Húsvéti legelsők

Kik ők, mik ők? Miben legelsők? Bibliai személyek, férfiak és nők, latinok és héberek, egymást csak felszínesen, vagy egyáltalán nem ismerők. A közös bennük az, hogy valamennyien szembesültek a gyötrődő, agonizáló Jézussal, és az átélt élmény a kínzó traumán túl éltető hitvallást hoz elő belőlük. Kik ők? Az első nagyheti bizonyságtevők. Pilátus felesége (Máté 27,19) Neves élet, diplomata feleség, helytartóné asszony, kiemelt rangú. Zajlik az arcpirítóan hazug Jézus koncepciós per, ordító igazságtalanság. Üzen a már a bírói székben ülő Pilátusnak: „ne avatkozz az igaz ember ügyébe, álmomban sokat szenvedtem miatta.” Szokatlan, nagyon szokatlan, hogy egy elítélt zsidó vádlott érdekelje, egyáltalán foglalkozzon vele. Férje rengeteg embert elítélt, kivégeztetett, ám Jézust tudtán kívül „igaz embernek” mondja. Isten szólt hozzá éjszaka, és ő ezt nem csupán beteges álmatlanságnak véli, migrénes rohamnak., hanem hitvallást generáló vajúdásnak. Kimondja: Jézus igaz ember. Római centúrió (százados) (Máté 27,54) Kemény katonaember, arcán, testén sebhelyek, ő a parancsnoka A kivégző, egyben rendfenntartó századnak. Nagy a meleg, únja az egész procedúrát, menne már az Antónia kaszárnya borszagú hűvösébe. De még nem mehet. Ott a kereszt lábánál tanúja kell, hogy legyen Jézus embermentő szenvedésének. Látja, hallja az Urat, ki nem kér zokogva kegyelmet, minden mindegy alapon nem pocskondiázza az Istent, római császárt stb., nem ígér fűt- fát szabadulásáért, hanem imát mond a „hóhérokért”: „ Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”(Lukács 23,34). Hallja és nagyon megrendül, kimondja a latin szájból nagyon nem várt hitvallást Jézusról: „Ez az Isten Fia volt”. Magdalai Mária (János 20,18) Feslett életű nő, ki a „legősibb mesterséget” űzte. Nem volt semmi becsülete, mint nőt kihasználni jó volt, ám kora kőkemény törvényei nem engedték kitörni életmódja halálos gúzsából. Egyedül Jézus fogadta el, nevezte nevén, nyújtott biztos mentőövet kétségbeesett SOS jelzéseire. Húsvét korahajnalán hallja az éltető szót a Feltámadott ajkáról: menj és hírdesd amit láttál. Több, mint csoda, egy volt parázna indul el és hírdeti az ujjongóan feszítő örömhírt: Jézus él! A legelső húsvéti evangélizáció. Tamás tanítvány (János 20, 28) Neve jelentése kettős, avagy iker. Ő a magánzó, a különutas, ki önhibájából nem lehetette tanúja a feltámadt Jézus húsvét esti diadalmas megjelenésének. Ugyanakkor szeretnivalóan őszinte, mikor azt mondja tanítványtársainak: nektek igen, nekem még nem jelent meg az Úr, nem tagadom, de hiszem, ha látom. Megláthatta! Jézus jön, újra jön el nem fáradva, keresve és megtalálva a veszni látszót, vagy épp az elveszettet. Jött Tamáshoz is személyesen és kételkedő szívéből szinte kiszakad az első húsvéti hitvallás: „Én Uram, és én Istenem”. Már az enyém is, nem csupán mindig másoké, a kiváltságosoké, beavatottaké. Az emberiség történelmében ő mondta elsőként Jézust Istennek. Jézus: igaz ember,...Isten Fia,...Úr és Isten. Nekünk is? Ha igen, induljunk Magdalai Mária örömével hirdetni mai nyugtalan, sokszor indokolatlanul fásult, jövőkép nélküli, csak a mában vegetáló világunkba: Jézus él! Mi is élünk!