Részlet Bocskai István (1557–1606) végrendeletéből
„Mely csudálatos velem való nagy jótéteményéért (t.i. fejedelemmé választásáért – a szerk.), noha én tehetségemmel, teljes életemben éjjeli s nappali hálaadással tartoznám, de most, ilyen állapatomban, amelybe az ő szent akaratjábúl jutottam, leborulván előtte teljes szívből, rövid szóval örök hálákat adok őszentfelségének, hogy engemet, méltatlan férget, minden időknek előtte erre rendelt s választott volt. Légyen azért Istenségének szent neve mennyen és földön mindörökké áldott, szent és dícséretes.
A szent Istennek penig kegyelmessége után, nagy háládatossággal veszem mind ez jókat a magyarországi uraktól, becsületes híveimtől, hogy engemet, mint csak egy hoháti, számkivetett embert, bujdosó állapotomban meg nem útáltanak és nem nézték azt, hogy nem őkegyelmek közül való, sem nem közüttük nőtt, nevelkedett ember volnék, nemcsak béfogadtanak őkegyelmek és nemcsak szállást adtanak, hanem urokká és fejedelmekké nagy szeretettel és becsülettel választottanak, kiért én őkegyelmeknek teljes életemben való hálaadó szolgálatjokra köteles lévén, adósnak is tartottam magamat és meg is bizonyítottam volna, hogy hasznos szolgája lettem volna őkegyelmeknek, ha életem határát a szent Isten kegyelmességéből tovább nyújtotta volna. […]
Szívem örvend rajta és Istennek érette nagy hálákat adok, hogy én őkegyelmeket és az országot, mint édes hazámat, most mindenféle ellenségtől megszabadult állapotban hagyhatom. […]
Ezeknek utána, mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom élmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel meghagyom s írom, szeretettel szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőlök el ne taszítsák, tartsák ő atyjokfiainak és ő véreknek, tagoknak.
Ha a fejedelemségek, amint az szokott lenni, vagy Erdélyben vagy Magyarországban változnak, őmagok között a respublikák, az egyezséget a mostani konföderáció szerént tartsák meg és az idő ha mit hoz, egymás javának engedjenek örvendjék és egymás nyavalyáját fájlalják és mindenekben oltalommal, segítséggel légyenek egymásnak, mert tudó dolog az, hogy a viszszavonással nagy birodalmak is elromlanak, viszontag az egyezséggel kicsinyek is nagyra nevelkednek.”