Kitárom ablakom a fény előtt,
Arcomra mosoly, s derű lép,
Beengedem az áldott napot – még…
De – egyszer én is hazatalálok
Állok majd a tágas udvarban,
Nem hányódom többé viharban
Kocsonyás fényű hajnalban.
Ha utolsót lobban a pillanat,
S holtak nyomába lép a mozdulat,
Megfáradt képmásom szabadon,
Jár – kel az otthoni szántáson.
Ám ma még vagyok – létezem
Arcom a fénnyel vértezem,
Fa, virág előtt letérdeplem,
S áldom a mindenkori Napot.