"A változás elkerülhetetlen. A változás állandó.” – Benjamin Disraeli
Semper reformanda – hangzik az unásig ismételt jelmondat. Szeretjük ízlelgetni ezt a gondolatot, különösen, ha Nagy Eleinkről, Református Őseinkről van szó. Szívesen idézzük harangszenteléskor, alapkőletételek alkalmával, iskolai évnyitókon. Különösen gyakran vesszük elő a fenti mondatot évente egyszer októberben, hogy elsüthessük reformációi emlékünnepélyeken. Valóban, „az Egyháznak folyamatosan meg kell újulnia”. De ki az Egyház?
Az Egyház valamiféle elvont, virtuális szervezet? Nonprofit egyesület átláthatatlan pénzügyekkel? Püspöki kar tisztességben megőszült, aranyos bácsikákkal? Szentéletű reformátorok, áldott munkájú egyházi vezetők, egyháztagok távoli közössége? Vagy templomok, kórházak és papok összessége, ami időről-időre „ósdi” erkölcsi intéseket próbál továbbítani?
Mit mond róla a Biblia? Mi az egyház? „Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat; Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.” (Ef 5, 29-30) „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első.” (Kol 1,18)
Pál apostol szereti az egyházat testként ábrázolni. A fej Krisztus, mi tagja vagyunk. Legszebben talán az 1Kor 12-ben fejti ki ezt a szép hasonlatot. De álljunk is itt meg egy pillanatra. Mi volnánk a test tagjai? Az Egyház nem volna más, mint mi, tagok közössége? Kinek kell hát megújulnia? Kinek kell változnia? Október 31-én miféle reformációról beszélünk majd?
Képzeld el, hogy az Egyház a Te meg Én közössége! A „Mi” közössége. A változás nem külső körülmények, állami támogatások függvénye, hanem az én személyes döntésem. Gondold el, amikor odafordulsz egy ismerőshöz, és templomba hívogatod, végtére is „egyházi tevékenységet” végzel! Rajtam és Rajtad áll, történik-e megújulás, új reformáció.
Hogyan? Sola fide – egyedül hit által. Nem jópofaságból, nem szánalomból, hanem mert elhiszem Jézus szavát: kicsi mustármag-életem is lehet termést, másoknak örömhírt hordozó. Sola scriptura – egyedül az Írás által. Nem „saját szakállamra” dolgozom. Nem röplapozok, hangosbemondóba sem üvöltök. Egyszerűen csak nem tehetem meg, hogy ne mondjam el, „amit láttunk és hallottunk”.
És mindenért, a legkisebb cél megvalósulásáért, a legapróbb eredményért is hálát adva. Egyszerű szavakkal megköszönve az Egyház fejének saját mindennapi megújulásomat. Mert a dicsőség Őt illeti: Soli Deo gloria.
Adjon az Isten kész szívet, hogy megújulhassunk, már ma.