Gérecz Attila 1929. november 20-án született Dunakeszin, református családban. 1944. őszén vonult be a Honvédség Tüzérségi Hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához. A világháború végnapjaiban előbb a németországi Friedrichshafenbe, majd a város francia megszállása után Taldorfba került. A francia hadifogságból 1946. október 23-án jött haza. A dátum, hazaérkezésének napja meghökkentő. Katonaiskolás éveit nem ismerték el, ezért egy éven belül három év tananyagából tett vizsgát, majd 1948-ban leérettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Miután családi háttere és hadapród volta miatt az egyetemre nem vették fel, vasesztergályos tanoncként egy csepeli műhelybe járt dolgozni. Ifjúi erejét, nem mindennapi tehetségét a sportnak szentelte: 1949-ben, huszadik évében már a Magyar Öttusa válogatott keretének tagja, edzői szerint nagy sikerek várományosa.
A sportpályafutást hirtelen törte derékba 1950. december 8-i letartóztatása. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt összeesküvés és hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Ügyükben négy halálos ítéletet hoztak, három társát felakasztották. Attila a koncepciós perekre jellemző súlyos ítéletet, 15 évi börtönbüntetést kapott.
A váci börtönben raboskodott, ahol a "Füveskert"-i költők, írók: Béri Géza, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor és Tóth Bálint barátságukba fogadták és verselésre, műfordításra bíztatták.
1954. július 18-án, a nagy dunai árvíz idején megszökött. Korábbi sportteljesítményei jelentősen közrejátszottak abban, hogy a medréből kiáradt Dunát átúszva jutott be Budapestre. Három nap múlva árulás következtében fogták el. Szökéséért további három év szigorított börtönt kapott.
A budapesti Kozma utcai Gyűjtő fogházból a forradalom október 30-án szabadította ki. Még aznap találkozott író börtöntársaival az Írószövetség székházában, majd Tamási Áron íróval közösen, végleges formába öntötte a rabságból szabadult írók felhívását a Nemzethez. A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzott kiáltványából, mely a rádióban is elhangzott. November 4-e tragikus hajnalán keserű elszántsággal csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus kórház környékén harcolt, november 7-én két szovjet tankot harcképtelenné tett, de egy harmadikról leadott sorozat kioltotta ifjú életét.
Verseit nyugaton az 1950-es évek vége óta publikálta a Nemzetőr, itthon verseinek közel teljes gyűjteménye Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja címmel 1991-ben a Stádium kiadó gondozásában jelent meg először. Verseit a Hangzó Helikon sorozatban megzenésített formában is elérhetjük.
Az Isten balján
Nekem már szitok az Isten szó a számon.
Én nem a haldoklót, az élőket szánom.
Már a tavaszban is csak öldöklést látok,
minden új élet új, Istenre szórt átok.
Születünk, s ez nem cél, csak istenítélet,
percnyi örömünkért fizet meg egy élet.
Élek, s ez gesztus csak; vezeklő ígéret:
“Amíg te élsz anyám, addig én is élek.”
S ő sejti, hogy vágyom, vágyom sírbadőltét,
hívő, szent mosolyát könnyek összetörték.
A kedvesem beteg. Oly szép, imahalvány...
és szeret míg a láz fest csókszínt az ajkán.
Ím vedd Uram a sorsom; úgy lankad Elébed,
mint Krisztus-fő amely már tövisekkel érett!
(Gyűjtő, Kisfogház, 1954.)