Átadták október 11-én kedden a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumot (RefoRom), amely roma származású, illetve hátrányos helyzetű, felsőoktatásban tanuló diákoknak nyújt kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat, önismereti, kulturális és szakmai programokat.

A szakkollégium, amelybe szeptembertől 19 szakkollégista és 13 kollégista nyert felvételt, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tagja, amelynek célja, hogy a felsőoktatási képzés szakmai támogatása mellett segítse a cigány kultúra elmélyítését és sokoldalúan képzett, cigány identitását vállaló keresztyén értelmiség nevelését.

 

Az ’56-os forradalomra emlékezett a Zsinat

Október 14-én egyházunk zsinata ünnepi nyilatkozatot fogadott el (reformatus.hu oldalon olvasható), amelyben köszönetét fejezi ki „a forradalom bátor résztvevőinek azért az áldozatvállalásért, amit a későbbi nemzedékekért is megtettek”. A nyilatkozat emellett tisztelettel adózik „a megtorlás közvetlen és közvetett áldozatainak, köztük meghurcolt lelkészeinknek, presbitereinknek, teológiai hallgatóknak, gyülekezeti tagoknak, akiket bebörtönöztek, hivatásuktól eltiltottak, családjukkal együtt háttérbe szorítottak és évtizedekig félelemben tartottak” Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken.

A memorandum, amelyet a Zsinat elnöksége ünnepélyesen átadott Gulyás Lajos mártír lelkipásztor családjának, egyben kifejezi az egyház azon szándékát is, hogy az emlékév legyen alkalma a hálaadásnak, a múlt megbecsülésének és a megbékélésnek: „Kívánjuk, hogy 1956 emléke vezesse igazabb egységre nemzetünket, s hogy annak értékeit közösen tudjuk megőrizni és továbbadni." Végül az MRE legfőbb döntéshozó testülete arra kéri a református gyülekezeteket, oktatási és szeretetszolgálati intézményeket, hogy támogassák és teremtsék meg a méltó emlékezés alkalmait.

 

Ízelítő a 2017-es Reformáció 500 emlékév programjaiból

Január 6. – A reformációi emlékév állami megnyitója, Művészetek Palotája

Január 31. – A reformációi emlékév református megnyitója, Debrecen

Március 16. – A lipcsei Tamás templom kórusának koncertje, Debrecen

Április 18. – Központi reformációi kiállítás megnyitó, Nemzeti Múzeum

Május 26-28. – Református Zenei Fesztivál

Június 24-25. Kárpát-medencei református közös zsinat, Debrecen

Június 24. Nőszövetségi konferencia

Július 25-29. Csillagpont

Október 5. Evangélikus-református közös emlékülés, Parlament

Október 13. Evangélikus-református közös zsinat, Budapest

Október 31. Központi reformációi ünnepély, Papp László Sportaréna

December 30. Jubileumi évzáró hangverseny