Papírlapra írta,
Fakapura szögezte,
450 éve már...
Ma Wittenbergben érckapu fogad.
És Luther 95 tétele ércbeöntve vár.
Csendben betűzgeted.
A fakapu
Tűz martaléka lett.
A tételíró kéz elporladt a vártemplom alatt,
A kripta ölén.
Az ércbetűk sora
Keményen, hidegen
Szemedbe néz.
Őszi nap vet rá bágyadt sugarat.
Késő zarándok olvasd, örülj:
Így megmarad.
Valamikor
riadó volt, nem hideg ércbetű.
Lázas tekintetű
Polgárok és diákok olvasták és vitatták...
Másolták... szájról-szájra,
Kézről-kézre adták...
Nyomában
Kigyultak az arcok, a szívek.
Nem érckapun,
Nem papiron,
Szívekben élt, dobogott, lüktetett,
Mert erő volt és Evangéliom!
S amíg ragyog az ércbetűk sora,
Egyért sóhajtok,
Késő kor késő vándora:
Ne merevüljön szánkon és szívünkön
az üzenet
halott formákba, hideg ércbetűkbe!
Legyen olyan élet-erőtele,
Mint 450 éve Luther Márton
Hatalmas 95 tétele!
Ezzel a verssel emlékezünk a 100 éve született evangélikus költő-diakonissza életére.