Gulyás Lajos református lelkész 1956. október 26-án késő délután Levélen hallott a mosonmagyaróvári sortűzről, ezért kerékpárra ül, s a városba megy. Egy levéli fiatalember behívja a kórház udvarára; „A kórház udvarán 38 felismerhetetlenségig szétroncsolt halott volt három sorba fektetve. Sokan voltak… Lelkileg nagyon megrendültem. Kimentem az udvarról, mint hívő keresztyén ember arra gondoltam, menteni kell a következő halottakat.”
Igen; Gulyás Lajost is mentési szándék vezette, mert érezte a város pattanásig feszült hangulatát. Menteni akart, védeni egyrészt a fegyvertelen tömeget, másrészt megakadályozni az önbíráskodást.
A laktanyához érve látja, hogy három csoportban ávós tiszteket ütnek, ő az egyik csapatnál közbeveti magát „Ne üsd!” kiáltással, s kiment egy tisztet, Máté Lajost, aki valószínűleg Gulyás Lajosnak köszönheti az életét. Egy kocsiba sikerül tuszkolnia a tömegből a tisztet, s a tanácsházára viszi. Itt továbbra is testével védi Mátét, miközben ő is több ütést kap, mert a katonák kijelentik; „ők nem állnak egy ávós védelmébe.” Mégis sikerül a tanácsházára menekítenie Mátét.
Itt drámai jelentek játszódnak le. Ezt a lelkész szavaiból tudjuk. „Az emberek közül az egyik azt mondja; »Ezért tartottunk benneteket, hogy halomra lőjétek a melósokat?!« – egy fiatalember köpött. Én akkor 15-20 ember előtt azt mondtam; »Ez nem emberséges«. A behozott katona a mosdótál felett megmosakodott. Amikor vizet kért a mellettem lévő férfi is odaszól; »Az én anyósomat is megöltétek, én pedig a segítségetekre voltam«.” Én akkor kezet fogtam ezzel az emberrel és azt mondtam; „Ez emberséges magatartás.” Beszédem hatására Máté határőrtiszt odaszólt nekem; »Lelkész úr, ne hagyjon el, mert engem meglincselnek«.”
Mikor este elmegy a tanácsházáról, csitítja a nagy tömeget, akik az ávósok kiadását követelik. „Barátaim én a levéli református pap vagyok. Gyilkosok akartok lenni?”
Ezzel gyakorlatilag véget ér Gulyás Lajos mosonmagyaróvári részvétele. Jelentős szerepe volt a komoly vérontás megakadályozásában.
1957. február 25–én hallgatták ki először. A tanácsvezető bíró sajátos kérdést szegez neki; „Véleménye szerint mire ment ki a játék 1956-ban?”
Gulyás Lajos válasza: „Csupán önmagamnak alkottam véleményt, amelyet soha senkinek nem mondtam, meggyőződésem az volt, hogy a nép a magyar élet minden területén független sajátos szocialista életet akar... Nem magyar irányítású, szovjet irányítású szocialista szervek voltak. Ahogyan benne éltem, ahogyan például az Alkotmány szabad igehirdetési szabadságot biztosít, korlátozva voltam lelkipásztorkodási munkámban.”
„A látható egyház itt él a földön, a társadalmi életben a lelkésznek ilyen értelemben is politikai hivatása is van. Ha a kormány olyan törvényt hozna, amely az embert az Istennel szembeállítja, akkor azt kell tenni, amit az isteni törvény mond.”
Gulyás Lajos bátorsága gályarabnak ment elődei bátorságához és kiállásához hasonlítható. Reménye sok nem lehetett. A tárgyalás során Máté Lajos határőrtiszt megmentői ellen vall. 1957. december 21–én halálra ítélik az alábbi indoklással:
„A megyei bíróság megfelelően mérlegelte a vádlott bűncselekményeinek súlyát, ezek társadalmi veszélyességét, s ezzel arányban állóan szabta ki a halálbüntetést. Ez a vádlott is tudatosan a népi demokratikus államrend megdöntésére törekedett. Minden cselekedetében az vezette, hogy a nép államának hatalmát gyengítse és azt valamiféle általa elképzelt polgári demokratikus formával váltsa fel. Tisztában volt azzal is, hogy az általa óhajtott változás csak akkor következhet be, ha az ellenforradalom mellett az imperialista hatalmak is aktívan beavatkoznak a magyarországi eseményekbe. Ez a vádlott sem riadt volna attól vissza, hogy akár háborún keresztül érje el azt, hogy Magyarországon a kapitalisták uralmát visszaállítsák. Ez felelt meg egyébként a kulák származású vádlott osztályérdekeinek is.” Az ítéletet 1957. december 31-én hajtják végre.