2016 reformáció
Gyászévtized 1671-1681
- Részletek
- Írta: Berkesi Gábor
A magyar gályarab protestáns mártírok emlékezete
„Református hitedet semmi pénzért oda ne add!” (Bethlen Gábor)
Adott egy mondás a 16. század második feléből: „A református a magyar vallás.” Nincs ebben semmi kivagyiság, felekezeti sovinizmus, ez tény. A magyar kálvinizmus nem függött senkitől, csak Jézus Krisztus evangéliuma és a nemzet sorsa volt mindenek fölötti örök cél. A katolikus egyházat mind Bécs, mind Róma szorongatta, kiszolgálni, feltétel nélkül engedelmeskedni hitbeli súlyos kötelezettséggé tétetett. Az eszement, vérgőzös ellenreformáció egyik múlttá silányított következménye volt a gyászévtized. Mi is történt?
Lipót császár uralkodása idején Kollonich Lipót érsek megfogalmazta ars poeticáját: „Magyarországot először rabbá, azután koldussá, majd katolikussá teszem.” Ennek jegyében összehívta Pozsonyba a vésztörvényszéket és oda beidézte az ország összes protestáns prédikátorát és rektorát. A tiszántúliak és az önálló tartományt képező erdélyiek nem mentek el, a hódoltsági területekről a török nem engedte elmenni a lelkészeket (így lettek prédikátoraink életmentőivé), de a Dunántúlról és az északi országrészből így is vagy 400 beidézett jelent meg. Napokon át várakoztatták őket, enni-inni nem kaptak, még leülniük sem volt hol. Bent a tárgyalóteremben elképesztő vádakat vágtak fejükhöz. Végül mindegyikük elé külön-külön odalöktek egy lapot rajta három pont:
1. feltétel nélkül áttérnek a katolikus vallásra
2. ha nem, lemondanak hivatalukról, vagyonukról és elhagyják az országot
3. ha ez sem, életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltetnek
Félelmükben sokan aláírták az első, de főképpen a második pontot (családos, sokgyermekes életek, érthető), de negyvenen nem írták alá egyiket sem. A büntetés örökös gályarabság. Bécsújhelytől gyalogosan, megbilincselve át az Alpokon Nápolyig. Irtózatos szenvedések után harmincan érkeztek meg lesoványodva, végelgyengülve. Gályarabságra akkor csak köztörvényes bűnözőket vittek. 14-16 órát eveztek állva, egy szál ágyékkötőben, latrina nem volt, tisztálkodni nem lehetett. Ez időben is újabb lelkipásztorok haltak meg. Több mint egy év elteltével lassan, de megmozdult Európa közvéleménye. Michiel de Ruyter holland admirális hajóhadát a Nápolyi-öbölbe vezényelte, az ágyúkat a városra irányította, ultimátumot küldött az alkirálynak, amennyiben záros határidőn belül nem adja ki a prédikátorokat, szétlövi a várost. A maradék túlélők így menekültek meg.
Van egy festmény a Debreceni Református Kollégiumban, azt a pillanatot ábrázolja, amikor a megszabadult foglyok tetvesen, büdösen felszédelegnek a fedélzetre, és ott a tisztek, matrózok feszes vigyázzállásban köszöntik őket. „Köszönjük” – mondta Harsányi István rimaszécsi lelkész az admirálisnak. „Nekünk van köszönnivalónk” – felelte ő, majd így folytatta: „hiszen Jézus Krisztus iránti hűségetekkel nagyon nagy példát adtatok nekünk is.”
Felmerülhet a kérdés, nevezett reformátorok áldott, nyakas kálvinisták miért vállalták, hogy bírták ezt az ember feletti szenvedést? Legyen erre hiteles válasz egyikük, a mártír Huszti Mihály keszi lelkész haldokoltában elmondott imája: „Uram ne emlékezzél meg az én bűnösségemről, hanem jöjj kegyelmeddel a segítségemre, szenteld meg borzasztó fájdalmaimat, hogy a te szándékodnak megfelelően arra törekedjem, ami a te dicsőségedre, nekem megnyugvásomra, e világon élő szentjeidnek pedig a hasznára szolgál. Töltsd be lelkemet azzal a készséggel, hogy bármely pillanatban távozhassam e test börtönéből, s hogy itt és az örökkévalóságban és mindenben a te dicsőségedre törekedjem. Ámen.”
„Az igazak emlékezete legyen áldott.” (Péld 10:7)
Berkesi Gábor
Gondolatok
- Részletek
- Írta: Mátyás Imre
– Távol a kereszttől és kísértések híján senki sem tudhatja, mi a hit, és mekkora ereje van. Ez csak kísértések és szorongattatások közepette fogható fel. Méghozzá nem a testi bűnökre gondolok és utalok, melyek a maguk módján az istenfélőket is gyötrik, hanem azokra a lélekbeli kísértésekre, melyeket csak az érthet meg, aki már maga is érezte és tapasztalta őket. Az, hogy mi a hit, csakis a kísértésekből érthető meg.
In: Luther Márton: Asztali beszélgetések. Luther Kiadó, LVM 8., 2014. (Márton László ford.)
– Ha nem látunk kiutat, módot, eszközt, ötletet, mely a balszerencséből kisegítene minket, akkor eszünkhöz igazodva arra következtetünk: végünk van. Ha pedig hiszünk, akkor üdvösségünk veszi kezdetét. Mert, ahogy az orvosok mondják: ahol vége a filozófiának, ott kezdődik az orvostudomány, úgy mi is joggal mondhatjuk: ahol vége az emberi segítségnek, ott kezdődik Isten segítsége, vagyis az Isten igéjébe vetett hit. Ha vége az emberi segítségnek, Isten kezd segíteni azokon, akik hisznek benne.
In: Luther Márton: Asztali beszélgetések. Luther Kiadó, LVM 8., 2014. (Márton László ford.)
– Ha azt tennénk, amit kellene, és nem azt, amit akarunk, akkor meg is kapnánk, ami megillet minket. Csakhogy mi azt csináljuk, amit akarunk, nem pedig azt, amit kellene, ezért azt is el kell viselnünk, amit nem akarunk.
[Kellés és akarás] In: Luther Márton: Asztali beszélgetések. Luther Kiadó, LVM 8., 2014. (Márton László ford.)
Ha minden összezavarodik - így szól -, és a pusztulástól való rettegés mindent hatalmába kerít, csak hívjatok engem, és megmenekültök. Tehát bármennyire el is nyeli az embert a bajok örvénye, Isten mégis felkínálja neki a menedéket, ahová meneküljön.
Kálvin János
Tehát ha most sok zavaros dolgot látunk a világban, emeljen fel és szüljön újjá minket az a bizalom, hogy egyszer eljön Krisztus, hogy mindent tökéletesen helyreállítson. S ha ezalatt azt látjuk, hogy a bűnnek maradványai még ránk vannak tapadva, hogy mindenfelől körül vagyunk véve különféle nyomorúságokkal, hogy a világ tele van széthúzással, sírjunk e bajok felett, de úgy, hogy a megújulásba vetett reménység tartson meg minket.
Kálvin János
Mert semmi sem zavar meg minket jobban, mint amikor a saját gondolatunkban megrekedünk és ezzel saját magunknak okozunk nehézségeket, amelyeket Isten kész lenne orvosolni, ha meg volnánk győződve arról, hogy nincsen semmi lehetetlen abban, amit ő előre látott, elhatározott, sőt megjövendölt azért, hogy minket bátrabbá tegyen.
Kálvin János
Presbiterek az Igéről - Lohr Ferencné
- Részletek
- Írta: Lohr Ferencné
„… én te rólad el nem feledkezem” Ézs 49,15
Kora gyermekkorom óta ez az ige fel-fel bukkan az életemben, úgy is mondhatnám, hogy Isten kegyelméből vezet. Reggelente felébredve, a falon egy ovális alakú, feketére lakkozott fa táblát láttam, abban valamilyen számomra érthetetlen vonalakat, szép, faragott díszítéseket. A betűkkel való ismerkedés során már el tudtam olvasni. Akár akartam, akár nem, minden napom ezzel a bíztatással kezdődött, mert a látóterembe mindig belekerült a szöveg. A mondatot értettem, de az üzenetet nem.
Sok év telt el az óta, a táblácska eltűnt. Egyszer még egy költözködés kapcsán a csomagok közül előkerült. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, ment a már megunt tárgyak közé. A Kelenföldi református templomban, Sebestyén Bandi bácsi szolgálatait ámulva hallgató kislány lassan eltávolodott a vallásától (nem a hitétől!), egy Szabad Keresztény gyülekezetbe kezdett járni. Istennek hála itt értettem meg, hogy Isten Jézus Krisztust miért küldte el közénk, miért kellett meghalnia és feltámadnia, itt eszméltem arra, hogy az én bűneim is tartószögek voltak Jézus keresztjén, itt törtem össze és kértem bűnbocsánatot, elfogadtam Jézust megváltó Uramnak.
Ebben a gyülekezetben olyan, számomra nem elfogadható dolgok történtek, amelyek meghasonlást okoztak bennem. Viszonylag hosszú idő telt el úgy, hogy gyülekezetbe nem jártam igét nem olvastam, nem hallgattam, de nem váltam Istentagadóvá. Házasságom révén a katolikus vallással is megismerkedtem, gyermekeinket katolikusnak kereszteltettük. Nehéz időszaka volt ez az életemnek, három év alatt született a három gyerekünk, férjemnek sokat kellett külföldre utaznia, az én munkám is teljes embert követelt, itthon sem lazíthattam. Egészségügyi problémák adódtak, sokat keseregtem, lassan depressziós lettem.
Úgy éreztem, nem tudok mindenütt száz százalékosan teljesíteni. A család az első, de az erőm egyre fogy. Beteg lettem, leszázalékoltak. Egy családi összezörrenés után kirohantam a lakásból és rohantam a Pozsonyihoz, ha fogad a lelkész kiöntöm a lelkem, ha nem nyílik az ajtó, a Dunának megyek. Nyílt az ajtó, megszólítani sem tudtam az ajtóban állót, de zokogva kiöntöttem lelkem. Együtt imádkoztunk, megnyugodva tértem haza. Azóta a Pozsonyi úti gyülekezet tagja vagyok.
Megtapasztaltam, megértettem, hogy annak a bizonyos fekete táblácskának mi volt- és mi ma is az üzenete: „én terólad el nem feledkezem”. Köszönöm Uram, bocsásd meg, hogy én viszont ezt gyakran megteszem! Ámen.
Imádság
- Részletek
- Írta: Baán Márton Botond
Istenünk, köszönjük az igét, és köszönjük azokat, akiken keresztül eljutott hozzánk is a te szavad. Köszönjük a kegyelmed, a gondviselésed, a türelmed. Hálásak vagyunk a reformátorokért, azokért, akik elkötelezettek voltak a te igéd mellett, akiknek minden vágya volt, hogy mi, a te néped, a te gyermekeid, olvashassuk és megismerhessük a te beszédedet. Köszönjük, hogy ehhez a beszédhez, az igéhez fordulva mindig lehet és van is megújulás, mindig van lehetőség hozzád menni, hozzád térni. És köszönjük, hogy minket, akik hozzád megyünk, semmiképpen el nem küldesz, hanem érdemeinktől függetlenül, csakis kegyelmedből, a Jézus Krisztusba vetett hitünk által befogadsz, eltörlöd minden adósságunkat, és magadhoz ölelsz minket szeretetedben. Ezért egyedül neked jár hála, és egyedül téged illet dicsőség. Kérünk Urunk add, hogy vágyjunk téged naponként mind jobban megismerni, szavad és Lelked által megerősödni és megújulni. Segíts, hogy felfoghassunk valamit, megérezhessünk valamit abból a csodálatos kegyelemből, amivel te lehajoltál és megmentettél minket, hogy aztán továbbadhassunk belőle mi is egymásnak és a világnak, ami sóvárogva várja azt. A mi Megváltó Urunk, Jézus Krisztus nevében. Ámen.
'56 költője - Gérecz Attila
- Részletek
- Írta: Mátyás Imre
Gérecz Attila 1929. november 20-án született Dunakeszin, református családban. 1944. őszén vonult be a Honvédség Tüzérségi Hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához. A világháború végnapjaiban előbb a németországi Friedrichshafenbe, majd a város francia megszállása után Taldorfba került. A francia hadifogságból 1946. október 23-án jött haza. A dátum, hazaérkezésének napja meghökkentő. Katonaiskolás éveit nem ismerték el, ezért egy éven belül három év tananyagából tett vizsgát, majd 1948-ban leérettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Miután családi háttere és hadapród volta miatt az egyetemre nem vették fel, vasesztergályos tanoncként egy csepeli műhelybe járt dolgozni. Ifjúi erejét, nem mindennapi tehetségét a sportnak szentelte: 1949-ben, huszadik évében már a Magyar Öttusa válogatott keretének tagja, edzői szerint nagy sikerek várományosa.
A sportpályafutást hirtelen törte derékba 1950. december 8-i letartóztatása. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt összeesküvés és hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Ügyükben négy halálos ítéletet hoztak, három társát felakasztották. Attila a koncepciós perekre jellemző súlyos ítéletet, 15 évi börtönbüntetést kapott.
A váci börtönben raboskodott, ahol a "Füveskert"-i költők, írók: Béri Géza, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor és Tóth Bálint barátságukba fogadták és verselésre, műfordításra bíztatták.
1954. július 18-án, a nagy dunai árvíz idején megszökött. Korábbi sportteljesítményei jelentősen közrejátszottak abban, hogy a medréből kiáradt Dunát átúszva jutott be Budapestre. Három nap múlva árulás következtében fogták el. Szökéséért további három év szigorított börtönt kapott.
A budapesti Kozma utcai Gyűjtő fogházból a forradalom október 30-án szabadította ki. Még aznap találkozott író börtöntársaival az Írószövetség székházában, majd Tamási Áron íróval közösen, végleges formába öntötte a rabságból szabadult írók felhívását a Nemzethez. A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzott kiáltványából, mely a rádióban is elhangzott. November 4-e tragikus hajnalán keserű elszántsággal csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus kórház környékén harcolt, november 7-én két szovjet tankot harcképtelenné tett, de egy harmadikról leadott sorozat kioltotta ifjú életét.
Verseit nyugaton az 1950-es évek vége óta publikálta a Nemzetőr, itthon verseinek közel teljes gyűjteménye Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja címmel 1991-ben a Stádium kiadó gondozásában jelent meg először. Verseit a Hangzó Helikon sorozatban megzenésített formában is elérhetjük.
Az Isten balján
Nekem már szitok az Isten szó a számon.
Én nem a haldoklót, az élőket szánom.
Már a tavaszban is csak öldöklést látok,
minden új élet új, Istenre szórt átok.
Születünk, s ez nem cél, csak istenítélet,
percnyi örömünkért fizet meg egy élet.
Élek, s ez gesztus csak; vezeklő ígéret:
“Amíg te élsz anyám, addig én is élek.”
S ő sejti, hogy vágyom, vágyom sírbadőltét,
hívő, szent mosolyát könnyek összetörték.
A kedvesem beteg. Oly szép, imahalvány...
és szeret míg a láz fest csókszínt az ajkán.
Ím vedd Uram a sorsom; úgy lankad Elébed,
mint Krisztus-fő amely már tövisekkel érett!
(Gyűjtő, Kisfogház, 1954.)