A csend hatalma

Rohanó, forgalmas, zajos nagyvárosban élünk. Szinte mindig történik valami, nincs egy perc nyugalom sem. A munkahelyeken a válság hatására egyre több teher, stressz hárul mindenkire. A napi mókuskerék sokszor bedarál minket. Milyen nagy bölcsességre vall, hogy Istenünk elrendelte a hetedik napon való megpihenést. Szükségünk van a testi, de méginkább a lelki feltöltődésre, a megnyugvásra. A vasárnapi templomba járás szakítja meg a zsúfolt, pörgő hétköznapok világát.
Milyen érdekes az is, hogy a nagy keresztyén ünnepeket megelőzi egy hosszabb időszak, amelyben a csendnek, az elcsendesedésnek különösen nagy szerepe van. Adventkor milyen jó mindent kikapcsolva meggyújtani a gyertyákat és együtt énekelni. Ilyenkor kezdi el érezni az ember az igazi karácsonyi hangulatot. Húsvét előtt pedig ott van a számunkra kicsit kevésbé megfogható böjt.
Milyen csodálatos dolog, hogy Jézus Krisztus életének két végpontját ráhangolódva, elcsendesedve ünnepelhetjük! Nem csak úgy beesünk a születés, a halál és a feltámadás ünnepére, hanem lehetőséget kapunk arra, hogy megélhessük ezeket az alkalmakat. Mert persze fontosak a rítusok, a családi tradíciók, de a lényeg mindig az ünnep lelkiségében van, abban, hogy mi milyen szívvel tudunk azon részt venni.
Isten nem azt kéri tőlünk, hogy szakítsunk ezzel a minket sokszor bedaráló világgal, hanem, hogy abban tevékenykedjünk. De jól tudja, ehhez szükségünk van arra, hogy néha megálljunk és elcsöndesedjünk. Mert a csend kiragad a megszokottból, nem engedi elterelni a figyelmünket, hanem ráirányítja arra, amire kellene. Advent és böjt időszaka is azért fontos, mert lehetőséget ad nekünk arra, hogy másként lássuk a világot, benne magunkat. Legfőképpen pedig, hogy könnyebben meghalljuk Isten szavát. „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” Zsoltárok 46, 11a. Sokszor nem csak a külső fizikai zajok, ingerek telítenek minket és távolítanak el Isten hangjától, hanem mi magunk aggodalmaskodunk, szorongunk, megtöltjük lelkünket mindenféle gonddal. Csak légy egy kissé áldott csendben, magadban békességre lelsz – énekelhetjük a dicséret szövegével. A csendben lehetőséget adunk az Ige megszólalására, a Szentírás életformáló erejének munkálkodására.
Minden, ami eltér a megszokottól, az meghökkent, megakaszt, eltérít, más színben tűntet fel valamit. A böjti időszak is ilyen, erre kapunk ezalatt a 40 nap alatt lehetőséget. Önmagában semmi lemondásnak, böjti rítusnak nincs értelme. De ha valamit megvonunk magunktól, az rákényszeríthet arra, hogy más szemmel láthassuk a világot és magunkat. Hogy az elmúlt időszak lelki és testi lerakódásaitól megszabadítsuk magunkat. Rájövünk arra, hogy igenis lehet televízió, internet, mobiltelefon nélkül is eltölteni egy napot. Hogy helyette olyan dolgokat tudunk tenni, amelyre régen nem volt lehetőségünk pl. olvashatunk, sőt akár beszélgethetünk egymással. Rájöhetünk arra is, hogy bizonyos ételek megvonása esetén tudatosabban étkezhetünk, testünket is karban tarthatjuk. Hogy új ízeket, gasztronómiai élményeket kaphatunk. Nagypénteken, amikor nem eszünk húst, elgondolkozhatunk azon, miért is tesszük mindezt? Kire, mire emlékezünk így? Eltöprenghetünk azon, merre megy az életünk, milyen irányba haladunk. A keresztfa árnyéka megmutatja életünk hibáit, de reményt is ad az újrakezdésre. És néha olyan jó mélyre ásni, a csendben megállni, meghallani az útmutatást, az útjelzőt, hogy merre is menjünk tovább. Mert a böjti időszak után jön a feltámadás, a megújulás és a csoda, az újrakezdés örömünnepe.
Kívánom minden kedves testvéremnek, hogy legyen tartalmas, valóban tisztító, csendben gazdagon megáldott böjti időszakunk!