Részlet György Antal: A hit példaképei, Egyháztörténeti olvasókönyv című művéből
"Nem a mise, nem a fülbe gyónás, hanem a Krisztusban való hit szabadít meg bűneitekből. Ő az egyedül közbenjáró, és nem a szentek."
Dévai tábora rendkívül megnőtt. Nem tetszett ez a budai papnak, és addig áskálódott ellene, hogy Zápolya börtönbe záratta – mégpedig a toronybörtönbe, ahová a halálraítéleteket vitték. Egyik nap egy nagy termetű, mogorva embert löktek melléje, a király patkolókovácsát. Az az ember azonban senkivel sem beszélt, csak ült magába roskadtan. Így teltek-múltak a hetek, hónapok. A kovács a nyirkos hideg falak között nagyon megfázott, hideg rázta. Dévai nagyon megszánta a szerencsétlent, betakarta a maga pokrócával, megitatta, ápolta. A beteg jobban lett.
- Köszönöm, amit értem tettél.
- Jézus nevében tettem, neki köszönd meg.
Ettől kezdve jó barátok lettek. A kovács elmondta, hogy véletlenül rosszul patkolta meg a király lovát, a ló lesántult, emiatt zárták börtönbe. Dévai a fejét csóválta: ilyen semmiségért börtönbe zárni valakit…
- De ez még semmi – folytatta a kovács -, ha a ló elpusztul, engem felakasztanak. Dévai nem akart hinni a fülének:
- Egy ló többet ér, mint egy ember?
- Ne búsulj – vigasztalta-, a ló meg fog gyógyulni, és te megszabadulsz.
- …és ha nem, akkor nekem végem.
Egyik nap zörrent a kulcs a zárban.
- Biztosan értem jönnek, visznek a bitófára.
A börtönparancsnok volt.
- No, kovács szerencséd van, a ló meggyógyult, szabad vagy! Na, indulj!
A kovács ránézett Dévaira, s szívében valami forró szeretet támadt. Itt hagyja azt az embert, aki neki az élet útját mutatta meg?
- Nem kell a szabadság, csak úgy, ha Dévait is szabadon engedik.
- Ne okoskodj! Dévai sohasem szabadulhat.
- Akkor nekem sem kell a szabadság.
A parancsnok elment, és jelentette a királynak a furcsa esetet. Zápolya a fejét csóválta.
- No, ha annyira ragaszkodnak egymáshoz, engedd szabadon mind a kettőt!
A fáklyavivő
Szabadulása után, 1536-ban Nádasdy Tamás sárvári birtokán telepszik meg. Itt írja meg az „Apologia” című kitűnő könyvét a reformáció védelmében. Ebben 52 tételben kifejti a reformáció rendszerét úgy, ahogy Luthertől tanulta. Sárváron nyomdát és iskolát alapít. Megírja az első magyar helyesírási szabályzatot, Orthográfia címmel.
Dévait azonban súlyosbodó szembaja arra kényszeríti, hogy újra útra keljen. Németországba megy, ahol Dietrich Veit, nürnbergi lelkész vendége. Hazatérve újra Sárváron találjuk, majd Németújvárra megy, a Battyány birtokra, hogy ott is hirdesse az igét. 1537-ben Sárosptakon van, ahol Perényi Péter udvari papjaként a jobbágyok egész sorát téríti az evangéliumi hitre. De nem marad sokáig, elvállalja a szikszói iskola vezetését. 1541-ben innen is menekülni kényszerül, Szalaházy pribékjei mindenütt nyomában vannak. Újra Németországba megy. Wittenbergben Melanchtonnál vendégeskedik. Hazajövet útba ejti Bázelt is, ahol ekkorra már készen van Kálvin Institutiója. Valószínűleg ismerte, mert az úrvacsoráról való tanítása ugyancsak eltért Lutherétől, amiért a nagy reformátor súlyos szemrehányást tesz neki. Miskolcra hívják lelkésznek, de papok üldözése miatt Erdődre menekül, ahol Drágffy Gáspár az úr, és az ő pártfogása mellett végzi reformátori tevékenységét. Részt vesz a nagyváradi hitvitán, ahol egyszerű, világos szavakban fejti ki a megismert hitigazságokat. Nem állíthatjuk biztosan, de valószínű, hogy elfogadja a debreceni lelkipásztorságot, ahova Török Bálint özvegye, Pemflinger Katalin hívja meg. Itt is fejezi be küzdelmes életét.
Dévai nyughatatlan, örökké mozgó lélek. Alig van olyan vidéke az országnak, ahol ne fordult volna meg, és ne hirdette volna az éltető evangéliumot. Érezte, hogy a népnek soha nem volt olyan szüksége a bátorító, vigasztaló szóra, mint éppen azokban a vérzivataros időkben. „Az Isten beszéde életadó kenyerének édességét megkóstoltatta és megízleltette népünkkel. Sietett, míg nappal vagyon” – írta róla Bod Péter a 17. század jeles egyháztörténet írója, a Magyar Athenas című könyvében.