„Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen.” Lukács 2,10
„Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.” Máté 28,5
Gondolkodtunk-e már azon, hogy vajon miért fordul elő több, mint háromszázszor a Bibliában a "ne félj" kifejezés? Miért van az, hogy az emberi létnek ennyire szerves része a félelem? Jézus Krisztus földi életének két fontos állomásánál, a születésénél és a feltámadásánál, a földi kezdetnél és végpontnál is elhangzik a bátorítás: ne féljetek! Elgondolkodtató, miért volt félelmetes az a tény, hogy Isten Fia, a Megváltó, akire oly régóta vártak, testet öltött és megszületett. Miért félelmetes az, hogy a szeretett Mester legyőzte a halált és feltámadt? A világtörténelem legszebb és legnagyobb pillanataiban az ember fél. Szüksége van az angyali bátorításra. Volt okuk a félelemre, lehetett félnivalójuk mind a pásztoroknak a betlehemi éjjelen, mind a tanítványoknak a húsvéti reggelen. Vajon nem félünk-e mi is attól, hogy valami új, ismeretlen dolog történik körülöttünk? A megszokott emberi életet felborította valami szokatlan, váratlan. Mindenki várta a Megváltó eljövetelét, mégis váratlanul érte őket az angyali kar örömüzenete. Hányszor, de hányszor megjövendölte Jézus halálát és feltámadását, mégis legközelebbi tanítványait is megviselték a nagypénteki történések, és szorongással teltek a következő napjaik is. Vajon mi nem félünk, nem szorongunk attól, hogy várjuk, keressük Jézust, és mégsem vesszük észre? Nem félelmetes az, hogy lehet, hogy nem mi lennénk a pásztorok, napkeleti bölcsek, hanem azok, akik nem adtak szállást éjszakára? Nem gondolkodunk el azon, hogy várjuk vissza a Megváltót, keressük az üzenetét, mégis úgy érezzük, nem értjük, nem halljuk szavát? Vajon nem félünk az általunk még nem tudott, de esetleg bekövetkezhető személyes tragédiáktól, szenvedésektől, megpróbáltatásoktól? Nem szorongunk a betegség, halál gondolatától, pedig hisszük a feltámadást és a Jézussal való találkozást? A csodálatos üzenet ebben a két elhangzott ne féljben, hogy érezhetjük, hogy Isten tökéletesen ismer bennünket. Tudja, ismeri az érzéseinket, mielőtt még megszólítanánk. A szerető Isten tudja, hogy szükségünk van a megnyugtatásra, biztatásra, lelki ölelésre. És nem a magaslatokról ad nekünk erőt, hanem Ő maga élte át a szenvedéseket. Jézus is gyötrődött, Ő is félt, de végigjárta útját: átélte a szenvedést, a halált. Nagyon jól tudja, mit érzünk, ezért megelőz minket, még mielőtt szólásra nyithatnánk a szánkat, biztat: ne félj! Tudom, mit érzel, ismerlek és szeretlek.
A félelmetes ismeretlen, a kívülvaló Isten életünk része akar lenni. Figyelmünket Magára irányítja, így szembenézve félelmeinkkel, ismerősünkké válik. Kétezer éve hallatszik, nekünk is szól ez az örök biztatás: ne féljetek! Mert az Isten szeretet, öröm és békesség, aki tudja, mi a szenvedés, halál, mégis reménységet, megnyugvást ad számunkra. Húsvét ünnepén győzzük le mi is a szorongásainkat, tegyük le a kereszt lábához, és örvendezzünk Jézus Krisztus feltámadásának, és a nekünk szóló biztatásnak: ne félj!