Te! A szerénységnek hős apostola!
Nagyobb minden földi hatalmak uránál,
Dicséretet zengő dalra sose vágytál.
S akaratod ellen
Mondom e dalt rólad, te nagy, örök szellem!
Te! Az egyszerűség fehér oszlopa!
Szívedben az írás roppant erejével
Megállsz Róma ellen, ha vádol, ha kérlel,
S mind e világokra
Bibliai fényét lelked szétragyogja.
Te! Az eleven hit tiszta temploma!
Mikor minden már csak igazságot éhez,
Elhívod munkáddal örök Istenéhez.
S a szomjazó lelkek
Az egész világról csak Genfre figyelnek.
S Te! Az akaratnak szikla embere!
Bűnös Babylonban Spártát építesz fel,
Ahol az igazság él a szeretettel.
S árnyékemberből
Hited erejével hősöket emelsz föl!
Te! A vértanúknak lelki orvosa!
Koronás királyok reszketnek meg tőled,
Mikor buzdítod a máglyára menőket.
S földi hatalommal
Bátran szembeszállsz, az Evangéliommal!
Kálvin! Nagy időknek egész embere!
Törhetetlen fia drága Mesterednek,
Az írás utain milliók követnek.
Zendüljön a zsoltár,
Dicséret, dicsőség, hogy a miénk voltál!