Furcsa módon vannak olyan élethelyzetek, amikor már várt, unos-untalan ismételgetett közhelyszerű felkiáltások kimondottam jól esnek. Mire gondolok? Megérkezvén az idei tábor végeztével szeretett Pozsinkhoz, igen sok gyermekből, ifjúból szakadt fel az öröm: „jaj, de jó volt”; „király volt”; „ugye jövőre is lesz”… stb. De azóta is, ha találkozunk, nem csitul az érzelmi hőfok az emlékezést illetően. Egy kislány a 75-ös trolibuszon zendített rá (az utastársak nem várt szimpátiájától kísérve) egyik nyári kánon slágerünkre: „Zengjünk dalt az Úrnak, zengjünk dalt az Úrnak, imádjuk és dicsérjük Őt…”!
Felmerül a kérdés: valóban mitől is jó, emlékezetes az idei XXIV. táborunk? Jó volt, pedig végig „erőtelen volt”, pontosítva „térerőtlen” maradt. Okos, félokos, alul vagy felülképzett mobiltelefonok maradtak némák a bőrönd alján. Nem volt, ki nyomogassa állandóan, feszült, odakoncentrált arckifejezéssel. Maradt inkább az önfeledt közös játék, az elmélyült kézműves foglalkozás, az ádáz – de vértelen – háború: a számháború. Maradt a kalácssütés kemencében, szabadtéri logikai játékok, a szigorú biztonsági szabályok betartásával és Vitéz Peti vezényletével megrendezett légpuskás gyakorlás, a tábor tulajdonosa vezetésével erdei, biológiai felfedezőséta. Volt izgalmakban bővelkedő akadályverseny (ezúton is gratulálunk Szőnyi Levi kapitánynak és győztes csapatának), utolsó este jó hangulatú tábortűz, illatokban és étvágyban gazdag szalonna- és kolbászsütés.
Mitől volt emlékezetes? A lelki programoktól. Témánk az ószövetségi József története, reggelente színdarab formájában előadva, nagy apparátussal. A főbb szerepekben ifjú József: Csoport Dávid, felnőtt József: Székely Tamás, Potifár: Vitéz Péter, Potifárné: Sümeghy Márta, öreg Jákob: e sorok írója, stb. Majd korosztályonként csoportokban történt az ige kiértékelése. Köszönet a vezetőknek, a két kitűnő óvodapedagógusnak: Nagy Andrásné Klárinak, Hornyákné Évinek; a tábor megálmodójának és levezénylőjének: Horváth Éva katechétának. Köszönet továbbá szeretett farmerünknek, ki a mezőgazdasági munkák dandárja idején jött el most is mikrobuszával: Vitéz Péternek; a friss diplomás nagyszívű Horváth Domokosnak; kedves ifjú lelkészünknek, Székely Tamásnak; és e sorok írójának.
Mitől volt érdekes? A kirándulásoktól. Már az első nap a Világörökség része, a világfalu Hollókő. Megmásztuk a várat, kemény harcok árán visszavertük a hódítók támadását (a fegyver nem volt más, mint harisnyába tömött zokni, zsebkendő stb.) ez is része volt a rendhagyó történelemórának. A faluban sétálva magyar táncház várt bennünket, önfeledt játszadozás népi fajátékokkal, kosárfonás, bőrkikészítés, tájházak a tájfaluban, falutörténeti vetítés stb. Salgótarjánban leszálltunk a föld gyomrába, végigjártuk a híres József lejtős aknát: korábban élő bánya, ma múzeum. Elgondolkodtató volt a kis budapesti életünknek látni, hogy itt korábban évtizedeken át emberek éltek, dolgoztak, küszködtek. Nehéz bármit is írni a gyönyörűséges Ipolytarnóci Geoparkról: ezt látni, átélni kell (többek közt a 4D-s, fizikumot, idegrendszert próbáló vetítést). Sétáltunk Palócföld kanyonjában, a Páris-patak sziklaóriásai között. Jártunk Szécsényben, a korabeli Országgyűlés színhelyén, adóztunk II. Rákóczi Ferenc emlékének. Utolsó állomásunk Balassagyarmat, a gazdag tartalmú Palóc Múzeum volt.
Mitől volt szép? A közös éneklésektől. Még hogy a mai fiatalok nem tudnak, akarnak énekelni! A kitűnő akusztikájú étkezőben zengett az önfeledt gyermekének egy és több szólamban, kánonban. A tábor tulajdonosa kedves szeretettel és humorral mosolyogva mondta: az étkezőt maguk után ki kell festenünk újra.
Mitől volt jó? Az ifi bibliakör őszinte szolgálatától: az étkezéseknél, este a kicsikkel való törődés, mesemondás kapcsán, a reggeli torna levezénylésével, az akadályverseny megszervezése és lebonyolítása alkalmával. Minden adódó külső segítséget örömmel vállaltak és végeztek.
Végül az első este nagy élményéről. A gyerekek már a faházakban, csendes zsongással, fülünknek oly szokatlan nagy csendben, már csak egy-két lámpa világít, óriási fák lombja borul ránk, s ekkor váratlanul megszólalt a közismert nagy sláger: az „Il silenzio” Szladek Laci kitűnő előadásában. Nehéz annak a percnek ünnepélyességét leírni, ezt csak átélni lehet.
„Hála, hogy itt a csendes reggel, hála”: énekeltük minden reggel nagy örömmel, hála minden reggelért, estéért, napért, bajmentes táborért az Örökkévaló Úrnak, neki szüntelen!
Berkesi Gábor