A nyelv bűnei - Jakab levele 3, 9-10.
„Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.”
Csoda. A magyar nyelv csoda. A reformáció csodája, hogy – az Úr kegyelméből – a mi népünk lányai-fiai birtokolják ezt az egyedülálló csodát. Legalább egymillió szó; szilárd, világos nyelvi rendszer; mérhetetlen képgazdagság… s tengernyi egyéb érdem! Naponta adhatunk hálát Istennek, hogy ez a mienk, ez a mi nyelvünk! Kéz- és szájközelben van, örülhetünk(~nénk) neki és vele a napnak minden másodpercében; imádhatjuk vele az Atyát, rendkívül gazdag jelzőkészletéből gazdálkodva dicsérhetnénk teremtményét, az embert.
S mint oly’ sok mindent, ezt sem vagyunk restek elrontani. A „Soli Deo Gloria!” hálája, az áldás, a dicséret, a szépség kimondása helyett-mellett nagyon sokszor káromlás, trágárság, átokmondás, pletykálkodás hagyja el az emberi szájat.
„Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.”
Őrizhetnénk, gyakorolhatnánk a szépet, a jót, Isten dicsőségére, a körülöttünk élő ember-teremtmények örömére.