„…Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Azért tehát nem azé, aki akarja, nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené… Azért akin akar, könyörül, akit pedig akar, megkeményít.” Róma 15,18
A predestináció a kálvini életmű neuralgikus pontja, sokak számára botrányköve. Így hangzik: Isten némelyeket örök üdvösségre, másokat örök kárhozatra rendelt. Belátható, első olvasatra, hallásra szinte magyarázhatatlan. Isten egyeseket örök üdvösségre rendelt – még ez csak érthető –, de hogy örök kárhozatra, felfoghatatlan. Ezek szerint egy gonosztevő – lehet bármily aljas – üdvözül, aki szándéka szerint mélyen tisztességes – ha Isten így rendelte – elkárhozik? Vizsgáljuk meg az Ige józanságával mindezeket. Adott két fogalom: kárhozat, üdvösség, ezeket külön-külön is nézzük meg.
Kárhozat (katakrízis)= kritikus helyzet, állapot, örök megoldhatatlanság, pusztító tehetetlenség. Egy példával illusztrálva: valaki kérdezi az orvost feszült izgalomban súlyos beteg szerette ügyében, és ezt a választ kapja: „nem ígérhetek semmit, mindent megteszünk, lehet, hogy megmarad szerettük, lehet, hogy nem, lehet, ha megmarad is, lebénul.” Ez a kárhozat. Sorsom, vágyaim nincsenek saját kezemben.
Üdvösség (salutio)= amikor – Reményik Sándortól kölcsönözve – magától megoldódik, pozitívra fordul életem. Amikor rádöbbenek, hogy nem az oly megfoghatatlan, csalóka véletlen jött segítségemre, hanem az élő Isten hajolt nagyon közel hozzám. Vegyünk elő az újszövetségből példát, két jézusi tanítvány, Péter és Júdás passiói szerepét. Az egyik megtagadja, a másik elárulja mesterét. Egyformán aljasság mindkét tett, ám az egyik túléli és folytathatja, a másik bevégzi földi életét. Pedig mennyire szeretnivaló Júdásban az őszinte bűnvallás. Rádöbben tette ocsmányságára, és őszintén bűnt vall. Visszaviszi a kenőpénzt a papoknak, odavágja lábuk elé, és felordít: „elárultam az ártatlan vért!”. Majd felakasztja magát. Péter is rádöbben magyarázható gyöngeségére, mikor találkozik a két tekintet: Jézus mélységes empátiával, szeretettel vádoló szeme, Péter frusztrált, stresszes nézésével. Majd megszólal a kakas. Péter zokogni kezd, kisírja magából kárhozatos érdekvilágát, és folytathatja. Itt érthető meg a predestináció tana: Isten nem rohan levenni Júdás nyakáról a kötelet, hagyja meghalni. Péter él. Ezek szerint Péter az üdvözült, Júdás az örök kárhozott? Ember ebbe ne szóljon bele, az örök üdvösség adománya nála, Istennél van, bárkit üdvözíthet, Júdást is. Talán a fordítás nem szerencsés, Isten nem rendel, hagy kárhozatban maradni. Ez teológia, semmi köze a polgári törvényekhez. Aki bűnöző volt Kálvin korában Genfben is, arra nézve meg voltak a civil törvények. Az Isten szeretet; kit hív el, kit nem, kit üdvözít, kit nem, ez az Ő szuverén joga. Neki szándéka, hogy minden ember hitre jusson és üdvözüljön. Soli Deo Gloria!
Berkesi Gábor