Mély megrendüléssel hallottuk, hogy Kövespataki László testvérünk, Laci bácsink, vasárnap hajnalban megtért Urunkhoz. Kövespataki László nyugalmazott postai főtanácsos, nagytudású ember volt. Ifjúságát a kelenföldi gyülekezetben töltötte, majd a Budai gyülekezetbe (Szilágyi Dezső tér) került. Laci bácsi a Szilágyi Dezső téri budai „örök-ifi” csoport tagja volt, ott is konfirmált. Itteni társa, dr. Szentpály Gábor így emlékezik ebből az időből: "Laci rögtön kitűnt közülünk, szerényen, de valami különös tekintélyt sugározva. Ő a mi nyugodt erőnk volt: kimagaslott, amikor határozott és hit által vezérelt magatartásával lecsillapította a viharokat is. Sokáig nem találkoztunk, de 2009 után megszervezte a régi bibliakörösök rendszeres találkozóit, és a kör tovább működhetett. Csodálatos volt!" Hite mellett a Kádár-korszakban is kitartott. A Magyar Református Presbiteri Szövetség 1990-es újjászületésekor annak alapító tagja lett. A Presbiter című újság "Nyitott szemmel" állandó rovatának szerkesztője, a Szerkesztőbizottság tagja. A hetvenes években költözött a Pozsonyi út közelébe, 1976 óta gyülekezetünk tagja. Több évtizede gyülekezetünk presbitere, utoljára idén februárban vette fel a presbiteri tisztséget. Szerdai bibliakörünk elmaradhatatlan tagja, olykor vezetője, olykor igehirdetője volt. Vasárnap a presbiterek istentisztelet előtti imádságát gyakran vezette: ilyenkor mindig hangsúlyozta, "ne csak a Pozsira kérjünk áldást, imádkozzunk a határon túliakért is, áldás legyen mindenütt". Hálaadás újságunkban rendszeresen publikált, különösen vonzotta a hit és tudomány kapcsolata, melyről többrészes sorozatot is írt...
Nem búcsúzunk Laci bácsitól, hiszen tudjuk: lélekben ott ül majd a presbiteri padban, ahogy mindenkor. Végül hadd álljon itt egy rövid igemagyarázata.
Egyet tudok... - János 9, 1-38
"- Te mindenestül bűnben születtél, és te tanítasz minket?" - dühöngtek a saját bölcsességükről meggyőződött írástudók (=Ószövetség teológusai), s az őket szájtátva hallgató híveik... Mert ugye felháborító, hogy valaki csökönyösen a saját tapasztalatából indul ki, abból von le következtetéseket ("Egyet tudok, noha vak voltam, most látok") ahelyett, hogy őket, a "szaktekintélyeket" respektálná!
...Valahányszor a Bibliaolvasó Kalauz szerint János evangéliumát olvassuk, engem lenyűgöz ennek az egyszerű, de józan embernek (ti. a gyógyult vakonszületettnek) rendíthetetlen állhatatossága, s a megtapasztalt kegyelemről való kitartó bizonyságtétele, kiállása az önhitt "okosokkal", s az őket szolgai módon követő gyülekezettel (ahonnan őt ki is rekesztik) szemben! Semmi kételkedés nincs benne, Gyógyítójával szemben! Minél jobban meg akarják ingatni őt hitében, annál keményebben válaszol, egyenesen rájuk pirít: "Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok..." A történet megkoronázása az, hogy amikor Jézus megszólítja, feltétel nélkül hisz benne!
De jó lenne, ha mi, mai keresztyének is ilyen megingathatatlanul, kételkedések nélkül ragaszkodnánk Urunkhoz, aki elhívása kegyelmében részesített bennünket. Ma divatos felfogás szerint a modern gondolkodó ember kételkedő is. Ezzel szemben mondom: ha a kegyelmet már megtapasztaltuk, ha Urunk szeretete már megélt valóság életünkben, akkor indokolatlan bármiféle kételkedés az Ige valósága felől! Igaz, Jézus a korábbi bizonyságok (naini ifjú, Lázár) ellenére a kételkedő Tamásnak adott újabb bizonyítékot - de mennyivel jobb a névtelenül gyógyult vak példáját követni...!"