2016 húsvét
Félelemmel és nagy örömmel - Húsvéti vezércikk
- Részletek
- Írta: Berkesi Gábor
Máté 28,1-10
Furcsa látvány: az első húsvét kora hajnalán két nő rohan a jeruzsálemi köztemetőből (a Golgotáról) be a fővárosba. Mi történt? Kergeti őket valaki? Megijedtek talán? Valami babonisztikus félelem szállta meg lelküket az éjszakai temető lidércességében? Nem.
A halott Jézust keresték a holtak birodalmában, elvégezni földi küldetésüket: illatszerekkel bekenni a Mester testét a végleges eltemetés előtt. Útközben nagy földrengést élnek át – már ez önmagában is elég ok a félelemre (sokkoló lehetett számukra a megnyílt föld, összetört fák, bedőlt kripták látványa) – elhengerült a megoldhatatlannak tűnő malomkő a kripta bejáratáról, látják a félájult tetszhalott katonákat (hogy el tud sápadni a fegyver is időnként a mennyei jelenések előtt, reszketnek a harcedzett, kitűnően kiképzett kommandósok is), üres a sír, nincs sehol Jézus teste. Nem, ezt nem lehet kibírni, ennyi hirtelen negatív élmény marcona férfiaknak is elég, nemhogy két törékeny nőnek.
Ám ahol a Jézust kereső világ tehetetlenné válik, ott a menny is megjelenik az örök folytatást kínáló kegyelemmel: angyali jelenés fénylik fel a temető csak múltról tudni akaró konokságában, égi imperatívusz hangzik: „Ti ne féljetek… Jézus feltámadott…” Mondta, emlékezzetek, s menjetek gyorsan és mondjátok el tanítványainak mindezeket. Ők mennek, mit mennek, rohannak félelemmel és nagy örömmel örömhírt mondani. Ekkora érzelmi különbözőséget átélni néhány perc alatt feldolgozhatatlan. Ezért talán a kettősség, félelem és nagy öröm. Mindkettő nagy inspiráció a nagy mozgásra, félelem (életveszély, halálfélelem) nagy öröm (feszítő boldogság). S ezen „lihegő” kettős lelkiállapotukban tisztán meglátják: szembe jön velük Jézus. Mások az Ő utai. Nincs temetőkben, hisz azok emlékparkok, kegyeleti helyek, nincs ott mert él! Szembe jön nyugtatni, békíteni, könnyet letörölni, bűnt bocsájtani, gátlásokat, érzéseket feloldani. De nem csak jön, szól is. „Chairete” – magyarul: örüljetek. Szűnjön a kettősség, maradjon el a félelem, éljen tovább a nagy öröm. Jézus a feltámadott mondja ezt, nem egy kampányfőnök, vagy reklám szakember, ezért nagyon elhihető. Chairete – örüljetek.
Napjainkban, a ma élőknek mit jelent a feltámadás? Félelmet és nagy örömet, vagy az állandó félelem, szorongás mellett csupán pislákoló örömet. Nehéz, örömöket kioltó korban élünk? Az első húsvét kora, ideje, a maihoz képest sokkal gyötrelmesebb volt. Ezért lehetett nagy érték az Úr örömet hirdető szava. Ha nagy az árnyék, a fény is nagy. Ha sok a baj, annál inkább igaz a húsvéti örömhír. Feltámadott az Úr, bizonnyal feltámadott!
Gondolat - Albert Schweitzer
- Részletek
- Írta: Albert Schweitzer
„A mi korunkban, amikor az erőszak a hazugság mögé rejtőzik, és oly félelmetesen uralkodik a világon, mint még soha, mégis megmaradok abban a meggyőződésemben, hogy az igazság, a békeszeretet, a szelídség és a jóság az a hatalom, amely minden erőszaknak fölötte áll. Ezeké lesz a világ, mert van elég ember, aki a szeretet, az igazság, a szelídség és a békeszeretet gondolatát mindinkább magáévá teszi – aszerint gondolkodik és él.”
Jézus panasza
- Részletek
- Írta: Mátyás Imre
"Ti mesternek hívtok - és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek - és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok - és nem néztek reám.
Életnek neveztek - és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok - és nem követtek engem.
Hatalmasnak neveztek - és nem kértek engem.
Irgalmasnak hívtok - és nem bíztok bennem.
Igazságnak neveztek - és nem féltek tőlem.
Ha egyszer örökre elvesztek - ne okoljatok engem!"
(A lübecki Krisztus-szobor felirata.)
Presbiterek az Igéről - Szmerka Gergely
- Részletek
- Írta: Szmerka Gergely
Jeruzsálem, 2014 novembere
Nem erre számítottam, ezt be kell vallani. A templom falának, a Siratófalnak a végénél, nem messze a Sziklamecsettől, amit Ábrahám és Izsák sziklájára építettek, balra fordultunk mi is, de túl sokan voltak körülöttem, ezért csak arra tudtam figyelni, hogy kikerüljem őket. Vegyes tömeg, turisták, zarándokok, fekete öltözetű ortodoxok csodálatos kalapokban, szerzetesek, apácák, lengyelek, arabok, zsidók, örmények, németek, oroszok, amerikaiak. És mi. Az óvárosban lépkedtünk a fehér, nyers kőből épült házak között, de alig emelkedett az út. A stációk, a valódi stációk házfalakba épített fülkék. Meredekebbnek képzeltem. Kis kanyarokat is tett a Via Dolorosa, hosszú árkádok alatt vezetett, de valamelyik házszámnál letértünk, mert az idegenvezetőnk arrafelé irányított. Le volt zárva. Azt mondták, nem biztonságos. Péntek volt. Levágtunk egy kanyart, aztán szűkült az utca, és az evangélikus templom mellett már csak a müezzin énekét hallottuk, recsegett a hangszóróból a fejünk felett, amikor beléptünk a Szent Sír templomába. Nyolcszög alaprajzú, magas és sötét. A sír körül, a karzaton, az apró mellékoltárokban, a Golgota sziklájára épült oltáron, mindenhol szertartást tartottak egyszerre, még gyér szakállú, erős hangú, köpenyes koptokat is láttunk. Aztán két emelet mélységbe, kétezer év mélységébe ereszkedtünk, és megálltunk egy faldarab előtt, ahol nem voltak téglák, csak a csupasz hegy gyűrődött ki elénk. Meg tudtuk fogni a sziklát. Szabad volt. Azt a sziklát, amelyiken Jézus keresztje állt. A tenyeremben éreztem, az érdes felületen éreztem azt, hogy Nagypéntek és a Feltámadás történetének minden emberi szereplője egyszerre én vagyok, voltam és leszek. De ennek ellenére és éppen ezért azt is éreztem ott, hogy Jézus megváltása a legfontosabb és legnagyobb erő az egész teremtésben, az egyetlen abszolút erő, éreztem, hogy a sziklában, a kezemben bizsereg ez már két évezrede, és ez az, ami minden emberi gonoszságot lebír. Ott lent, sok emelet mélyen, bent a sziklában, a hegyben ez a tapasztalaton túli jelenlét kézzel foghatóan összekapcsolt, egyenlővé és teljesen egyformává tett minden embertársammal, mindenkivel, aki volt, mindenkivel, aki még valaha lesz, és azokkal is egyesével, akik a felszínen, a templom körül voltak, és mindazokkal, akik a világ bizonytalan egyensúlyában valahol most ebben a pillanatban élnek.
„Bizonyára azért, miképen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” Róm. 5:18.
Montázs – kivégzésre
- Részletek
- Írta: Mátyás Imre
Foga közt villan a friss vér,
Lajstromot ír Kajafás.
Bűnt predikálnak a szentek,
Kakas szól, sír a halász.
A lictor vad koszorút sző,
Ostor szava peng valahol,
Barabbás buja nőt tervez,
Pilátus néma szobor.
Merev ujján csorran a víz:
Maradj ki, sosem-felelős!
Ács fia újra gerendát
Ölelhet, bukjon a hős.
Ecetben úszik a szivacs...
Az árva anyát szimatol.
Még odamond, még megtér a
Jobb- vagy balpárti lator.
Köntöse éppen jó rám,
Vize-vére lándzsám hegyén,
Barabbás, Péter, Pilátus,
Iskariót vagyok én:
Körmöm alatt még a mártás,
És arcomon ég búcsúcsók,
Bokáim a csend himbálja,
Inamra kötélt fon a pók.