Kezdének szólni más nyelveken

„És megtelének mindnyájan
Szentlélekkel és kezdének
szólni más nyelveken...”
(Apostolok Cselekedetei 2,4)
Krisztus születése után 33-ban Jeruzsálemben, pentekoszte (ötven) nappal a feltámadás után kitöltetett a vígasztaló (parakletosz) Szentlélek és ezzel  – minden előkészületet mellőzve – megalakult szent spontaneitással, mintegy háromezer lélekkel a keresztyénség. Boldog születésnapot keresztyén egyház, légy üdvözölve Krisztus népe!
Ami azon a napon Dávid városában történt nehezen magyarázható, mégis érthető. Az egyszerű halászember Péter, aki nem tanult retorikát (szónoklattant), nem tett le nyelvvizsgát, a lélek által megszólal, és elkezdi beszédét. Telve a város zarándokokkal, százezrek érkeztek az ünnepre, akik nem ismerték az arámi nyelvet, és most mindenki személyesen értesül a boldog örömhírről: feltámadott és él Jézus, és aki hisz Őbenne, nem hal meg a második, végső halállal, hanem örök, diadalmas élete lesz. Csoda ez, hatalmas csoda, nyelvcsoda. A félelmetes, kíméletlen bábeli kommunikációs embargó feloldódott, újra van út Istenhez, embertársakhoz. Glosszolália idegen szó, jelentése: nyelveken szólás. Hogyan értendő ez? Húzzuk alá három üzenetét:
1. Valóban idegen, addig nem ismert, nem tanult nyelven - pár mondatot, vagy néhány szót csupán - szólni. Nem gyakori ez, de valóság, nem ritkán életmentő.
Ismert annak a falusi, egyszerű prófétaasszonynak története, ki súlyosan ideggyenge férjétől rengeteget szenvedett hitéért. A férj nem mindig volt ilyen, de az első világháborúban az olasz fronton légnyomást kapott, és attól kezdve nem lehetett elviselni. Egy januári éjszaka ordítva zavarta ki feleségét az udvarra, aki a kert végében szörnyű félelmében, egy szál hálóingben letérdelve a jeges hóra, imádkozni kezdett. Azon kapta magát, hogy ajka idegen szavakat formál. Nem tudta, hogy az általa egyáltalán nem ismert olasz nyelven mond szavakat. Dühöngő férje közben odaért - ő elég jól tudott olaszul - megdöbbenve hallotta mindezt, és attól kezdve, bár nem lett nagy hívővé, az asszonyt soha többé nem bántotta.
2. Valaki nem érti az idegen nyelvet, de érzékeli a pillanat hangulatát, légkörét.
Mindig mélyen megindító számomra, ha idegen ajkú testvérekkel együtt imádkozhatom. Életem egyik legnagyobb élménye volt egy éjfekete bőrű fiatalember, a mélyen Krisztus hívő Peter imádságát hallani, átélni. Szuahéli nyelven elmondott szavaiból semmit nem értettem, de látva átszellemült arcát, „életesen” komolyan vett adorációját, tudtam, éreztem mit mondhat. Átmelegedtem, áttüzesedtem magam is. Nyelvcsoda volt ez is.
3. Amikoris azonos nyelvet beszélő emberek újra szót értenek. Fiatal az aggastyánnal, egyszerű a tanulttal, férfi a nővel, diák a tanárral, orvos a beteggel, lelkész gyülekezetével stb.
Budapesti születésű fiatal, igen tehetséges pályakezdő lelkész kezdte meg szolgálatát egy kis falusi gyülekezetben, telve elgondolásokkal, ötletekkel. Ám eltelt néhány kudarcos esztendő, kiderült, az ifjú kolléga nagyon nem ért „nyája” nyelvén. Egy rossz percében így fakadt ki: „mondhatsz ezeknek bármit, csak az anyjukat ne szidd!” Ám ők is átélték a pünkösdi nyelvcsodát, szót értettek újra, közös mennyei szót és a gyülekezeti munka meglódult.
Kezdének szólni más nyelveken! Más szívvel, más lélekkel, más tartalommal, új élet- és emberlátással. Milyen jól visszaadja mindezt Luther Márton éneke:
„ Nyelveket egyező hitre, Egybe gyűjte sok népeket,
Kik mondván így énekeljenek: Alleluja, Alleluja!” (370.ének 1.vers)