2016 húsvét
Szorgos kezekkel, nyitott szívvel - képriport
- Részletek
- Írta: Mátyás Imre
Szorgos kezekkel, nyitott szívvel készültünk március 19-én szombaton délután családi délutánunkon a Feltámadás ünnepére.
Ökumenikus Világimanapi Istentisztelet
- Részletek
- Írta: Lambert Győzőné
...a Krokodil-sziget és a világ gyermekeiért
Március első péntekjén ünnepeljük az Ökumenikus Világimanapot, amikor földünk országainak keresztény gyülekezetei istentiszteleteket tartanak egységes liturgia szerint, amelyet minden évben más-más ország keresztény lelkészei és asszonyai állítanak össze. A 2016-os év imanapi anyagát a kubai testvérek készítették, vezérmondata: „Fogadjátok be a gyermekeket, mert ezzel engem fogadtok be”.
A Hálaadás Református Nőszövetség gyülekezetünkben az eddig kialakultak szerint, a pénteki ünnepet követő első hétfő este tartotta az Ökumenikus Világimanapi istentiszteletet, amelyet szeretetvendégség követett.
Imaestünkön református, evangélikus és katolikus testvérek, idősek és fiatalok egyaránt szeretetben, békességben, gyermeki hittel közösen imádkoztunk a kubai és földünk országaiban élő gyermekekért, keresztény testvéreinkért, valamint a Föld minden lakójának békességéért. Imaestünket szeretetteljes szolgálatával megtisztelte Grendorf Péter nagytiszteletű úr, a Kassák utcai evangélikus gyülekezet lelkésze. A nagytiszteletű úr a kubai testvérek által választott Márk evangéliumának 10. részéből a 14. versét emelte ki. „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.”
Igemagyarázatában példaként hozta elénk a gondolatát, amikor első gyermekét újszülöttként a kezében tartotta. Milyen jó gyermekének, mert még nincs múltja, csak jelene és jövője. Nekünk is ilyenekké kell válnunk. Múltunkat elhagyva, a jövőben gyermeki lelkülettel az Úrnak szolgálva, hozzá hasonlóan fogadjuk be a gyermekeket, mert ezzel Istent fogadjuk be. Ahogyan a kisgyermekek keresztelésekor Isten érintése van jelen, nekünk is törekednünk kel arra, hogy életünkben folyton jelen legyen az Úr, és megtapasztalhassuk Isten szerető érintését.
Imaestünkön Németh Tamás, gyülekezetünk lelkésze imákkal szolgált. A záró imájában Istennek áldását és kegyelmét kérte azokra a hálaadásokra és kérésekre, melyeket az Imaest elején megkapott, majd a végén összegyűjtött gyömbérliliomokra írtunk fel. A zeneszolgálatot, mint minden más hasonló nőszövetségi imaalkalmunkon, Berkesi Gábor nagytiszteletű úr látta el, igen nagy szeretettel. Imáinkban, valamint az Imaest utáni szeretetvendégségen is abban reménykedve voltunk szeretetteljes együttlétben, hogy Jézus Krisztus bennünket is megérint, átölel, megáld, és kegyelme által mi is képesek lehetünk áldásait megtapasztalni, tovább adni.
Gyülekezeti híreink
- Részletek
- Írta: Mátyás Imre
Hittanos tábor
Nyári hittanos táborunkat idén Csemő település közelében július 11-16-ig tartjuk . Szeretettel hívjuk a gyermekeket, ifjaka t- a reménység szerint ezúttal is - jó hangulatú, élménydús hetünkre!
Jelentkezni még lehet személyesen (lelkészeinknél is), illetve e-mailben:
Beiratkozás iskolai hittanra
Szeretettel ajánljuk a kedves szülők - nagyszülők figyelmébe az iskolai hittan választásának lehetőségét gyermekeik- unokáik számára. A leendő elsősöknél az iskolába való beiratkozás alkalmával nyílik erre lehetőség (április 14-15.),a leendő ötödikesek felől pedig május 20-ig nyilatkozhatnak az iskola felé ( A többi évfolyam diákjai szintén eddig kell, hogy jelezzék , ha eddig még erkölcstan órán vettek részt, s a következő tanévben változtatni szeretnének). Várjuk szeretettel gyermekeiket hittanóráinkra!
Horváth Éva, katechéta
2016 - Felnőtt konfirmáció
Idén öt felnőtt testvérünk tesz konfirmációi fogadalmat templomunkban, húsvét ünnepén.
Hucker Dávid, informatikus; Bécsi Szilvia, gyógyszerész; Nemes Nikolett, pedagógus; Égető-Szabó János, tanár; Turcsán István, könyvvizsgáló. Döntésükre és további útjukra az Úr áldását kérjük!
Berkesi Gábor
Kórushírek
Virágvasárnap idén is zenébe foglaltuk áhítatunkat. Kórusunk repertoárja régi és új darabjait mutatta be, közöttük lélekemelő idézetekkel, bibliai versekkel. Az újonnan tanult művek március 6-i, fasori koncertünkről érkeztek, ahol négy másik kórussal közösen szolgáltunk az új orgona avatásán. Április elején a Torockó téri gyülekezet vendégei leszünk, ott a Palló Imre énekkarral együtt is éneklünk majd.
Ajánló
- Részletek
- Írta: Berkesi Anna
Alister McGrath: Meghökkentő értelem
A valóság értelmezéséről, tudományról és hitről
„Olyan korban élünk, amelyben az internethasználat általánossá válása könnyebbé tette az információhoz való hozzájutást és az ismeretek felhalmozását, mint valaha. Az információ azonban nem azonos a tartalommal, ahogyan a tudás sem egyenlő a bölcsességgel. Sokan érzik úgy, hogy szökőárként árasztja el őket a sok információ, amit nem tudnak értelmezni. (...) A természettudományok szellemi életereje abban rejlik, hogy képesek valamit mondani anélkül, hogy mindent el kellene mondaniuk. A tudomány egyszerűen nem képes megválaszolni az élet értelmét fürkésző kérdéseket, de ezt nem is lehet elvárni tőle – még kevésbé kikényszeríteni. (...) A keresztyénség szerint a dolgok rendszerébe bele van építve egy másik világra nyíló rejtett ajtó, ami a megértés, az élet és a reménység új útjára vezet. A hit összetett gondolat, és sokkal messzebb mutat annál, mint hogy egyszerűen kijelentse vagy megállapítsa egyes dolgokról, hogy azok igazak. A hit összefüggő meggyőződés, amely Istennek képzeletünket meghódító képességére mutat rá: ösztönöz, átformál bennünket, és elkísér az élet útján. A hit felette áll a logikailag bizonyíthatónak, mégis alkalmas rá, hogy racionális ösztönzést és alapokat nyújtson.”
Alister McGrath tizenhárom rövid, közérthetően megfogalmazott fejezetben beszél a természettudományok és a keresztyén hit sokrétű kapcsolatáról. A könyv lehetővé teszi a témához kapcsolódó legfontosabb viták lényegének megismerését, különösen is koncentrálva az „új ateizmus” leegyszerűsítő és sokakat elbizonytalanító, vallásellenes állításaira. A szerző célja, hogy az olvasó felismerje: a természettudományok és a keresztyén hit nem ellentétben állnak egymással, hanem együtt segítik az ember alapvető törekvését a világ átfogó, a tudományok által leírható kategóriákat meghaladó, életet gazdagító megismerésére.
Kálvin Kiadó 2016. 1900 Ft (internetes ár 1615 Ft)
Hitvallásaink – különös tekintettel a 450 éves II. Helvét Hitvallásra
Helyszín: Bp-Pasaréti Református Templom, 1026 Bp. Torockó tér 1. Időpont: 2016. április 08., péntek 18 óra.
A Világ-egyetemi előadások sorozatának vendége Dr. Bogárdi Szabó István a Dunamelléki Egyházkerület püspöke. Együtt keressünk választ világnézeti kérdésekre, hogy ne a pusztán földi dimenziókban, Isten kijelentése nélkül tájékozódó világ kész válaszai verjenek gyökeret a Szentíráshoz igazodni akaró emberek gondolkodásában. Az előadásokat és az azt követő beszélgetéseket havi rendszerességgel tartjuk, általában minden hónap első péntekén, délután 6 órai kezdettel. Forrás: parokia.hu