Jeruzsálem, 2014 novembere
Nem erre számítottam, ezt be kell vallani. A templom falának, a Siratófalnak a végénél, nem messze a Sziklamecsettől, amit Ábrahám és Izsák sziklájára építettek, balra fordultunk mi is, de túl sokan voltak körülöttem, ezért csak arra tudtam figyelni, hogy kikerüljem őket. Vegyes tömeg, turisták, zarándokok, fekete öltözetű ortodoxok csodálatos kalapokban, szerzetesek, apácák, lengyelek, arabok, zsidók, örmények, németek, oroszok, amerikaiak. És mi. Az óvárosban lépkedtünk a fehér, nyers kőből épült házak között, de alig emelkedett az út. A stációk, a valódi stációk házfalakba épített fülkék. Meredekebbnek képzeltem. Kis kanyarokat is tett a Via Dolorosa, hosszú árkádok alatt vezetett, de valamelyik házszámnál letértünk, mert az idegenvezetőnk arrafelé irányított. Le volt zárva. Azt mondták, nem biztonságos. Péntek volt. Levágtunk egy kanyart, aztán szűkült az utca, és az evangélikus templom mellett már csak a müezzin énekét hallottuk, recsegett a hangszóróból a fejünk felett, amikor beléptünk a Szent Sír templomába. Nyolcszög alaprajzú, magas és sötét. A sír körül, a karzaton, az apró mellékoltárokban, a Golgota sziklájára épült oltáron, mindenhol szertartást tartottak egyszerre, még gyér szakállú, erős hangú, köpenyes koptokat is láttunk. Aztán két emelet mélységbe, kétezer év mélységébe ereszkedtünk, és megálltunk egy faldarab előtt, ahol nem voltak téglák, csak a csupasz hegy gyűrődött ki elénk. Meg tudtuk fogni a sziklát. Szabad volt. Azt a sziklát, amelyiken Jézus keresztje állt. A tenyeremben éreztem, az érdes felületen éreztem azt, hogy Nagypéntek és a Feltámadás történetének minden emberi szereplője egyszerre én vagyok, voltam és leszek. De ennek ellenére és éppen ezért azt is éreztem ott, hogy Jézus megváltása a legfontosabb és legnagyobb erő az egész teremtésben, az egyetlen abszolút erő, éreztem, hogy a sziklában, a kezemben bizsereg ez már két évezrede, és ez az, ami minden emberi gonoszságot lebír. Ott lent, sok emelet mélyen, bent a sziklában, a hegyben ez a tapasztalaton túli jelenlét kézzel foghatóan összekapcsolt, egyenlővé és teljesen egyformává tett minden embertársammal, mindenkivel, aki volt, mindenkivel, aki még valaha lesz, és azokkal is egyesével, akik a felszínen, a templom körül voltak, és mindazokkal, akik a világ bizonytalan egyensúlyában valahol most ebben a pillanatban élnek.
„Bizonyára azért, miképen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” Róm. 5:18.