Isten soha el nem múló szeretetének megnyilvánulásai húsvét történetében a négy evangélista alapján
Egy történet, négy evangélista tollából. Előttünk áll, olvasható magyar nyelven is, ki hogy emlékezik, mit tart fontosnak az utókor számára lejegyezni. Máté a zsidókeresztyéneknek ír, Márk evangéliuma nem más, mint Péter római beszédének írásba foglalása, Lukács a pogánykeresztyéneket szólongatja, János jóval később Kis-Ázsiát. Az eseményben sok minden közös: időpont: a Sabbath elmúltával a hét első munkanapja, napszak: hajnal, kora reggel, személyek: asszonyok, a perc gondja: az elhengerítendő malomkő, helyszín: Arimátiai József családi sírboltja.
A mennyei hang Máténál bátorít, örömhírt mond, hív majd misszióba küld: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt.” Mt 28,5-6 Majd a félelemmel, de nagy örömmel csetlő-botló asszonyokkal szembejön Jézus (a feltámadt, az újra élő) és szól: „Üdvözöllek titeket! Ők pedig odamentek hozzá, lábát megragadták, és leborultak előtte.” Mt 28,9. Szava biztat, szeret, vezet: „Ne féljetek! Menjetek el, mondjátok meg az én testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” Mt 28,10
Márknál az első nap estéjén a megfeddett tanítványoknak Jézus megfogalmazza a világmisszió gyönyörűséges bátorítását: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: Az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek föl, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.” Mk 16,15-18
Lukács nem volt szem- és fültanú, amit leír, másoktól hallotta. Nála a mennyei szózat kérdez (költői kérdés), csodás örömhírt közöl, emlékezteti amnéziás gyermekeit: „Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában volt. Azt mondta: Az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, megfeszíttetnie és harmadnapon feltámadnia.” Lk 24,6-7 Az esti találkozás során Jézus teológiai alapvetést tart a meglepetéstől félájult tanítványainak: „Erről beszéltem nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, ami megíratott felőlem Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és azt mondta nekik: Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halottak közül. És az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden pogány között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek tanúi. Azért én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” Lk 24,44-49
János emlékeiben az első este él, a „csengő” és „kopogtatás” frászos óráiban a személyesen hangzó, nyílászárókon is áthatoló Úr bátorítása: „Békesség nektek! Ahogy engem elküldött az Atya, én is úgy küldelek el titeket.” Jn 20,21
Ti ne féljetek – hangzott, hangzik ma is. Ki ez a ti? Bárki, aki elfogadja őt. Nagypéntek megkergült ordibálásai után gyógyszer a húsvéti mennyei szó. Nekünk is szól, mindenkori utókornak. Éljünk vele, gyógyuljunk általa. Ámen.