencvenöt gyermekkel (ezeket Horváth Éva szervezte, vezette). A bibliai történetek feldolgozásán, éneklésen, barkácsoláson túl, idén különösen sok beszélgetésre, lelkigondozásra is sor kerülhetett egy-egy találkozás alkalmával– igaz nem mindig örömteli esemény kapcsán. Több gyermek mondta, sírta el, hogy meghalt valamelyik nagyszülője, váratlanul kórházba került édesanyja (van, kinek börtönbe), apjának nincs munkája, vagy válnak szülei (sokaknál már ezen túl vannak) – hogy a legnehezebbeket említsem. Persze örömről is lehetett hallani bőven: testvér születése, versenyeredmény, kirándulás stb. Péntek délutánonként egyidőben két csoportfoglalkozást tartottunk a Pozsonyi úton: a felsősöknek, s a konfirmandusoknak. Az utóbbit Berkesi Gábor vezette, de egy- egy ünnepélyre együtt is készült a két csoport. Nem minden hitoktatásban részt vett gyermek jár később konfirmációs órára, akik viszont jönnek, nagy örömöt jelentenek mindnyájunknak. Addigra legtöbbjükkel sok közös élmény köt össze a beszélgetéseken túl: kirándulások, táborok, családi délutánok. Idén is volt részünk ezekhez hasonlókban: Ősszel ezúttal nem kirándultunk, hanem október 23-án a Rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában koszorúztunk, emlékeztünk 56-os hőseinkre. Advent első vasárnapján tanácstermünkben áhítattal, énekléssel, ajándékkészítéssel kezdődhetett ünnepi ráhangolódásunk sok gyermekkel, szülővel, nagyszülővel. Gyülekezetünk 90 éves jubileuma alkalmából tanácstermünkben kiállítást rendeztünk, amelyre sok nagyszerű gyermekrajz is érkezett „Mit jelent nekem a Pozsonyi úti gyülekezet?” témában. A munkák tükrözték, hogy templomunkban, hittanórán, közös programjainkon átélhető a Szentlélek munkája, szeretete. Advent negyedik vasárnapján délután a templomunk ismét megtelt: a családi karácsonyi énekes-zenés-verses ünnepélyen még egy jelenetbe is belevágtunk néhányakkal. Farsang idején megrendezett szokásos családi délutánunk idén különösen jól sikerült. Volt ott népi játék, tánc, élő zene, tréfás mesejelenet, fánk, tombola, álarckészítés, sok játék! Számunkra ez az alkalom - a klasszikus farsang pogány népi elemeinek kihagyásával – hagyományőrző délután, s egyben szintén missziói alkalom. Virágvasárnap előtti szombat sokak számára jelentett emlékezetes délutánt tanácstermünkben: vetítéssel, nagyheti énekekkel, kézműveskedéssel telt ünnepi készülődésünk május első vasárnapján zenés-verses műsorral köszöntöttük az édesanyákat templomunkban a pünkösdi hittanos évzáró és konfirmációi ünnepély után pedig közös nyári táborba készülünk július 8- 13 között a Gerecsébe (vezetőkel együtt nagyjából hetven fővel). Hálás köszönet a munkatársaknak, szülőknek, valamint ifiseinknek a közös programok kivitelezésében való önzetlen segítségükért! Köszönjük, hogy a gyülekezet imádságban hordozza, s másmódon is támogatja rendezvényeinket! Dicsőség a „Gyámolító, Vígasztaló, mennyei Társ, Lelkesítő” Szentlélek Úr Istennek (a közismert ifjúsági ének szavaival), maradjon velünk az Ő nagy kegyelme!
Erdélyi vendégeink
- Részletek
- Írta: Berkesi Sándor
A Kolozsvári Református Liceum vegyeskarának szolgálata
"Van még lelke Árpád nemzetének!" - köszönte meg Berkesi Gábor lelkipásztor a Kolozsvári Református Liceum 45 tagú vegyeskarának felemelő énekes szolgálatát. Magam hallgatóként lelki haszonélvezője lehettem a május 20-i, Pozsonyi úti istentiszteleten előadásuknak, így szívesen gondolom tovább Vörösmarty Mihály Liszt Ferencet köszöntő, márványba vésendő fenti mondatát: nagy lelke van Árpád - dr. Székely Árpád iskolaigazgató, karnagy és Bányai Tünde másodkarnagy nagyszerű kórusának. Akármelyik magyarországi református gimnázium elirigyelhetné ezt a hatalmas hangi és érzelmi kondícióval rendelkező együttest. Ahol egy ilyen pompás kórus működik, ott az ünnepnapokon, de a hétköznapokban is egy semmi mással nem helyettesíthető fény és melegség tölti be az iskolát, bőven nyújtva érzelmi-lelki segítséget a megmaradáshoz. Karnagy úr elmondta, hogy otthon a városban nagy ellenszéllel szemben kell dolgozniuk. Bizonyára éppen emiatt erősek, mert dacolni kényszerülnek a hivatal packázásaival. Munkájukat minősíti, hogy több operaénekes került ki a csapatból, és a végzősök közül sokan választották a zenei pályát. A Református Zenei Fesztivál fővárosi rendezvényeire kaptak meghívást, amelynek különböző eseményein léptek fel, gazdagítva az idei Református Egység ünnepét. Ezen a vasárnapon a Pozsonyi úti gyülekezet vendégszeretetét élvezhették. Repertoárjuk színes összképet mutat. Hallhattunk kompozíciót Kodály Zoltántól, Gárdonyi Zoltántól, Bárdos Lajostól, továbbá Sibeliustól, Waughan Williamstől, Youngtól. Különleges színfolt volt a karnagy vegyeskari átiratában Bartók Béla Este a székelyeknél című zongoradarabjának népi hangvételű alapdallama. Hiányoltam viszont a régebbi korok, elsőrenden a reformáció kezdeteinek protestáns kórusdarabjait, az 1996 óta kézben lévő új énekeskönyv hungarikáinak, történelmi dicséreteinek feldolgozását, és a tiszta magyar bibliai próza kórusmegzenésítéseit. Búcsúzáskor, útravalóul nem mondhattunk többet: Testvérek, őrizzétek a Lelket, a Zászlót, a Műhelyt. S a busz után hosszan integetve a fohászt: "Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!"
Gyereksarok
- Részletek
- Írta: Lakasz Andrea
Kedves Gyerekek!
Húsvét után 50 nappal, a Szentlélek teremtő munkájának köszönhetően megszületett az első keresztyén gyülekezet. Jézus Krisztus kereszthalálakor az emberek elvesztették a reményt, majd feltámadásakor új erőre kaptak, és összegyűltek Jeruzsálemben, hogy nyíltan
beszélgessenek hitükről. „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” ApCsel 2,4
Gyümölcskosár – A Szentlélek gyümölcsei
Szükséges eszközök: olló, színesceruzák, ragasztó
Elkészítés menete:
Vágd ki a gyümölcskosarat és a gyümölcsöket. Színezd ki mindkét részt kedved szerint, majd a gyümölcsöket ragaszd a kosár hátuljára úgy, hogy elöl kilátsszanak. Ezután hajtogasd be a kosár alsó részét a három hajtás mentén hátrafelé. A legfelső legkisebb részt ragaszd a kosár lapjának hátuljára úgy, hogy a kosár állni tudjon.
1. kicsi kép mellett ez áll: Felső nyílhoz – itt megragasztani / Alsó nyílhoz – ebben a magasságban megragasztani, egy kicsivel a lekerekített szél felett. 2. kicsi kép mellett ez áll: Így kell kinéznie a kész kosárnak.
Az idézet a kosárban: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5, 22)