A halál semmiség: épp csak a szomszéd szobába mentem át.
Én én vagyok, ti ti maradtok.
Ami egymásnak voltunk, most is az vagyok.
Ahogy eddig hívtatok, hívjatok most is, beszéljetek könnyedén, ahogy eddig beszéltetek. Ne használjatok más hangot, ünnepélyes és szomorú nyelvet.
Nevessetek, mint minden apróságon, amin együtt nevettünk.
Imádkozzatok, mosolyogva gondoljatok rám.
Nevem ejtsétek úgy, mint máskor, új hangszínek vagy árnyak súlya nélkül.
Az élet azt jelenti, amit mindig jelentett.
Most is az, ami mindig volt.
Nem szakadt meg a szál.
Kívül esnék gondolataitokon, csak mert látástokon kívül vagyok?
Várlak titeket, nem messze, nem soká, itt mindjárt az ösvény túloldalán.
És minden jól van így.