2019 böjt
Isten nem maradhat egyedül - Világimanapi beszámoló
- Részletek
- Írta: Lambert Győzőné
Mindenható Urunknak kegyelméből és segítségével, a sok éve kialakult szokás szerint, idén is megtartottuk Egyházközségünkben az Ökumenikus Világimanapi Istentiszteletet. Az alkalom az Imanapot követő első hétfő estéjén volt, szlovén keresztény nőtestvérek által összeállított liturgia szerint. Imaestünkön közösségben voltunk a Kassák utcai evangélikus testvérekkel, amelyen a gyülekezetünk nagytiszteletű Berkesi Gábor és Székely Tamás lelkészekkel együtt, Igét hirdetett nagytiszteletű Grendorf Péter evangélikus lelkész.
A szlovén nőtestvérek az Imanap igéjéül Lukács evangéliumából a 14. fejezet 15-24 versekben írtakat választották, amelyben egy gazdagon megterített asztalhoz vendégként hív bennünket Urunk, a vele való közösségbe, ahogy a 17-ik versben olvashatjuk. „Jöjjetek, mert már minden készen van!” Grendorf Péter igehirdetésében mondottak szerint is jó jönni, mert az Isten által meghívottaknak jó lenni. Életünk folyamán mi is több alkalommal hívunk vendégeket, vagy hívnak meg bennünket vendégként, amelyeken biztosan vannak olyanok, akik kimaradnak a vendéglistáról. Jézus Urunk nem válogat, mindenkit hív, mert már minden készen van számunkra, és akik eljönnek, jó helyen vannak.
Sokszor feltesszük magunknak a kérdést egy-egy meghívás alkalmával, hogy milyen is a vendéglátónk és milyen lesz ez az alkalom, vagy meghívásunkra milyenek lesznek a vendégeink, amelyekre előre nem tudjuk a választ. Talán így gondolkodhatunk az Istenről és a meghívására is, de az Úr megadja a választ, hogy milyenek lehetünk az Ő kezében. Az Isten megmutatva szeretetét, minden esetben először ad, és meghívásakor nem szab feltételeket, nem vár el tőlünk semmit. Hív és vár mindnyájunkat közösségbe. Az első parancsolatban kijelenti, hogy Ő a mi Urunk és Istenünk, aki megszólít és hív szeretettel bennünket közösségbe. Jöjjetek, mozduljatok meg, mert hívlak benneteket, és jöhettek feltételek nélkül, mert nem kell tenni érte semmit, és mert a mi Urunknak és Istenünknek lehetünk vendégei az Ő országába, ahol senkinek nem kell keresgélni a helyet, mert minden készen van, mindenkinek elkészített a helye.
Imaestünkön közösen imádkoztunk az Úrhoz szlovén és a nagyvilágban élő keresztény testvéreink megoldatlan bajaink gyógyításáért, üldöztetések megszűnéséért. Énekeink zenei kíséretét, egyházközségünk kántora, szövetségünk tagja, Kárpátiné Berkesi Boglárka szolgáltatta. Nőszövetségünk tagjaiként az Istentiszteleten mindnyájan örömmel és szeretettel szolgáltunk, valamint imádkoztunk, hogy az Úr szeretetéhez hasonlóan bennünk is növekedjen az egymás iránti feltétel nélküli szeretett, és az egymás iránti elfogadás, amelynek mások számára is tapasztalható módon, cselekedeteinkben kell megmutatkoznia.
Imaestünk szeretetvendégséggel zárult, és nőszövetségünk szorgalmából mi is gazdagon megterített asztalhoz vártuk az Imaközösségünkön résztvevőket, amelyen falatozás közben hosszasan beszélgetve folytattuk az Istentiszteleten elhangzottak továbbgondolását, megbeszélését. Az ez alkalommal is mindnyájunkat megerősített abban, hogy fogadjuk el a feltétel nélküli elhívását, mert jó az Úrral közösségbe együtt lenni, és mérhetetlen nagy szeretetéhez tartozni. Országában az Úrnak szándéka nem az egyedüllét, hanem szeretne velünk együtt lenni, ezért hív mindenkit, mert már minden készen van, mindent elkészített mindnyájunk számunkra.
Lambert Győzőné, a Hálaadás Református Nőszövetség elnöke
Pozsitábor
- Részletek
- Írta: Horváth Éva
Idén is szervezünk nyári tábort a gyermekek, fiatalok számára. Ezúttal a Duna-Dráva Nemzeti Park közelében lesz a szállásunk kőépületben, melyhez nagy füves udvar tartozik. A körülzárt területen csak mi leszünk, a napi háromszori étkezést helyben szolgáltatják, az uzsonnáról pedig magunk gondoskodunk.
Helyszín: Matty, Kormorán Vendégház
Időpont: 2019. június 30–július 5. (vasárnaptól péntekig)
A tervezett programból: reggelenként közös és korcsoportos bibliai témájú foglalkozások énekléssel, színjátszással, esténként áhítat- mindemellett sokféle játék, sport, kézműveskedés, hajó- és autóbuszos kirándulás során ismerkedés a környék gazdag természeti és kulturális értékeivel.
Hozzájárulási költség: 25. 000 Ft
Jelentkezési határidő: március 31. (Kitöltött jelentkezési lappal és 10.000 Ft előleggel). Fennmaradó összeg befizetése: június 2 -ig.
Várjuk a jelentkezéseket – a részletesebb tudnivalókat természetesen időben eljuttatjuk majd! A munkatársak nevében, szeretettel: Horváth Éva
Ajánló - Pszichofitness gyermekeknek
- Részletek
- Írta: Mátyás Imre
Prof. Dr. Bagdy Emőke: Pszichofitness gyermekeknek - hangoskönyv relaxációs, meditációs és imaginációs programokkal
Fáradtnak, hajszoltnak, kimerültnek, szomorúnak, idegesnek érzed magad? Szívesen tennél valamit közérzeted, testi-lelki egészséged javításáért? Szeretnél segíteni gyermekednek jobban koncentrálni, könnyebben tanulni, eredményesebben kezelni szorongását, indulatait és az őt érő stresszt? Akkor Prof. Dr. Bagdy Emőke nagyon hasznos dolgokkal készül számodra! A CD hallgatása nagycsoportos óvodáskortól javasolható tizennégy éves korig, de felnőttek is bátran alkalmazhatják a szubjektíve jólesőnek tapasztalt gyakorlatokat, melyekkel kedvező stresszkezelési és lelkierő edzési eredményeket érhetnek el. A felkínált gyakorlatcsoportok a gyermekek korosztályonkénti szükségleteihez igazodnak. Óvodás gyermekek esetében a gyakorlatok hallgatásánál nélkülözhetetlen a szülő, nagyszülő, óvópedagógus jelenléte. A biztonságot adó együttesség, a közös élményhelyzet a program hatékonyságának fontos részét képezi.