„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt… Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;…” (ApCsel 2, 44-46)
Milyen idilli képet tár elénk a Szentírás! Nyoma sincs önzésnek, az egyéni érdekek előtérbe helyezésének. Egy lélekkel és egy akarattal, kétségeiket, féltékenységeiket félre téve cselekedték az összegyűltek a Szentlélek akaratát.
Miután a Szentlélek leszállt az ünneplők sokaságára, a különböző népcsoportokhoz tartozó emberek egyszerre csak megértették egymást. Vége lett a félrebeszélésnek, az értetlenkedésnek. Váratlanul és felkészületlenül érte őket a csoda, amely lehetővé tette számukra, hogy egy nyelvet kezdjenek beszélni. Az új nyelv révén azután először egymásra néztek, észrevették egymást, elkezdtek beszélni egymáshoz. Ennek eredményeképpen tudtak azután közösen tenni a közösség javáért, s azon keresztül önmagukért. Együtt fokozott védelemben részesültek, mert nagyobb erőt képviseltek a hatalommal szemben, ugyanakkor következetes összefogásuk révén hatékonyabban tudtak fellépni a saját ügyük érdekében.
Számomra kulcsfontosságú a Biblia ezen üzenete, mivel hiszem, hogy minden emberi kapcsolat alapját az egymással folytatott – modern szóval kifejezve – kommunikáció jelenti. A kapcsolataink akként alakulnak, hogyan szólunk a másikhoz, legyen az a hitvesünk, a gyermekünk, a főnökünk vagy bárki idegen, akivel életünk során kapcsolatba kerülünk.
Amilyen a fogadj Isten, olyan az adjon Isten, szokta emlegetni nagyanyám. Gyerekkoromban semmit nem tudtam még ennek, a Biblia tanításán alapuló szólásnak az értelméről és összefüggéseiről. Mára saját, a világ különböző részein szerzett tapasztalataimra, élményeimre támaszkodva is mondhatom, alapkő a megszólítás, a megszólalás és a másikhoz való hozzáállás mikéntje, akármelyik nemzetről is van szó. Hiszem továbbá, hogy éppen az egyes emberek közötti „mikro- kapcsolatok” megromlása okozza azt, hogy felsőbb szinteken, azaz a rendszerben – munkahelyi hierarchiában, de említhetem akár a politika színterét is – megannyi értetlenkedés, „nem-akarás” és az önérdekek érvényesítése folyik.
Pünkösd példáját szem előtt tartva egy nyelvet beszélni. Az önérvényesítés szándékát háttérbe szorítva, a közösség (nép) érdekeit szem előtt tartva micsoda kilátások nyílhatnának előttünk! Ehhez egy akaratra és összefogásra van szükség, amely gondolat meglehetősen utópisztikus mai fásult, önmegvalósító, széthúzó világunkban. Azonban hiszem, „csak” akarni kell az új életet! Leszámolni emberi gyengeségeinkkel, a globalizáció diktálta hamis értékekkel, és megtisztulva, a Szentlélektől kapott erőre támaszkodva tenni Krisztusban azért, hogy magunknak és rajtunk keresztül a közösségnek jobb legyen; nem kizárólag anyagi értelemben. A boldogsághoz a bűnök őszinte megvallásán, a lelki megtisztuláson keresztül vezet az út... a Földön is.
„…dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép.” (ApCsel 2, 47)