2017 böjt

Részletek

Írta: Johann Bugenhagen

• ima,
• böjt

Mindenható Isten, irgalmas Atyánk! Te megszólítod Igéddel híveidet Jézus Krisztus által. Ahogyan testünket táplálod kegyelmesen testi eledellel, igaz lelki ételért és italért is könyörgünk Hozzád, hogy ne éhezzék lelkünk. Atyánk! Kérünk add, hogy mindenkor hálaadással és helyesen éljünk az úrvacsorában kapott ajándékoddal. Ámen.

Részletek

Írta: Mátyás Imre

• újság,
• böjt
• interjú
• RFZ

Tizenöt éve fáradhatatlanul szervezi a Református Zenei Fesztivált és a Református Énekek sorozatot. A Fesztivál azóta felekezetünk legnagyobb zenei közösségi eseményévé vált. Gyülekezetről-gyülekezetre jár, hívogat. Adatbázisában több száz kórust, művészt tart számon, akikkel folyamatosan kapcsolatban áll. A Reformációi Emlékbizottság Kulturális Munkacsoportjának tagjával, a Magyar Örökség-díjas Böszörményi Gergellyel beszélgettünk.

Bevezető. A Református Egyháznak örvendező egyháznak kellene lennie. Hiszen örömhírünk van! A Református Zenei Fesztiválon évek óta megtartjuk az Országos Papgyerek Találkozót. A lényege, hogy a sok lelkészcsaládból származó gyermeket, rokont megszólítsunk. Sokan nem járnak templomba, messzire kerültek az Egyháztól. Egyszer egy díszteremben ültünk a Lónyai utcai gimnáziumban, megkértük a résztvevőket, mutatkozzanak be, mondják el honnan jöttek és kik a felmenőik. A sor elején felállt egy hölgy, bemutatkozott, mentünk tovább. Sokan sorra kerültek, míg a sor végén egy hetven év körüli férfi felállt, ő is elmondta, engem így és így hívnak, innen jöttem, ezek és ezek a felmenőim. Erre az első hölgy felállt, rámutatott erre a férfira, és azt mondta: „Akkor mi unokatestvérek vagyunk.” Tudtak egymásról, de soha nem találkoztak életükben. Óriási nevetés, könnyek. Van-e értelme papgyerek találkozót szervezni? Persze, hogy van.

-          Milyen hatása lehet az ötszázas évfordulónak azokra, akik nem járnak templomba, vagy nem hívők?

Egyszer az egyik református gyülekezetben advent idején azt mondta a lelkész, hogy jó lenne, ha az egész év egyetlen advent lenne. Négy héten keresztül Krisztus-várók vagyunk, de mi történik az év többi részében? Így vagyok az évfordulóval is. 2014-ben kért fel engem a Bölcskei püspök úr vezette Zsinat elnöksége, hogy vállaljam a kulturális bizottságban való részvételt. Azóta tervezzük, hogy milyen hitünket erősítő rendezvények történjenek. Jó lenne, ha minden év jubileumi lenne. Amikor „pénz, paripa, fegyver” kevésbé számít. Amikor állam és egyház összefogása szépen működik. Saját elhívásomra is gondolok: 2000-ben a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozóján húszezren voltunk. Húszezren énekeltünk!

A nagy közösségben megélt hitélmény és összetartozás élménye az egészen más, mint amikor három ember imádkozik. Arra is szükség van, mert kell, hogy egyedül imádkozzon az ember – én például munka közben is a Református Énekek cd-t használom inspirációként. De amikor a Művészetek Palotájában ezernyolcszáz ember mondja együtt a Miatyánkot, az valóban felemelő. Másképp szól, mert világi helyen van. Templomban minden olyan természetes, templomon kívül már nem annyira: zsoltáros fáklyásmenet a Ráday utcán, a mulató negyedben. Veszélyes környék? Be-beszólogatnak? Érdekes, de nem! Aki a hitét vállalja világi helyen, bár ez sokkal nehezebb, mégis tartást ad az embernek. Szerintem nagyon jó, hogy ennyire sok program van. Nagyon jó, hogy másképpen juttatjuk el az evangéliumot az emberekhez, mint a hagyományos istentiszteleti formában. A fáklyásmenet kapcsán egyszer egy egyébként nagyon mély hitű hölgy azt kérdezte: „Kell ez nekünk, hogy vonulunk itt a mulató negyedben, belenéznek a képünkbe, tényleg kell ez?” Elmondtam neki, hogy minden évben rengeteg idegen, álldogáló ember jön és kérdezi: „Mi ez itt, kérem? Mit csinálnak?” „Istent dicsőítjük, megyünk a templomba istentiszteletre.” „Lehet csatlakozni?” „Persze, íme a fáklya, az énekfüzet.” Minden évben legalább húsz ember bejön velünk a templomba. A hölgy azt válaszolta: „akkor csinálni kell”! Hiszen sokan tudják, hogy akár egy ember behozatala is a templomba mekkora erőfeszítést igényelhet, hát még húszé!

Nagyon jó lenne, ha minden évben ilyen aktívak lennénk. A Református Zenei Fesztivál az egyetlen nagyrendezvény az egyházunkban, amit a Kárpát-medencében minden évben megtartunk. A Csillagpont és a REND (Református Egyházi Napok Dunántúl) kétévente van, Egységünnep sem volt minden évben. Kell, hogy minél többször legyen nagy közösségben megélt hitélményünk!

Egyik évben a Zsoltáros Fáklyás Menet egyszerűen nem érkezhetett meg a Kálvin térre, mert a Kálvin téri templomot éppen felújították. Talán az Úristen tanácsára hívtam fel a Bakáts téri plébánost: „Kedves Gábor atya! Mi idén nem tudunk megérkezni a Kálvin téri református templomba. Lehetne-e, hogy kivételesen a Zsoltáros Fáklyás Menet a katolikus templomba érkezik? Ott tartanánk a Református Zenei Fesztivál Késő Esti Zenés Áhítatát.” Mire ő: „Ez egy templomi alkalom, ugye, Gergely?” „Igen”, válaszoltam. „Templomi alkalomnak templomban a helye.” Így történt, hogy a katolikus templomban talált helyet az istentisztelet. Itt volt Fazekas László felvidéki püspök úr és fia, s az esemény után megkérdeztem, mit szólt az egészhez. Azt mondta, óriási volt látni kilencszáz reformátust, amint bevonulnak a katolikus templomba! Ilyen hatása is van a munkánknak.

A katolikus egyház egyébként szerencsésebb helyzetben van, körmeneteik gyakrabban lépnek ki a templomból. A fáklyásmenet közben tőlem is gyakran megkérdezik: „Most már nekünk is lesz körmenetünk”? Megvan már erre a válaszom. „Nem testvérek, mi nyílegyenesen megyünk a Ráday utcán Krisztus felé”. De ha mi reformátusként vagy diaszpórában élő magyarként elmegyünk Csíksomlyóra, akkor miért ne lehetne nekünk is közös összetartozás élményünk minden évben? Nagyon fontos, hogy ma már katolikusok és marxisták – ahogy az igehirdetésben hallottuk – is vallják, hogy ha nem lett volna Reformáció, talán Magyarország nem is létezne, vagy nem magyarul beszélnénk már. Mi itt ezzel a durván kétmillió reformátussal, Európa egyik legnagyobb református közössége vagyunk. Meg kell mutatni magunkat! Ez már nem a kommunizmus időszaka, amikor – a vicc szerint – a szeretetvendégség idején véletlenül nyitva marad a kertkapu. A lelkész szól, gyorsan csukjuk be, még a végén bejön valaki! Itt éppen ellenkezőleg kellene viselkednünk. Nyissuk ki a kapukat! A kisebb vagy a legnagyobb református eseményeken való részvétel nem lehet pénzkérdés, ezt mindenkinek érezni kell. A kérdés az, hogy akarunk-e nagy közösségben együtt imádkozni, dicsérni az Urat és szeretetben megélni összetartozásunkat!

-          Mit tartasz fontosabbnak: félévezred kulturális hagyatékát feldolgozni vagy pillanatképet adni arról, ami ma a református egyház és művészet?

A kettőt együtt. Zenei példánál maradva: az 1948-as énekeskönyvünk megtartása mellett foglalkoznunk kell a mai fiatalokat megérintő lehetőségekkel. A „dicsőítő zenekarokkal” ma nem kellőképpen foglalkozik az egyház. Ez csak egy példa. Ugyanezt gondolom a Reformáció jubileumáról is: adjunk átfogó és modern képet arról, kik vagyunk, és merre tartunk. Ez a programunkban benne van. De az is, hogy mutassuk meg az elmúlt ötszáz év kulturális értékeit. A jelenlegi költségvetés és a rengeteg munkatárs áldozatos munkája előremutató: nagyon tartalmas évünk lesz. Hiánypótló könyvek jelennek meg, például a Reformáció kincsei. Első kötete az evangélikus egyházról, második a reformátusról szól. Fotókiállítás nyílik, nagy kiállítás lesz a Nemzeti Múzeumban. Emlékhely létrehozása a Várban. Ide tartozik a Zenei hitvallásaink I., II. és III. koncertsorozat. Az első rész során a Lutheránia énekkar Bach H-moll miséjét viszi el országszerte, nagy protestáns helyszínekre. A második rész, a „Zsoltárok a reformációban”: Berkesi Sándor és a Kántus, valamint Arany János és a Psalterium Hungaricum kórusa, Pálúr János közreműködésével járja körbe a Kárpát-medence fontos protestáns emlékhelyeit. Az általunk szervezett harmadik rész pedig 15 kisebb hazai településre viszi el a „Reformáció 500” örömét három fiatal orgonaművész –Virágh András Gábor, Tóka Ágoston, Szotyori Nagy Gábor – és szólisták – például Berkesi Boglárka közreműködésével.

Mi a te részed ebben: programszervező vagy, producer vagy?

A Bizottság munkacsoportjai az előkészítésben vettek részt, pályázatok kiírásában és elbírálásában. Ez volt a mi feladatunk, ennek már vége. Több ökumenikus egyházi rendezvény szervezésében vagyok jelen, a RZF-n mi is az ötszáz éves jubileumra figyelünk. Idén szeretném például a Nemzeti Múzeum előtt a lépcsőn éneklő tömeget felduzzasztani. Aki szépen énekel, kétszeresen imádkozik. Nemcsak református kórusokat hívunk, jönnek más protestáns felekezetek, katolikusok is. Sőt világi kórusokat is hívunk. Ha egy világi kórus hajlandó eljönni, azzal nekem semmi bajom nincs, hátha így jut el az evangélium valakihez! A Múzeum vezetése, a régi és az új is, nagyon nyitott erre. De a kertben még több ezren elférnénk. Szeretném, ha idén a diák-tanár iskolazászlós menetet cserkészek is kísérnék saját lobogóikkal, felvonulással. A nem hívő emberek sokszor nem értik, hogy az egyházi intézményrendszer nélkül az ország hetek alatt bedőlne. A diák-tanár menet felhívja a figyelmet református oktatási intézményeinkre. Tavaly már százötvenen voltunk. Nem mellesleg a diákok is érzik, hogy ez az alkalom róluk szól. Szeptemberben ezek a diákok már szervezkednek, hogy hogyan vegyenek részt a fesztiválon.  Olyan élmény számukra, amit szeretnének újra átélni. Nagyon szomorú vagyok, amikor valaki azért nem jön el a rendezvényeinkre, mert „arra a hétvégére már van programom”. Erre a hétvégére ne szervezzünk programot! Ez csak szervezési kérdés, ebben sajnos az Egyház nem túl erős.

-          Újév hajnalán majd visszanézve az emlékévre, mivel lennél elégedett?

Szerintem nagyon szép évünk lesz. Azok az elképzelések, amiket a Bizottságban megálmodtunk, komoly tömegeket mozdítanak meg. Nagyon jó ötletek születtek, a mai kornak megfelelően. Friss internetes felületek, például amit a Dunamellék készített a Reformáció 2017-re, szép alkalmazásokkal, játékokkal, melyek megérintik a fiatalokat is. Magam is részt vettem az év nyitóalkalmán, a Debreceni Nagytemplomban. Jó volt látni, hogy kétezer-ötszáz ember zsúfolódott a falak között, állni kellett. Nagy élmény volt.  Az „Október a Reformáció hónapja” kiemelt esemény lesz. Az a kérdés, hogy október után mire jut még energia. Ha Szilveszterkor koccintunk, örömmel nézhetünk majd vissza: az Úristen megsegített minket. Kérdés: kell-e megint ötszáz évet várni, vagy az ötszázegyedik év is ilyen lelkes lesz? Amit idén elindítunk, azt tehát nem szabad abbahagyni. Ezt kifejeztem, amikor a rendelkezésre álló költségvetést terveztük: 2016-ra felvezető évre, 2017-re, mint jubileumi évre. De ugye nem ér véget a hitünk, a reformáció ünnepe 2017-ben? Nekünk már 2018-ra is le van foglalva a Müpa.

-          Pozsonyi úti kapcsolódási pontok?

Részletek

Írta: Mátyás Imre

A félreállított pap „virágvasárnapi” bevonulása Hódmezővásárhelyre

Édesapám nagy tudású, szociálisan érzékeny ember volt, sokat beszélt, jó humora volt, így veszélyes volt a rendszer számára. Áthelyezték hát Hódmezővásárhelyre. Elek Pali bácsi, egy „kuláknak” kikiáltott presbiter segített beköltözködni az állomásról. A kommunisták mindent elvettek Pali bácsitól, csak a szép sujtásos felső kabátját és fövegét nem vették el. Meg a tartását, azt nem tudták. Volt egy szamara, és egy gumikerekű kordéja, ezzel segített nekünk. Apámnak volt egy nagy legyező pálmája, ami a vonattal jött. Hódmezővásárhelyen a vasútállomástól egy szép hosszú egyenes út vezetett be a városközpontba. Ezen jött végig a szamárfogatunk. Úgyhogy apám rögtön botránnyal érkezett Hódmezővásárhelyre, hiszen azt mondta, „krisztusi” bevonulásom volt a városba, szamárral, pálmaággal.

Elek Pali bácsi

A „kulák-listás” Elek Pali bácsi (presbiter) tartását, megtörhetetlen jellemét és humorát jól jellemzi az egyik története:
Ki volt adva az ötvenes évek közepén a rendőröknek, hogy zaklassák a „kulák-listásokat”. Egyszer az egyik rendőr megállította Pali bácsi szamárfogatát Hódmezővásárhely főterén több ember előtt.
„Állj! Kéröm a papírjait!”
„Azok mán jó helyön vannak, mert maguk régön elvötték tűlem” – válaszolt a „kulák”.
„Né szömtelenködjön, mer’ elvöszöm a szamarát, oszt akko’ mi lösz!?” – így a rendőr.
Mire Pali bácsi: „Akkor rendőr lösz a vejem! Na gyí!” És ott hagyta a rendőrt, az emberek nagy derültségére.

Részletek

Írta: Cseri Kálmán

Cseri Kálmánra emlékezünk

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével,amely Isten szájából származik.” Mt 4,4

Az igével ugyanúgy kell táplálkozni, mint a kenyérrel. Abból is naponta eszünk, sorban szeleteljük, megrágjuk, és az emésztés során lesz belőle erő, gondolat, teljesítmény, gyarapodás. A Bibliát is jó naponta olvasnunk, nem összevissza, hanem egy-egy könyvet sorban, végig és gondolkozva, „megrágva”. Aztán lesz az igéből szeretet, türelem, bölcsesség, lelki erő.
Az eredményes bibliaolvasás öt mozzanatból áll:
1. Röviden imádkozom, hogy Isten segítse megértenem hozzám szóló üzenetét.
2. Elolvasom a soron következő szakaszt többször is, egyre lassabban.
3. Kérdéseket teszek fel: miről is van itt szó, mit mond ez a rész Istenről, mit mond az emberről, vajon mit üzen általa most nekem Isten?
4. A legfontosabbakat egy-két mondatban felírom egy füzetbe. A leghangsúlyosabb bibliai verset könyv nélkül megtanulom, napközben is ismétlem.
5. Nyugodtan, részletesen imádkozom. Imádságomat hálaadással kezdem, bűnvallással folytatom, majd Isten elé hozom mások problémáit is, végül magamért könyörgök.

Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja