2017 reformáció

Részletek

Írta: Székely Tamás

Teremtő Istenünk, Szerető Atyánk, mindenségnek Mindenható Királya!

A sok hangosan s ékesen szóló trombita fanfárja közt egy csöndes pillanatot találva hadd vigyük szent színed elé a mi hálaadásunk szavát!
Hálát adunk néked, aki szólsz, és a te szavad teremtő, életre hívó, világmindenséget formáló szó; a te szavad királyi bölcsesség, prófétát szólásra kényszerítő erő, a bűnbánatra, megtérésre, s a bűnöst megmentő kegyelmed deklarálása, hála érte neked! S hála néked, hogy a Te szavad nem maradt titokban kinyilatkoztatott isteni bölcsesség, hanem Krisztusban testté lett Igeként megváltoztatta a világot, s benne az emberi életet!
A te szavad Urunk a mi egyedüli igazodási pontunk. Hiszen a te szavadból, „Egyedül a Szentírásból" ismerhetünk meg tégedet és Önmagunkat. Hisszük, hogy Te személyesen ajándékoztad nekünk a te igédet. Hálásak vagyunk azért, hogy magyar nyelven olvashatjuk, s magyar nyelvünk fejlődésének forrása, megtartásának ereje, s kultúránk kovásza lett az Írás.
Hálát adunk neked, hogy „Egyedül hit által", és nem bármiféle igyekezetből remélheti néped, hogy nekünk ajándékozod üdvözítő kegyelmedet. S bár a világ szomjazza jócselekedeteinket, a szeretetnek és hitnek cselekedeteit, köszönjük, hogy nem ezekért tartasz meg, hanem a nekünk ajándékozott hit által indítasz arra, hogy megtartsuk törvényedet és ne csak üres szavakat hangoztatva osszunk meg szép aforizmákat a szeretetről, hanem cselekvő szeretettel hozza közel néped és egyházad az emberekhez a Te irgalmadat.
Hálát adunk neked, hogy „Egyedül a te kegyelmed" eltörli bűnünket. Megvallhatjuk Neked nyomorúságunkat, Neked, aki drága véreden megváltottál bennünket az ördögnek minden hatalmából, s ezért tulajdonoddá lettünk mindörökké. Megfizetted, amit ember meg nem fizethet, elvégezted, amit emberi szó meg nem köszönhet, megcselekedted, amit emberi cselekedet meg nem tehet. Ingyen kegyelemből, s felbecsülhetetlen értékű áldozattal.
„Krisztusunk, egyedüli Közbenjárónk": vidd a mi hálaadásunkat Szent Atyád színe elé és könyörögj értünk nyomorúságunkban! Ne hallgasd el akaratodat néped előtt, s add a te Szentlelked vezetését, hogy tudjunk járni a te Utadon, a te Igazságod szerint, hogy miénk lehessél te, ki magad vagy az Élet!
Talán egy ember megtérése is megváltoztathatja a történelmet és az egyházat, de tudjuk, és hisszük és valljuk, hogy egyházunknak „Mindig újulnia kell": talán nem látjuk azt a 95 vitatható problémát, melyet templomunk kapujára szegezhetnénk 500 év múltán is, de azt hisszük és valljuk, hogy nem cselekedhetnek mást a tagok, mint amit a Fő megkíván. Ezért a Te néped hálásan hirdeti szavadat, a Te tested cselekszi a rá bízott feladatot és maga előtt látja szenvedő alakodat, s bár talán útja nehéz és küzdelmes, feltámadásod ígéretére tekintve tudja, hogy a vége nem lehet más, csakis győzedelmes!
Új idők új Luther Mártonai: a Te szolgáid. Hiszen a hitet és a boldogságot te adod, miként mennybe vágyó nélkülözésünket, vigaszra vágyó könnyeinket, örökséget váró szelídségünket, megelégíttetést reménylő igazság-iránti epekedésünket, irgalmasságot ígérő irgalmas lelkületünket. Te adod a szívnek tisztaságát, hogy meglásson Téged. Te adod a békéltetés szolgálatát, mert az embert, s a Te népedet megbékítetted önmagaddal. Te feded fel előttünk, megannyi Pátmosz-sziget szenvedő Jánosai előtt a Mennyet, hogy erőnk legyen elviselni üldöztetésünket. Ha letérünk az útról: könyörgünk valódi megújulásért, új formáltatásért, újjáteremtésért, reformációdért, hogy lehessünk Benned a te új teremtésd!
Egyedül tied legyen a dicsőség! Hiszen te adtad a mögöttünk levő öt évszázad útját, világosságát, s te is bocsátod meg minden sötétségét. Hálaadásunkban Rólad emlékezünk, hiszen te cselekedtél mindig is választottaid által, s te nem hagytad magára sohasem tévelygő népedet, hanem szenvedéssel, igével, kemény prófétai beszéddel hívtad, hogy megtalálja hozzád az utat. Dicsőség neked, aki teremtesz, aki fenntartasz, aki bölcsen igazgatsz! Dicsőség neked mindörökké!
Ámen.

Részletek

Írta: Mátyás Imre

A jelkép szimbolikájáról így írt Luther 1530. július 8-án Lazarus Spenglernek:

„Minthogy tudni szeretnétek, hogy pecsétem jól sikerült-e, elmondom, milyen gondolatokat akartam pecsétnyomómon, teológiám ismertetőjegyén, megmintázni. Benne kellett lennie elsősorban a keresztnek: Fekete kereszt a szívben, amelynek természetes színűnek (piros szív) kellene lennie, hogy állandóan emlékeztessen a Megfeszítettbe vetett hit boldogító hatalmára, mert akkor leszünk igaz emberek, ha szívből hiszünk. Ez a kereszt fekete ugyan, megöl és fájdalmat okoz, de meghagyja a szívet eredeti színében, nem semmisíti meg a természetet, hanem életben tartja… Az ilyen szív fehér rózsán pihen. Azt jelenti ez, hogy a hit örömöt, vigasztalást és békességet terem, tehát viruló fehér rózsákon vezérel bennünket. Nem úgy adja a békét és örömöt, mint a világ! Ezért kell fehérnek és nem pirosnak lennie a rózsának. Mert a fehér a lelkek és az angyalok színe. Ez a rózsa égszínkék mezőben virul, mert az ilyen lelki és hitbéli öröm az eljövendő öröm előhírnöke már most a hitben élve és reménységben hordozva. De még nem az igazi öröm. Ezt a mezőt aranygyűrű veszi körül. Az ilyen boldogság ugyanis örökké tart a mennyben, nincs vége, drágább minden örömnél és vagyonnál, ahogyan az arany a legnemesebb és legdrágább ásvány."

Részletek

Írta: Reményik Sándor

Károli Gáspár emlékezetének

Alkotni könnyebb: a szellem szabad,
A képzelet csaponghat szerteszét,
Belekaphat a felhők üstökébe,
Felszánthatja a tenger fenekét,
Virágmaggal eget-földet bevethet,
Törvénnyé teheti a játszi kedvet,
Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad,
S vakmerőn méri Istenhez magát...
Az alkotás jaj, kísértetbe is visz.
A fordítás, a fordítás - alázat.
Fordítni annyit tesz, mint meghajolni,
Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni,
Valaki mást, nagyobbat átkarolva
Félig őt vinni, félig vele menni.

Az, kinek szellemét ma körülálljuk,
A Legnagyobbnak fordítója volt,
A Kijelentés ős-betűire
Alázatos nagy gonddal ráhajolt.
Látom: előtte türelem-szövétnek,
Körül a munka nehéz árnyai:
Az Igének keres magyar igéket.
Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv
Megcsendíti-e Isten szép szavát?
És látom: győz, érdes beszédinek
Szálló századok adnak patinát.
Ó, be nagyon kötve van Jézusához,
Félig ő viszi, félig Jézus őt.
Mígnem Vizsolyban végül megpihennek,
Együtt érve el egy honi tetőt.
Amíg mennek, a kemény fordítónak
Tán verejtéke, tán vére is hull,
De türelmén és alázatán által
Az örök Isten beszél - magyarul.

Részletek

Írta: Szűcs Attila

A régi családi otthon szülői ágya felett olvashattam ezt az igét: „Ne félj, csak higgy!” Márk 5,36. Fiatalon csak átszaladt a tekintetem rajta, ám most, közel fél évszázaddal a hátam mögött, úgy érzem, mindig ez az ige volt az, amelyik leginkább erőt adott és elkísért a mindennapok harcaiban, küzdelmeiben.

Születésem óta természetes, hogy a Pozsonyi úti református templom az, amit sajátomnak mondhatok, hiszen nagyapám, édesapám, nagynéném is presbiterek voltak itt. Tőlük tanultam, hogy a közösség nem alakul magától, azért dolgozni kell. Talán ez a tenni akarás és valamilyen Isteni sugallat vezetett arra, hogy tanár lettem. 25 évesen az életem két legfontosabb szerepe egyszerre indult el: elkezdtem tanítani és apa lettem. Megannyi ok az aggodalomra és félelemre! Minden nap kiállni és tanítani, elhinni azt, hogy amit mondok, ahogy élek az példa, megtanulandó minta lehet a diákjaim és a saját gyerekeim számára is. A családomért érzett felelősség miatt, bizonytalanságaimban és veszteségeimben, kértem, kérem sokszor az isteni segítséget. Olyankor próbálom az egyszerű mondatot megfejteni: Ne félj, csak higgy! Nehéz ezt a kérdést boncolgatni, de talán úgy magyarázom testnevelő tanári magamnak, hogy a lovasnak, vagy a tornásznak is vissza kell szállni a lovára, vagy a szerére, ha leesett róla. Ha nem teszi, ott marad benne a félelem, és talán nem is fog soha többet újra felülni rájuk. Így lehet ez a lelki sérüléseinkkel, fájdalmainkkal is, hogy mikor leesünk „hitünk lováról”, és hagyjuk, hogy a harag, a fájdalom, a veszteség érzése uralkodjon el rajtunk, akkor lehet, hogy soha nem találunk majd vissza a szeretet útjára. Az ige nem csak egy felirat a szoba falán, megéléshez kell egy lelki otthon! Nekem ez – ahogy a fiatalok is hívják, mint kiderült a sok nyári hittanos táboroztatás alkalmával – a „Pozsi”. Az istentiszteletek békéje és a gyülekezettel való közös éneklés segít letenni a mindennapok fáradalmait, félelmeit. Hálásak lehetünk reformátor elődeinknek, hogy a legszebb nyelven – magyarul – hallgathatjuk Isten tanításait, amelyek így eljuthatnak a szívünkig. A fenti gondolatokat megerősítik 462. énekünk sorai: „…Mert nélküled az én erőm oly kevés, de hol te jársz előttem nincs rettegés.”

Szeretettel: Szűcs Attila