Gyülekezeti családi hétvége
Várjuk sok szeretettel a kisgyermekes családokat családi hétvégénkre. Érdekes előadások, korosztályos foglalkozások, családi istentiszteletek, sok játék, sport, beszélgetés, tapasztalatcsere várnak a résztvevőkre.
A részletes programról hírt fogunk adni a gyülekezet honlapján, facebook oldalán. Érdeklődni, jelentkezni Németh Tamás beosztott lelkésznél és Berkesi Annánál lehet.
Időpont: 2016. május 6-8. Helyszín: Balatonszárszó SDG Családi Hotel és Konferenciaközpont
Húsvéti családi délután
Évek óta „hagyománnyá” lett gyülekezetünkben, hogy Virágvasárnap előtti szombat délután tartjuk húsvéti családi délutánunkat. Szeretettel látjuk kicsiket és nagyokat egyaránt. Időpont: 2016. március 19. szombat délután 16 óra.
A hetvenkedő mímes – Karsai János
Február 7-én, az istentisztelet végén gyülekezetünk hűséges tagja, Karsai János pantomimművész köszöntötte a Pozsonyi útiakat. Köszönő szavai apropóját az adta, hogy nemrégiben a fenti címmel rendezett jubileumi előadását számos gyülekezeti tagunk is megnézte. Az előadáson résztvevők elmondták, a művész egyszerre volt mulattató és elgondolkodtató. A művész, mozgástervező nemcsak a színpadon, a katedrán is aktív: tanítványai szintén közreműködtek az előadáson. A családban lánya, Veronika viszi tovább a mímelést, de fia András is a színpad közelében maradt (Operettszínház). További sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Hálaadás kórus – új kihívás
Március 6-án, vasárnap délután tartják a Fasori Református Gyülekezet orgonaavató ünnepségét. Ez alkalomból öt kórus, köztük gyülekezetünk Hálaadás kórusa, közös szolgálattal készül a hangszer megszólalására. Az orgonát Pálúr János orgonaművész avatja. Igét hirdet Szabó István főtiszteletű püspök úr. Időpont: 2016. március 6. 17 óra, Fasor.