Krisztus Urunk születése előtt körülbelül 1200 évvel megállt Józsué, az Isten népének Mózes utáni vezére, a Jordán folyó keleti partjánál, hogy átkeljen a rábízottak élén a Szentföldre. Menne ő rögvest, boldogan, de semmiféle eszköz nem áll rendelkezésére: csónakok, tutaj vagy más. Mit lehet ilyenkor tenni? Dühöngeni, idegeskedni, eljátszani a nyugodt, vezetésre termett vezetőt, várni, depresszióssá lenni. Nem tudjuk, átélte-e mindezeket Józsué, de arról beszél a Szentírás, hogy a vezér bemegy sátrába, elcsendesedik, odaviszi a nagy gondot az Úr elé. Az élő Isten nem késlekedik a válasszal: „El ne távozzék e törvénynek (Mózes 5. könyve, Tízparancsolat) könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal […] mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.” (Józsué 1,8). De furcsa stratégia: ha át akarsz kelni a folyón, először is vedd komolyan a Szentírást, élj, táplálkozz vele, táplálj másokat is. Józsué megértette, lecsendesedik, lenyugszik, maga körül békességet áraszt és néhány nappal később az egész nép átkel a sebes folyású Jordánon. Vedd komolyan az Igét.

A Kr. e. 7. században Júdea akkori királya, Jósiás elrendeli a több száz éves jeruzsálemi templom renoválását. A felújítást végző munkások egy iratot találnak. A király a próféták által fölismeri: nem más ez, mint Mózes ötödik könyve, a Deuteronomium. A mélyen istenfélő uralkodó nem teszi ezt múzeumba, hanem összehívja az egész népet, bűnbánatot tart, minden szellemi vagy materiális bálványt kitakaríttat, és a hanyatló nép új erőre kap. Egy igazi, hiteles reformer, ki nem programokat gyárt, hanem komolyan veszi az Igét. Szellemi, gazdasági fejlődésnek indul az ország.

Az első virágvasárnap Jézus hamar meglátja a templomban „pofátlanul” seftelő kufárokat, pénzváltókat, a mindezeket igenlő, sőt támogató, arcpirítóan álszent szuperhívő farizeusokat és szinte felordít: „Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.” (Máté 21,13) Meg van írva, és ha meg van írva, akkor attól el ne térj soha. Vedd komolyan, a Szentírás sohasem lehet alku tárgya!

Az első századok áldott életű pátriárkája, Augustinus (Szent Ágoston) nem volt születésétől fogva hívő ember. Kicsapongó, feslett életének az vetett véget, hogy egy alkalommal hallotta a szent imperatívuszt (felszólítást): tolle lege – vedd és olvasd. A Szentírásra utalt mindez. Rádöbbent addigi élete szánalmasságára, szíven ütötte az Evangélium, megtért, és lett százak és ezrek megmentőjévé. Vedd és olvasd a Szentírást!

Luther Márton az erfurti kolostor hideg csendjében hiába kereste lelke békességét. Nem tudott megnyugodni, rémképek üldözték, állandó bűntudata szinte őrületbe kergette. Nem használt még több ima, az erőteljesebb aszkézis, önsanyargatás. Ám egy éjszaka ő is rádöbbent a Róma 1,17 ígéretén át – az igaz ember hitből él – arra, hogy egyedül az Úr tiszta szava tud adni megoldást. Sola Scriptura – egyedül a Szentírás.

Mikor átvette Kálvin János a genfi lelkipásztori tisztet, a város már reformált „életet élt”. Annyit jelentett, hogy nem kell templomba járni, komolyan venni a hitet. Genf a teljes ellehetetlenülés szélére züllött. Sokszor kinyílt Kálvin kezében a Biblia, lett tartalommá a holt betű s a település néhány éven belül soha nem látott lelki-szellemi, gazdasági fejlődésnek indult.

Megkérdezték Bethlen Gábor fejedelmet Európa nyugati, északi részéről érkező diplomaták: mi a titkod? Hogyan tudtad ezt a lerongyolódott Erdélyt néhány év alatt így felvirágoztatni? Titkom nincs – hangzott a felelet, de valóságom igen. A Róma 8,31: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Erdély az Úr szava, Szentírása által virágzott fel.

A reformáció egyik legnagyobb ajándéka az, hogy az öreg kontinens sok népe, nemzete saját nyelvén olvashatta a Szentírást, hallhatta az evangéliumot, kapott tartást, reménységet, élni akarást. Európa megmenekült.

Azóta is de sok neves és pénztelen testvérünk kezében nyílt ki a Biblia, az ódon világ időszerűvé nemesült, az idegen, a távoli személyes táplálékká. Gyógyulás, erőforrás, erőtartalék, reménység, élni akarás, örömhír. A reformáció Isten igéjének, a Szentírásnak is ünnepe.

Sola Scriptura: egyedül a Szentírás.

Berkesi Gábor